Garaguly Károly (Carl von Garaguly) (Budapest, 1900. december 28.Születése bejegyezve a Bp. VIII. ker. állami születési akv. 7469/1900. folyószám alatt. – Stockholm, 1984. október 18.) magyar hegedűművész, karmester.
Életpályája Garaguly Károly fodrász és Rácz Júlia cseléd fiaként született. Csodagyerek volt.Three Boy Violinists Első hegedűóráit édesapjától kapta. 1907–1908 között Budapesten Hubay Jenőnél tanult hegedűt Liszt Ferenc Zeneakadémián. 1910-ben koncertkörútra vállalkozott. 1914–1916 között berlini zeneiskolában Henri Marteaunál tanult, és tagja volt a Marteau Társaságnak is. 1917-ben a Berlini Filharmonikus Zenekar vezető helyettese lett.
Hazatérése után Aradon a zenekonzervatórium hegedűtanára volt. 1923-ban Svédországba költözött, Göteborgban telepedett le. 1923–1930 között a Göteborgi Szimfonikus Zenekart vezette, emellett elsőhegedűse volt a Göteborgi Kvartettnek. 1930-ban vezető helyettes lett a Stockholmi Hangverseny Társaságnál (ma: Stockholmi Királyi Filharmonikus Zenekar), amely poszton szólókat is előadott. 1942–1953 között a Stockholmi Opera igazgatója volt. 1952-ben két koncertet vezényelt Londonban.
1953–1958 között Berlinben volt karmester. 1959–1972 között az Arnhem Szimfonikus Zenekar (hivatalos nevén hollandul Het Gelders Orkest, HGO), valamint a dániai Sonderjyllands Symfoniorkester (1965-től) karmestere volt. Az 1960-as évek végétől többször szerepelt Magyarországon.
Megalapítója volt a Garaguly-vonóskvartettnek. Hamvait végakarata szerint hazahozták; a budapesti Új köztemetőben szórták szét (1985. május 18.).
Jegyzetek
Források
Fordítás
További információk Ki kicsoda? Életrajzi lexikon magyar és külföldi személyiségekről, kortársainkról. 4. átdolgozott, bővített kiadás. Szerkesztette: Hermann Péter. Budapest, Kossuth, 1981
Szabolcsi Bence-Tóth Aladár: Zenei lexikon I-III. Átdolgozott új kiadás. Főszerkesztő: dr. Bartha Dénes, szerkesztő: Tóth Margit. Budapest, Zeneműkiadó Vállalat, 1965
Kategória:1900-ban született személyek Kategória:1984-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar hegedűsök Kategória:Magyar karmesterek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Magyar emigránsok Svédországban Kategória:Az Új köztemetőben eltemetett személyek