A mekkai nagymecset elfoglalását 1979. november 20-án követték el Mekkában az iszlám szélsőséges szárnyához tartozó civil ruhás többnemzetiségű fegyveresek. Vezetőjük, Dzsuhajmán al-Utajbi, a Medinai Iszlám Egyetem volt hallgatója azt hangoztatta, hogy csapatának egyik tagja, Mohammed Abdullah al-Kahtáni maga a visszatért, megtestesült Mahdi, és felszólított minden muszlim hívőt, engedelmeskedjék neki. Az iszlám szent helyének elfoglalásával az úgymond „elvilágiasodott” Szaúdi-ház megdöntését akarták elérni, és általános nyugatellenes, fundamentalista felkelést próbáltak kirobbantani az iszlám világban.
A nagymecsetet a szaúdi különleges erők két héten át tartó ostrommal foglalták vissza, francia GIGN terrorelhárító szolgálat kommandósainak segítségével, súlyos veszteségek árán. Al-Kahtáni, az önjelölt Mahdi életét vesztette, al-Utajbit és 67 túlélő társát elfogták, őket a király rendeletére később nyilvánosan lefejezték.
Az iszlám legszentebb helyének példa nélküli meggyalázása sokkolta a muszlim világot. A szentélyben vér folyt, hívő zarándokokat túszként elhurcoltak és megöltek, az ostrom során több százan vesztették életüket a kormánykatonák, a túszok és a terroristák közül. Szaúd-Arábiában politikai válság alakult ki, terroristákkal rokonszenvező helyi felkelések törtek ki. Irán síita vallási vezetője, Homeini ajatollah a támadással a „nyugatos” szaúdi kormány barátait és üzletfeleit, az Egyesült Államokat és Izraelt vádolta. Fanatizált tömegek több muszlim országban megtámadták ezek külképviseleteit.
A mecset visszaszerzése után Khalid király, konzervatív iszlámjogi tanácsadóira hallgatva a támadást „Isten büntetésének” tekintette. Országában megtiltotta a nyugatias öltözködést és életvitelt, a nőket eltiltotta az autóvezetéstől, és szabad utat adott a saría (iszlám jogrend) alkalmazásának. Az uléma és a konzervatív vallási vezetők nagyobb hatalmat kaptak, a vallási rendőrség hatáskörét kibővítették, hogy agresszívebben hatolhasson be állampolgárok magánéletébe. Dzsuhajmán al-Utajbi fundamentalista felkelését leverték ugyan, de követeléseinek nagy része mégis megvalósult. A mekkai támadással kapcsolatos híradásokat szigorúan cenzúrázzák napjainkban is.
Előzmények 1979. február 11-én az iráni forradalom megbuktatta Reza Pahlavi sah rendszerét és Amerika-ellenes síita iszlám államvezetés jött létre. Az iráni amerikai olajkutak nagy részét bezárták, a nemzetközi olajárakat – Washington kérésére – Szaúd-Arábia termelésének növelésével sikerült stabilizálni. 1979. április 4-én Pakisztánban az USA által támogatott Ziaul Hakk tábornok-elnök támogatásával kivégezték Ali Bhuttót, az ország korábbi, demokratikusan választott elnökét, miniszterelnökét. 1979. november 4-én Teheránban a vallási vezetők által felheccelt militánsok betörtek az amerikai nagykövetségre és túszul ejtették annak személyzetét. Az amerikai–iráni ellentét kiéleződése kedvező hátteret biztosított az iszlám fundamentalista mozgolódásoknak. Szaúd-Arábiában megrendült a Szaúdi királyi ház konzervatív félfeudális uralma, amelyet a király személyéhez hű beduin személyi testőrség, a konzervatív szunnita vallási vezetők és az amerikai fegyverszállítások biztosítottak.
A szalafista szervezkedés A fegyveres csoport vezetője, Dzsuhajmán al-Utajbi Szaúd-Arábia Nedzsd régiójában, Kaszím tartományban, a vahhábizmus fellegvárában született, az előkelő és befolyásos Al-Utajbi (Al-Otajbah) klán sarjaként. Nagyapja Abdul-Aziz Ibn Szaúdnak, Szaúd-Arábia első királyának harcostársa volt a 20. század első évtizedeinek harcaiban. Más felmenői is a nagy hagyományú arab törzsi hadseregnek, az Ikhvánnak tisztjei voltak. Maga Dzsuhajmán altisztként szolgált a szaúd-arábiai hadseregben. (Más forrás szerint az amerikaiak által kiképzett, professzionális Szaúdi Nemzeti Gárdában).
