A Blackhat 2015-ben bemutatott amerikai akció-thriller Michael Mann rendezésében. A főszereplők Chris Hemsworth, Tang Wei, Viola Davis, Holt McCallany és Wang Leehom.
A film bemutatója a Los Angeles-i TCL Chinese Theatre-ben volt 2015. január 8-án és január 16-án került a mozikba. Magyarországon január 29-én vetítették.
A Blackhat bevételi szempontból megbukott, a 70 millió dolláros költségvetésével szemben mindössze 19,7 milliót tudott gyűjteni. A film általánosságban vegyes kritikákat kapott az értékelőktől, kritizálták a szereposztást és a film tempóját, bár a film megjelent néhány kritikus év végi listáján.
Cselekmény
Nicholas Hathaway (Chris Hemsworth) börtönbe került, mert kibertámadással dollármilliókat emelt le egy bank rendszeréből. Amikor egy kínai atomerőmű szabotázs következtében felrobban, amit a világ pénzügyi piacait érintő manipulációk követnek. Az események hatására Nicholast felkérik, hogy szakértelmével segítsen egy számítógépes bűnözőkből álló csoport azonosításában és elfogásában. A közreműködés fejében tárgyalások indulnak büntetésének enyhítéséről.
Nicholas amerikai és kínai partnerekkel közösen vizsgálja a számítógépes támadásokat, ám együttműködésük akadályokba ütközik, amikor az amerikai kormány a kínai részvétel miatt nem működik együtt.
Szereplők +SzereplőSzínészMagyar hangLeírásNicholas HathawayChris HemsworthNagy Ervinelítélt számítógépes hackerChen LienTang WeiAndrusko MarcellaChen Dawai századosWang LeehomFehér Tiborszázados, Chen Lien testvéreCarol BarrettViola DavisKocsis MariannFBI különleges ügynökElias KassarRitchie CosterFehér PéterMark JessupHolt McCallanyBede-Fazekas SzabolcsSadak "A Blackhat"Yorick van WageningenScherer PéterAlex TrangAndy OnSzabó Mátéhongkongi rendőrfelügyelőLozanoManny MontanaRich DonahueWilliam MapotherKardos Róberta Nemzetbiztonsági ügynökség munkatársaHenry PollackJohn OrtizHarmath Imre
Jelölések Díj Kategória Átvevő(k) Eredmény Hivatkozás Teen Choice Awards Choice Movie Actor: Drama Chris Hemsworth
Jegyzetek
További információk
Kategória:2015 filmjei Kategória:Amerikai akciófilmek Kategória:Amerikai thrillerek Kategória:Amerikai bűnügyi filmek Kategória:Universal Pictures-filmek Kategória:UIP-Duna Film-filmek Kategória:Chicagóban játszódó filmek Kategória:Legendary Pictures-filmek Kategória:Los Angelesben forgatott filmek