Gergely Erzsébet, teljes nevén Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet (Kolozsvár, 1942. május 19. –) erdélyi magyar tanár, műemlékvédő, a Házsongárd Alapítvány létrehozója, Tőkés István leánya, Gergely István felesége, Tőkés László nővére.

Életpályája Középiskoláit a kolozsvári 3. sz. Középiskolában (jelenleg Apáczai Csere János Elméleti Líceum) végezte 1960-ban Kolozsvári véndiákok honlapja A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen kémia szakot végzett 1965-ben. 1965 és 1999 között helyettesítő tanárként dolgozott több iskolában, az utolsó öt évben a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceumban. 1999 óta nyugdíjas. 1997 és 2002 között kezdeményezte a szilágypaniti református iskolaközpont felépítését, és megpályázta a szükséges pénzösszeget. Folyamatosan támogatja Szépkenyerűszentmárton szórványfalut.

Az 1990-es évek közepétől kezdett el foglalkozni a kolozsvári Házsongárdi temető elhanyagolt sírjainak sorsával, és 1999-ben létrehozta a Házsongárd Alapítványt, amelynek célja a Házsongárdi temetőben található híres kripták, rangos síremlékek nyilvántartása és rendbetétele.

Díjai Kós Károly-díj, Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, 2009 Kőváry László-díj, Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, 2010 Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, 2011 Magyar Érdemrend tisztikeresztje, 2022Origo, 2022. május 19.

Jegyzetek

Források

A Házsongárd Alapítvány honlapja

További információk Udvardy Frigyes: A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2017: Gergely Erzsébet Szántai János: Átadták a felújított Bánffy-kriptát, Főtér, 2014. október 29.

Kategória:1942-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Kolozsváriak Kategória:Romániai magyar pedagógusok Kategória:A kolozsvári Apáczai Csere János Líceum diákjai Kategória:Romániai magyar helytörténészek Kategória:Magyar magyartanárok