A Bon Jovi amerikai rockegyüttes, melyet 1983-ban alapított John Francis Bongiovi Jr., művésznevén Jon Bon Jovi Sayreville-ben (New Jersey).
Az alapító tagok: Richie Sambora – gitár, David Bryan – billentyűs, Alec John Such – basszusgitár, Tico Torres – dobos.
A zenekar a pop-metál stílus megalkotója, egyben annak legnagyobb sikert elért képviselője. A Def Leppard hangos, de dallamos metáljának és Bruce Springsteen (John Bon Jovi egyik példaképe) munkásosztálybeli érzékenységének összedolgozásával létrehozták a hard rock vonzóan melodikus, egyben professzionális változatát, mely hallgatható lett mind a tizenévesek, mind a háziasszonyok számára. Sikerüknek több titka is volt, szorgalmukon kívül részben az, hogy kiváló dalszerzőkkel dolgoztak, és az általuk írt dalokat, elsősorban az erőteljes balladákat megfelelően reklámozva sikerre vitték, s ezzel olyan trendet indítottak el, amely az elkövetkező évtizedben meghatározója lett az élvonalbeli hard rocknak és metálnak. Szintén ügyesen éltek azzal az adottsággal, hogy énekesük, Bongiovi kifejezetten fotogén alkat. Ezért videóklipjeik szerkezetükben egyszerűek, színpadi előadásra építettek voltak, hogy kiemeljék Bongiovi külsejét. Ezek az ötletes praktikák adták a felhajtóerőt a multi-platinalemez eléréséhez az 1986-os Slippery When Wet és az 1988-as New Jersey albumoknak, miután az első két lemezük csak mérsékelt sikert hozott az együttes számára. Az együttes a ’90-es évek alatt sikeres stílusbeli váltást hajtott végre a metáltól eltávolodva az egyszerű aréna rock és a nagy balladák irányába.
2006-ban a Bon Jovi elnyerte a Grammy-díjat a „Legjobb country duett” kategóriában a Jennifer Nettles country-énekesnővel közösen előadott "Who Says You Can't Go Home" dallal, amely a Billboard magazin "Hot Country Songs" slágerlistáján is első helyig jutott. Emellett a Crush, a Bounce és a Lost Highway lemezeikért többször is jelölték őket Grammy-díjra.
Az együttes tizenegy stúdióalbumot adott ki, melyek közül kilenc elérte a platinalemez státuszt. 19 kislemezük került be a Top 40-be a Billboard Hot 100 listán, ebből négy elérte a #1 pozíciót ("You Give Love a Bad Name", "Livin' on a Prayer", "Bad Medicine" és "I'll Be There for You"). A Billboard 200 ranglistán is a Bon Jovi tartja a rekordot a Slippery When Wet albummal, amely a hard rock lemezek közül a leghosszabb ideig tudott folyamatosan az első helyen maradni. Szintén ők büszkélkedhetnek a legtöbb Top 10 kislemezt adó hard rock albummal, a New Jersey album öt slágerével. Megjelent még egy élő felvételekből összeállított, két gyűjteményes és két greatest hits albumuk. Az elmúlt 27 év során több mint 120 millió albumot adtak el világszerte, ebből az USA-ban 34 milliót, így minden idők egyik legsikeresebb együttesének számít. Rajongótáboruk három generáció tagjait foglalja magában.
Története
thumb|left| Jon Bon JoviBongiovi kamaszkorának javát az iskola helyett barátjával, David Bryan Rashbaummal együtt rock & roll zenéléssel és énekléssel töltötte helyi zenekarokban. Vele alapította meg első együttesüket, az Atlantic City Expressway-t (a New Jersey-i autópálya után elnevezve), mellyel New Jersey klubjaiban léptek fel. Bongiovi játszott a John Bongiovi And The Wild Ones-ban is, valamint sok időt töltött az unokatestvére, Tony Bongiovi tulajdonában álló, híres New York-i hangfelvétel-készítő stúdióban, a Power Station Studioban, ahol takarítói munkája mellett lehetősége nyílt demok készítésére is ismert zenészek együttműködésével (pl. Aldo Nova).
1983-ban Bongiovi elment a helyi rádióállomásra, a WAPP 103.50 FM-be Lake Successben (NY). Beszélt John Lassmannal, a promóciós igazgatóval, aki elfogadta a "Runaway" című dalának demoját a kiadó által a helyi tehetségekkel készített gyűjteményes lemezen való megjelentetésre. A demot Bongiovi stúdiózenészekkel vette fel.
