Bartek Anna (eszperantó művésznéven Anjo Amika) (Kaposvár, 1955. június 19. –) magyar eszperantista énekesnő, szerkesztője a Heroldo de Esperanto eszperantista újságnak, az Eszperantó Parlament képviselője.
Életútja Tanulmányait az Agárdi Általános Iskolában kezdte, majd Budapesten a Magyar Televízió és Magyar Rádió Gyermekkórusában folytatta. 1971 nyarát Agárdon töltötte, ahol megismerkedett az eszperantó nyelvvel. A budapesti Kossuth Klubba került, ahol Pechan Alfonznéhoz került eszperantó nyelvtudását tovább fejleszteni. 1984-ben már Piszanicán koncertezett. Az akkori BKV Ifjúsági Vegyeskarával lépett fel. 1987-ben részt vett élete első Eszperantó Világkongresszusán, amelynek keretében „Ni serĉas talentojnprogramban kétszer is énekelt, köszönhetően Rados Péter Andrásnak (Poeto) és Perlo Mielanak, akik nagyon sokat segítettek neki, nemcsak dalokat adva, hanem a felkészülésben is. 1992-ben jelent meg az első kazettája „Por vidi la Mondon” 12 dallal, melyekből a legtöbbet Poeto fordította, de van köztük fordítás Perlo Mielatól is és tőle lett megzenésítve a Christan Morgenstein vers is Genu’. Kooperativo de Literatura Foiro lett a külföldi kiadója, s ennek köszönhette az 1994-es Internacia Literatura Forumo-t, majd a Dimanĉa Koncerto című kazettát is. Szerkesztőségi tagja a Heroldo de Esperanto című folyóiratnak, tanítja az Eszperantó nyelvet Magyarországon és külföldön is. Az Edukado.net munkatársa 1996 decembere óta, az Ekparolu! programban. A Kultura Centro Esperantista Eszperantó Házban 1995 óta rendszeresen dolgozik önkéntesként.
Megjelent lemezei
Bela Revo Szép álom 2002-es kiadás: Bela revo Nasku min, Panjo Ino de l' am Amaras vundo de dolor' Falas flaviĝinta frond' La Sunfilino Restu kun mi Ave Maria Péter Wolf/Kámlán Fülöp/Perlo Miela Trovis mi patrujon Por vid' via Se mi estus rozo Ŝipo de l' pac' * 13. Por vidi la mondon Jen mia preĝo Ave Maria Bach/Gounod Ho bebo, ekdormu jam Napolo tute alias Napolo, koro de la mondo Rumor' de nenio
Dimanĉa koncerto (Vasárnapi koncert) – 1994/2002-ben második kiadás, kiadó: a Literatura Foiro közössége Ho venu vi, Immanuel Psalmo Hungara Venkos ni en gloro Jen mia preĝo Ho manojn miajn Ĥoralo de Bach Ave Maria Te Deum laudamus Psalmo centa Kiam vekas nin aŭroro Venu kredantoj Restu kun ni, subiras jam la sun' Ĥoralo de Bach
Hangkazetta Ho bebo ekdormu jam – Por vidi la mondon – hangkazetta, saját kiadás – 1992
Társasági tagság Magyarországi Eszperantó Szövetség – 1984? Heroldo de Esperanto szerkesztője Edukado.net munkatársa
Forrás Beletra Almanako (BA24), oktobro 2015. pp. 94–97. (Suso Moinhos: Anjo Amika: muziko kiel vivotakto) Edukado.net -> Anna Bartek – Anjo Amika
Fordítás
További információk 40 év távlatából MusicBrainz – Anjo Amika Niaj atingoj kaj malsukcesoj Beszámoló a 2016. december 18-i Közgyűlésről és Zamenhof ünnepségről Anjo Amika – Ave Maria
Kapcsolódó szócikkek Eszperantó zene
Kategória:Magyar eszperantisták Kategória:Budapestiek Kategória:1955-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kaposváriak