Jacques Necker (Genf, 1732. szeptember 30. – Coppet, Vaud kanton, 1804. április 9.) bankár, politikus, pénzügyi szakember. XVI. Lajos király három alkalommal bízta meg a Francia Királyság pénzügyeinek vezetésével (1776-ban, 1788-ban és 1789-ben). Leánya, Anne Louise Germaine de Staël-Holstein, ismert nevén Madame de Staël (1766–1817), híres francia írónő.

Ifjúkor, pályakezdés Jacques Necker egy genfi protestáns család második gyermekeként született. Édesapja Charles Frédéric Necker, Küstrin-i (Brandenburg, Poroszország, ma: Kostrzyn nad Odrą, Lengyelország) ügyvéd volt, aki 1726. január 28-án lett a Genfi Köztársaság polgára. Édesanyja Jeanne Gautier volt, a Köztársaság vezető jogtanácsosának (fr: syndic, ol: sindico, ném: Syndikus) leánya.

Tizennégy évesen kezdte pályáját a Thélusson & Vernet Banknál, előbb Genfben, majd 1747-ben Párizsban. 1756-ban betársult a bankba, megalakították a Thélusson, Vernet & Necker Bankot. Bankári működése komoly sikereket hozott. Théllusson felügyelte a bank londoni fiókját, Necker vezette az üzletet Párizsban. Rövid idő alatt mindkét üzlettárs jelentős vagyonra tett szert, a Pénzügyminisztériumnak adott kölcsönökből és gabona-spekulációs ügyletekből.Necker vagyonát 1776-ban, első franciaországi pénzügyminiszteri kinevezése idején 7 millió livre-re értékelték.

1772-ben Necker több alkalommal jelentős pénzösszegeket utalt a francia királyi kincstár javára. Pénzügyi szakértelmére ekkor figyelt fel Choiseul francia hadügyminiszter és Terray abbé, XV. Lajos pénzügyminisztere.

Bekerülés a hatalomba bélyegkép|balra|180px|Suzanne Curchod, Necker felesége

1763-ban, genfi látogatása alkalmával Necker megismerkedett Suzanne Curchod-val, egy lausanne-i protestáns lelkész leányával, akit 1764-ben feleségül vett, és magával vitte Párizsba. Ez a házasság nagyban segítette Necker felemelkedését. Az asszony arra ösztönözte, keresse érvényesülését az állami főhivatalnoki pályán.

1764-ben kinevezték a Francia Kelet-indiai Társaság (Compagnie française des Indes orientales) vezető jogtanácsosának (syndic). A vezetőség tagjaként komoly szerepet játszott a Társaság felvirágoztatásában, ügyes diplomáciával védelmezte azt az ellenzők – elsősorban személyes ellensége, Morellet abbé – durva támadásai ellen, amelyek végül a Társaság 1769-1770-es hanyatlásához és felbomlasztását eredményezték.

Felesége a párizsi társasági kapcsolatokat szervezte. Pénteki összejövetelei ugyanolyan közkedveltségnek örvendtek Párizsban, mint Madame Geoffrin hétfői, és Madame Helvétius keddi szalonjai. Megjelentek itt a francia politikai, pénzügyi, irodalmi élet fontos személyiségei. 1768-ban Neckert kinevezték a Genfi Köztársaság párizsi ügyeinek miniszterévé, felesége ösztönzésére a politikába vetette magát. 1772-ben visszavonult az üzlettől, a bankházban meglévő érdekeltségeit átruházta fivérére, Louis-ra.

1773-ban Necker kiadta „Colbert dicsérete” („Éloge de Colbert”) c. dolgozatát, formailag egy dicsőítő beszédet, amellyel elnyerte a Francia Akadémia díját. A dolgozat az ideális minisztert írta le, amelyről mindenki ráismerhetett magára a szerzőre. Pragmatikus, „higgadt és rugalmas” szellemként mutatkozott be, szemben Turgot pénzügyminiszterrel (1727–1781), aki inkább doktríner gondolkodású volt. Colbert (1619–1683), XIV. Lajos király pénzügyminisztere az állam által szabályozott gazdaság jelképévé vált, ellentétben Turgot-val, a liberális szabadkereskedelem apostolával.

Neckernek a priori semmi esélye sem lett volna arra, hogy Franciaországban kormányzati funkciót tölthessen be. Protestáns vallása miatt nem válhatott a Királyi Tanács tagjává, emellett sem a kormányban, sem a királyi udvartartásban nem rendelkezett a szükséges személyes kapcsolatokkal. Idegeneket nem szívesen láttak volna kormányzati funkcióban (Necker a genfi köztársaság állampolgára volt). Végül, mivel keveset olvasott, nem ismerte Franciaország történetét, politikai és államigazgatási szervezetét sem.