Al-Utajbi követőinek nagy részét a Medinai Iszlám Egyetem teológus hallgatói köréből toborozta. Al-Utajbi és elvbarátai a medinai szalafista kollégiumhoz csatlakoztak, melynek neve Jóra utasító és rosszat tiltó szalafi csoport (Al-Dzsamá asz-Szalafija al-Muhtásziba) volt. Ennek vezetője a hírneves Abd el-Aziz ibn Baaz (vagy bin Baaz) sejk volt, aki ebben az időben az királyi állandó bizottságnak volt az elnöke, amely az uralkodó és a törvényhozás számára hittudományi kutatásokat végzett és a törvényeket (fatvákat) előkészítő tanulmányokat készített (Al-Laddzsna ad-Dájma lil-Buhút al-Ilmíja val-Iftá) Ibn Baaz körének tagjai országszerte számos mecsetben hirdethették radikális nézeteiket anélkül, hogy letartóztatástól kellett volna tartaniuk. Bin Baaz sejk később Szaúd-Arábia főmuftija lett.
Dzsuhajmán al-Utajbi később szembekerült mesterével, ibn Baaz sejkkel, mert radikális szalafistákhoz csatlakozott, és radikális hitszónokként azt kezdte hirdetni, hogy vissza kell térni az iszlám hagyományos, ősi útjára, meg kell tagadni a nyugatról importált romboló eszméket, be kell tiltani a televíziózást és ki kell űzni az országból a nem-muszlimokat. Dzsuhajmán azt hirdette, hogy az uralkodó Szaúdi-ház – „az iszlám Szent helyeinek őrizője” – elveszítette legitimitását, mert behódolt a korrupt Nyugatnak, agresszíven terjeszti a nyugatosodás romlott civilizációját, bűnösen szerzett gazdagságával hivalkodik, beszennyezve az iszlám tiszta eszményeit és megrontva Szaúd-Arábia arab-muszlim kultúráját. Dzsuhajmán és követői a rádiózást, televíziót és a nők munkába állítását a gonosz megnyilvánulásának tekintették.
Al-Utajbi azt hirdette, hogy látomásában Isten küldötte szólt hozzá, kinyilatkoztatván, hogy sógora, Mohammed Abdullah al-Kahtáni nem más, mint maga a megtestesült Mahdi, a Megváltó, aki a világvége előhírnökeként jelent meg a Földön. Magyarázatként a hívek elfogadták és vallották, hogy al-Kahtáni személyneve és apjának személyneve azonos volt Mohamed prófétának és az ő apjának személynevével, és hogy al-Kahtáni is – akárcsak a Próféta – északról érkezett Mekkába, az igaz hit melletti tanúságtételre. A radikális csoport azt hirdette, hogy a küszöbön álló apokalipszisra készülve Isten államát kell megteremteni a Földön.
Későbbi elemzők ugyanakkor kimutatják, hogy al-Utajbi csoportja és az 1979-es lázadások résztvevői nem tekinthetők egyszerűen a hagyományos arab törzsszövetségi hadsereg, az Ikhván újjászületésének. Nézeteik több szempontból is különböztek attól: millénium-hívők voltak (az ezredéves eljövetelt vallották), elutasították a Szaúdi-monarchiát, és elítélték a királyi családdal együttműködő vahhábi ulémát (az iszlám teológiai és jogi tanácsot).
Az uléma viszonya a radikálisokhoz A királyi család legitimitása ellen prédikáló al-Utajbi csoportjára a rendőrség is felfigyelt. 1979 elején al-Utajbit, al-Qahtánit és az önjelölt „Ikhván-tagokat” a szaúdi Belügyminisztérium titkosrendőrsége (al-Mabáhit) letartóztatta, rendzavarás és lázadás szításának vádjával.
A szaúdi államvezetés – amelynek legitimitását a „szent helyek őrzője” státus jelentette – azonban vonakodott attól, hogy a vallási szélsőségesekkel konfrontálódjék. A kihallgatásokba bevonták az uléma iszlámjogi tanács tagjait, köztük ibn Baazt is, hogy megvizsgálják, a letartóztatottak eretneknek tekinthetők-e? A vizsgálat azzal zárult, hogy valamennyiüket szabadlábra helyezték, mert az uléma úgy foglalt állást, hogy ezek a fiatalok az Ikhván azon ősi hagyományaihoz akarnak visszatérni, amelyeket al-Utajbi harcos nagyapja is képviselt, ennélfogva nem jelentenek állambiztonsági kockázatot.