A "Runaway"-t játszani kezdték a New York-i térségben, majd hamarosan más, nagyobb piaccal rendelkező testvérállomások is átvették, és a WAPP fellépési lehetőséget is ajánlott Bongiovinak. Ezen a ponton Bongiovi saját zenekar szervezésébe kezdett, felismervén azt, hogy a további eredmények eléréséhez állandó csapatra van szüksége. Felhívta Rashbaumot, aki kapcsolatba lépett Alec John Such-al, és bevonta szomszédját, a gitáros Dave Sabo-t (őt Bongiovi hamarosan lecserélte Richie Sambora-ra), valamint Tico Torrest.
Csatlakozása előtt Richie Sambora Joe Cocker-rel turnézott együtt a „Mercy” nevezetű zenekarban, és még eközben kapott hívást egy meghallgatásra a "Kiss" zenekarhoz. Richie szintén közreműködött a "Message" zenekar Lessons című albumán. A "Message" eredetileg Led Zeppelin Swan Song Records-jához volt szerződtetve, bár az albumot sosem adták ki.
Tico Torres is tapasztalt zenész volt; felvételeket készített Miles Davis-szel, és élőben zenélt az "Operaház fantomjában", a The Marvelettes-szel és Chuck Berryvel. 26 felvétel elkészítésében működött közre, és korábban részt vett a Franke and the Knockouts felvételeinek elkészítésében is (egy Jersey-i együttes a korai 1980-as évekből).
David Bryan kilépett az első együttesből, amit ő és Bongiovi alapítottak, és főiskolára ment tanulni. Hamarosan rájött, hogy egész idejét a zenélésnek kívánja szentelni, így végül átment a Juilliard Schoolba, a New York-i zenei iskolába. Amikor Bongiovi felhívta barátját a hírrel, hogy új zenekart alapít, és kilátásban van lemezszerződés is számukra, Bryan félbehagyta tanulmányait, és csatlakozott hozzá.
A Bon Jovi felállása, mely nem változott egy évtizedig, a következő volt:
Jon Bon Jovi – ének, gitár, szájharmonika Richie Sambora – gitár, háttérvokál, talkbox David Bryan – billentyűsök, szintetizátorok, háttérvokál Tico Torres – dobok, cintányérok, ütőhangszerek Alec John Such (1983–1994) – basszusgitár, háttérvokál
Az 1980-as évek
Amikor összeállt a zenekar, bemutatókon, és helyi tehetségek számára biztosított eseményeken léptek fel. Egy ilyen alkalommal figyelt fel rájuk 1983-ban New Yorkban Derek Shulman, aki leszerződtette a Bon Jovit a Polygram-hez. A zenekar neve eredeti szándékuk szerint Johny Electric lett volna, baráti tanácsra, némi vonakodás után követték az akkor már híressé vált Van Halen példáját a név kialakításában. Shulman javaslatára Bongiovi is átalakította nevét, hogy angolosabb hangzása legyen, valamint Rashbaum is ekkor hagyta le családnevét, második keresztnevét használva helyette.
Az együttes előzenekarként játszhatott a ZZ Top Madison Square Garden-i koncertjén. Amikor a népszerű American Bandstand zenei TV-műsorban bemutatkoztak, az MTV leadta első klipjüket. Ezek a fellépések lehetőséget adtak a zenekar számára stabil rajongói kör kialakítására még első lemezük megjelenése előtt.
Új menedzserük, Doc McGhee segítségével, 1984. január 21-én kiadhatták bemutatkozó albumukat, a Bon Jovit. Az Egyesült Államokban aranylemez lett belőle (több mint 500 000 eladott példánnyal). A "Runaway" c. kislemez volt az együttes első Top 40-es slágere, mely a 39. helyet érte el a Billboard Hot 100-en. A lemez megjelenése után turnéra indultak, előzenekarként vettek részt Európában a Scorpions és a Kiss koncertjein.
1985 áprilisában megjelent második albumuk, a 7800° Fahrenheit. A rádiókban főleg az „In And Out of Love”, az „Only Lonely” és a "Silent Night" c. dalakait játszották, feltűnt még a "The Hardest Part Is The Night" is. Bár az album hatalmas sikert aratott a rajongók körében, szakmai körökből mégis inkább negatív kritika érte. A kritikusoknak nem tetszett a jól fésült külső a hard-rock zenekarnál, sem a dalok stílusa, amely szerintük közelebb állt a pophoz, mint a metálhoz. Ekkor a Monsters of Rock koncertjein léptek fel Angliában.
