Marc Roca Junqué (Vilafranca, 1996. november 26. –) spanyol korosztályos válogatott labdarúgó, középpályás. A Real Betis játékosa kölcsönben a Leeds United csapatától.

Pályafutása Klubcsapatokban RCD Espanyol 2014. augusztus 24-én debütált a B csapatba, a Lleida Esportiu elleni 2–2-s összecsapáson, a Segunda División B-ben. 2015. január 17-én jegyezte első gólját egy 2–3-s hazai vereségen, az UE Olot ellen.

Augusztus 4-én megújították a szerződését, 2017-ig. Ezzel hivatalosan is felkerült a B csapatba.

2016. augusztus 20-án nevezték először a felnőtt csapatba, egy idegenbeli 6–4-s Sevilla FC elleni találkozón. Augusztus 26-án debütált kezdőként a felnőtt csapatban, a Málaga CF elleni 2–2-s hazai bajnokin. November 11-én újabb szerződést kötöttek 2022-ig, és a következő idényben véglegesen regisztrálták a felnőtt csapatba. 2019. április 21-én szerezte meg élvonalbeli első gólját, a Levante UD elleni 2–2-s mérkőzésen.

Bayern München 2020. október 4-én ötéves szerződést kötöttek a klubbal. 11 nappal később mutatkozott be a DFB Pokal (német kupa) első fordulójában, az 1. FC Düren elleni 3–0-s idegenbeli találkozón. Október 31-én mutatkozott be a bajnokságban, egy 1–2-s idegenbeli 1. FC Köln elleni mérkőzés, utolsó perceiben. Majd következő hónap 25-én a BL-ben is debütált, az A csoport negyedik játéknapján, a Red Bull Salzburg elleni 3–1-s hazai mérkőzésen. A második félidőben begyűjtötte második sárgalapját, így a 66. percben kiállította a játékvezető.

2021. február 8-án játszotta élete első Klubvilágbajnoki mérkőzését, az egyiptomi El Ahly Cairo csapata ellen. A találkozón kezdőként lépett pályára, amelyen 69 percet játszott és 2–0-ra megnyerték az összecsapást.https://www.transfermarkt.com/el-ahly-cairo_bayern-munich/index/spielbericht/3515968

Leeds United 2022. június 17-én jelentette be a Leeds United a szerződtetését.Leeds: a Bayerntől érkezik spanyol középpályás Augusztus 6-án debütált hivatalosan a bajnokság 2022/23 idényének első fordulójában a Wolverhampton Wanderers ellen. A 2–1-re megnyert találkozón 73. percet játszott.

A válogatottban Spanyolország U21 2018. augusztus 21-én Luis De la Fuente behívta a 23-fős keretbe, a 2019-es U21-es Európa bajnokság selejtező mérkőzéseire. A szeptember 6-i mérkőzésen Albánia U21 elleni találkozón nem kapott lehetőséget.

Majd 5 nappal később, szeptember 11-én debütált kezdőként az Északír U21 elleni 1–2-s hazai összecsapáson. Első gólját következő év március 25-én szerezte az Osztrák U21-s hazai 3–0-s barátságos mérkőzésen.

A 2019-es U21-es labdarúgó-Európa-bajnokság első két csoportmérkőzését kihagyta, Olaszok és a Belgák ellen, majd a következett a Lengyelek elleni mérkőzés, ahol kezdőként lépett pályára. Mivel továbbjutottak, így a Franciákat kapták meg az elődöntőben, 4–1-s győzelemmel nyertek. A döntőben a Németek elleni 2–1-s győzelemmel megnyerték a bajnokságot. Ezeken mind végigjátszotta a találkozókat.

Statisztika

2023. augusztus 06-i állapot szerint. KlubSzezonBajnokságKupaNemzetköziEgyéb ÖsszesLigaMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokMérk.GólokEspanyol B2014–15Segunda División B111———1112015–16343———3432016–1762———62Összesen516———516Espanyol2016–17La Liga25010——2602017–188010——902018–1935150——4012019–203521080—4422020–21Segunda División2000——20Összesen 10538080—1213Bayern München2020–21Bundesliga602020101102021–2290004000130Összesen150206010240Leeds United2022/23Premier League32140——360Összesen321400000361Real Betis 2023/24La Liga0000000000Összesen0000000000Karrier Összesen203101401401023210

Sikerei, díjai Espanyol Segunda División: Bayern München Bundesliga: Klubvilágbajnokság:

További információk

Marc Roca adatlapja az FC Bayern München weboldalán

Jegyzetek

Kategória:1996-ban született személyek Kategória:Spanyol labdarúgók Kategória:Katalán labdarúgók Kategória:Labdarúgó-középpályások Kategória:Az Espanyol labdarúgói Kategória:A Bayern München labdarúgói Kategória:A Leeds United labdarúgói Kategória:A Real Betis labdarúgói Kategória:A La Liga labdarúgói Kategória:A Segunda División labdarúgói Kategória:A Segunda División B labdarúgói Kategória:A Bundesliga labdarúgói Kategória:Német bajnok labdarúgók Kategória:Élő személyek