Az uléma tagjai még a nagymecset elleni fegyveres támadás bekövetkezésekor is bizonyos fokú rokonszenvvel és elnézéssel tekintettek a „hagyományőrző” lázadókra, akiknek soraiban korábbi tanítványaikat látták.
A támadás előkészítése Dzsuhajmán al-Utajbi az akció napjaként 1979. november 20-át határozta meg, ez a muszlim naptár szerint egy új évszázad kezdete, az 1400-as év első napja volt. A dátumválasztás szorosan kötődött a következő mudzsadid eljöveteléhez. Az iszlám hívők számára ez az Istentől kiválasztott személy minden évszázad végén megérkezik a hívők közé, hogy a újjáélessze a muszlim hitet, megtisztítva a rárakódott tévedésektől, helyreállítva annak ősi tisztaságát.
Al-Utajbi követői között sokan igen gazdag családok fiai voltak. Ezek bőkezű támogatásával a csoport modern fegyvereket szerzett be, a tagok alapos kiképzést kaptak, gyakorlatot szereztek. Sokan közülük, al-Utajbihoz hasonlóan a Szaúdi fegyveres erők egykori tisztjei, altisztjei voltak. A tagok ráadásul nemcsak Szaúd-Arábiából származtak. Jelentős részük a környező közel-keleti országokból csatlakozott a szélsőségesekhez, de igen sokan érkeztek Észak- és Közép-Afrikából is. Sőt utóbb beazonosítottak egy színesbőrű, amerikai muzulmánt is.
A nagymecset elleni támadók leverése után, a nyomozások során kiderült, hogy a lázadóknak még az elitnek tekintett Szaúdi Nemzeti Gárdán belül is akadtak segítői. A lázadók automata fegyverei a Nemzeti Gárda fegyverraktáraiból származtak. Szimpatizáns katonák már hetekkel a terrortámadás kijelölt időpontja előtt fegyvereket, lőszert, gázálarcokat, katonai felszereléseket és élelmiszer-ellátmányt csempésztek a nagymecset területére, amelyet a szerteágazó föld alatti pincerendszer helyiségeiben rejtettek el, melyek eredetileg remetecellaként szolgáltak az elvonultan imádkozni kívánó hívek számára.
A támadás idején a nagymecsetben a Bin Láden építővállalat (Saudi Binladin Group) éppen renoválási munkákat folytatott. A cég egyik helyszíni dolgozója még értesíteni tudta a külvilágot a mecsetben elkezdődött foglalási akcióról, még mielőtt a fegyveresek elvágták volna a telefonvonalakat. A királyi családdal jó kapcsolatokat ápoló, befolyásos Bin Láden család tagja volt a később hírhedt terroristává fejlődő Oszáma bin Láden is. A támadást követően a szaúdi hatóságok vizsgálták, hogy a Bin Láden család támogatta-e a lázadókat, de ennek eredményéről nem jelent meg semmilyen hivatalos információ.
A mecsetfoglalás bélyegkép|balra|A mekkai nagymecset és a Kába-szentély
1979. november 20-án kora hajnalban, az új évszázad első napján, hatalmas tömeg gyűlt össze a mekkai nagymecsetben. Mohammad asz-Szubájil sejk a hajnali ima elmondására készült, a mintegy előtt, akik a muszlim világ számos országából érkeztek a különleges alkalomra. Ősi szokás szerint sokan koporsókban elhozták elhunytaikat is, akikre áldást lehetett kérni. A dzsihádista csoport tagjai a hívők közé vegyülve szivárogtak be a nagymecsetbe, fegyvereiket ruhájuk alá vagy a koporsókba rejtve.
Hajnali 5 óra körül a terroristák elővették fegyvereiket és akcióba lendültek. Al-Utajbi a szószékre ment, magához ragadta a mikrofont, és szózatot intézett a hívekhez. Bemutatta al-Kahtánit, a megtestesült Mahdit és mindenkit felszólított, csatlakozzon az iszlám megtisztításáért indított szent háborúhoz. Emberei láncokkal lezárták a mecset kapuit, behatolás vagy menekülés lehetetlen volt. Az arab nyelvű felszólítást sok külföldi (afrikai, pakisztáni) muszlim hívő nem értette. Egyes visszaemlékezések szerint a csoport külföldi tagjai több nyelven tolmácsolták a szöveg értelmét. A szent mecset területén mindenkinek szigorúan tilos volt fegyvert viselni vagy erőszakoskodni. A mecset belső rendjére felügyelő rendőrök csak fapálcával voltak felszerelve, engedetlen hívők noszogatására. Két rendőr megpróbált beavatkozni, de lelőtték őket. A szent helyet vér szennyezte be. Zavar és pánik keletkezett.