Érdekesség, hogy ezen album borítóján már fellelhető a Bon Jovi karaktertípus, ami az 1990-es és a 2000-es években már másképpen néz ki. A Bon Jovi albumon csak egy egyszerű, aranysárga színű felirat van. S mivel az előadó és az album címe megegyezik, ezért célszerű – és elég – volt csak egyszer kiírni azt. A Bon Jovi '80-as és '90-es évekbeli betűinek típusát azok hegyeinek kiemelése, hegyesítése jellemzi, ezért ez teljesen egyedi, de nem olyan nehezen utánozható is egyben. Ami csak a '80-as években kiadott albumokra jellemző, az az a kicsi rombusz a "BON" és a "JOVI" között. Aki nem ismeri még a zenekart, és nevének helyesírását, az könnyen azt hiheti, hogy az egy kötőjel. Pedig valójában csak szépítésül került oda, tehát kizárólag díszként volt szerepe. Ez a motívum az 1990-es évekre már eltűnt; legjobb példa erre az 1992-ben kiadott Keep The Faith című lemezen lévő Bon Jovi felirat. A 7800° Fahrenheitén ez kék, a Slippery When Wetén piros, a New Jersey-én pedig enyhén sötétesbarna. A '90-es években 3 általuk kiadott albumokon: a Keep The Faith borítóján fehér a Bon Jovi felirat, a Cross Roadén piros, a These Days-én szintén fehér.
Harmadik lemezük 1986. augusztus 18-án jelent meg, Slippery When Wet címmel. Tapasztalataik és a kritikák alapján változtattak módszereiken, mely végül meghozta a zenekar számára a remélt sikert. Az első fontos újítás Desmond Child profi dalszerző bevonása volt, a második pedig az, hogy helyi, New Jersey-i és New York-i tizenéveseket kértek fel a megírt 30 dal meghallgatására, és visszajelzéseiket felhasználva alakították ki a lemez felépítését. Az első kislemez, a "You Give Love a Bad Name" lett az együttes első No.1 dala a Billboard listán. Az ezt követő kislemez, a "Livin' On A Prayer" szintén elérte a legjobb helyezést, majd négy hétig megőrizte első helyét. Az album harmadik kislemeze, a „Wanted Dead or Alive” a 7. helyen végzett Billboard listán. Az énekes, Jon Bon Jovi kamerabarát, vonzó külsejének felhasználása szintén segítette a zenekart sikerei elérésében. A tizenévesek szobái, szekrényei tele voltak ragasztva az együttes posztereivel, és az MTV is szívesen dolgozott velük, számos, élő koncertjeiken készült felvételüket adták le. 1987-ben a Slippery When Wet lett a Billboard szerint a legmagasabb példányszámban eladott lemez, és a „Livin’ on a Prayer” nyerte el a legjobb színpadi előadás díját az MTV Video Music Awards díjkiosztón. Az együttes szintén elnyerte a legjobb pop/rock együttes díját az American Music Awards díjkiosztón, és a közönségszavazatok alapján ők lettek a legjobb rock zenekar is abban az évben. A Slippery When Wet koncertkörút során több mint 200 előadást tartottak. A lemez 1986. augusztus 18-ai megjelenése óta több mint 26 millió példányban kelt el világszerte.
A Bon Jovi új albuma, a New Jersey készítésekor a Slippery When Wetnél alkalmazott, és bevált módszereket használta. A lemez 1988 októberében jelent meg. Az első kislemez, a „Bad Medicine” két hétig volt a Billboard első helyén. A további három kislemez – a „Born to Be My Baby”, „I’ll Be There for You”, „Living in Sin” – szintén feljutott az első 10 helyezett közé. Az együttes 1989-90-es turnéja során több mint 150 koncertet adott. Részt vettek a Moszkvai Béke Zenei Fesztiválon is. A 16 hónapos koncertkörút végére a tagok fizikailag, mentálisan és érzelmileg is kimerülten tértek haza. A zenekarnak nem voltak világos tervei a folytatást illetően.
Az 1990-es évek
1990-92-ben a tagok saját útjukat járták. Jon Bon Jovi (Blaze of Glory) és Richie Sambora (Strangers in Town) sikeres szólólemezeket adtak ki. Jon Bon Jovi elégedetlen volt a zenekar körüli status quoval, ezért 1991-ben elbocsátotta az együttes managerét (Don McGhee), pénzügyi tanácsadóit, és az őket képviselő ügynököket. Saját kezébe vette ügyeik intézését, összegyűjtötte a tagokat, és az együttes stúdióba vonult, hogy új lemezt készítsenek.