A közvélemény azonban kedvezően változott Necker irányában. 1775. április 19-én közzétette „Értekezés a gabona kereskedelméről és ennek törvényi szabályozásáról”„Essai sur la législation et le commerce de grains” c. művét, amelyben lesújtó elemzést adott a gabonakereskedelem szabadságáról, amelyet a fiziokraták (elsősorban Morellet és Turgot) kötelezőnek írtak elő. Műve a könyvpiacon hatalmas sikert aratott. Éppen akkor jelent meg, amikor Turgot-nak szembe kellett néznie a saját politikája miatt kirobbant erőszakos zavargásokkal (az ún. lisztháborúval).

A karriert segítették a felesége által tartott szalonok rendszeres látogatói, elsősorban a filozófusok, akiknek nézeteit Necker több művében, így a „Colbert dicséreté”-ben is magáénak vallotta. Rousseau álláspontját követve erősen bírálta a tulajdont, amely nem „természetes jog”, hanem olyan „emberi törvény” alapján keletkezik, amely „az erő és a kényszer szerződésén” alapul. Necker a vallást csak annak társadalmi szerepe miatt látta létjogosultnak. Az erkölcsöt csak azért tartotta szükségesnek, mert az „féken tartja a népet”. A keresztény erkölcs felsőbbrendűségét csak abban látta, hogy „ez az egyetlen, amely gyorsan képes elterjeszteni egy meggyőződést, mert amit megvilágít, azt azonnal homályba is borítja”.J. Necker: „A vallásos álláspontok fontosságáról” („De l'importance des opinions religieuses”), 1788.

A filozófusok mellett Necker számíthatott Maurepas grófnak, XVI. Lajos államminiszterének és főtanácsadójának támogatására. Neckert segítette Maurepas feleségének bensőséges barátnője, Madame de Montbarrey és annak szeretője, Pezay márki is. Számíthatott a miniszter unokanővérére, d'Enville hercegnére is.

Első minisztersége (1776–1781)

Turgot utódjának, Clugny de Nuits (1729–1776) pénzügyminiszternek halála alkalmat adott Neckernek, hogy bejusson a kormányba.

Protestáns vallású lévén, nem nevezhették ki pénzügyminiszterré (contrôleur général des finances), mert ez a tisztség automatikusan tagságot jelentett volna a Királyi Tanácsban. Ezért 1776. október 22-én, negyvennégy éves korában, kinevezték pénzügyi főtanácsadónak és a Királyi Kincstár főigazgatójának (directeur général du Trésor royal).

Október 21-én Louis Gabriel Taboureau des Réaux-t, az egyik államtanácsost (maître des requêtes) felmentették, és hivatalosan kinevezték pénzügyi főigazgatónak, de valójában Necker gyakorolta a hatalmat. Taboureau des Réaux 1777. június 29-én távozott posztjáról, helyét nem töltötték be. Necker megkapta a pénzügyminiszteri (directeur général des Finances) címet.1777. június 29-i kiváltságlevelek a pénzügyi főigazgatói tisztséget megüresedettnek nyilvánították, funkcióit ráruházták a ellenőrzési főhivatal nyilvántartásának őreire (gardes des registres du contrôle général). Ugyanezen a napon egy pátens Neckert iktatta be a pénzügyminiszter (directeur général des finances) funkciójába

Miniszterként Necker azonnal fontos reformokat vezetett be, de kevésbé durva és hirtelen módszerekkel, mint elődje, Turgot tette. E reformok az államigazgatási, szociális és pénzügyi területekre terjedtek ki.

Az államigazgatás reformja balra|bélyegkép|180px|1789-ben Az államigazgatásban Necker megerősítette a pénzügyminisztérium (contrôle général des finances) szerepét, ezt új szervezeti rendszerrel támasztotta alá. Megszüntette a hat pénzügyi és kereskedelmi intendánsi hivatalt,1777 júniusi rendeletben. a királyi biztosi hivatalokhoz (généralité) tartozó 48 pénzügyi biztos (receveur général des finances) hivatalát,A pénzügyi megbízottak számát 48-ról 12-re csökkentette. a 27 királyi biztosi kincstárnok hivatalát.Számukat 2-re csökkentette. 1778 novemberében megszüntette a Hadügyminisztérium és a Haditengerészet pénzügyi ellenőreinek hivatalát. A régi hivatali tisztségek betöltőit nem lehetett elmozdítani, javadalmazásuk jutalék révén történt. Helyükre Necker visszahívható alkalmazottakat helyezett, akik rögzített javadalmazást kaptak.A pénzügyi biztosok ezután, hivataluk értékének (egymillió livre) 5%-os kamatán kívül, egy fixen megállapított 25 000 livre térítést kaptak, pénzügyi műveleteik adójának kiváltására (1780. április).

Necker korlátozta a királyi adószedő szervezet (a gyűlölt ferme générale) az adóbérlőknek kiadott állami sóadóra (gabelle), a dohányra, a párizsi fogalmazványok és beadványok jogára kiterjedő hatáskörét. 60-ról 40-ra csökkentette a királyi adószedésre jogosult adóbérlők (fermiers généraux) létszámát. (A ferme générale-ral kapcsolatos kritikák már 1769-ben arra késztették a kormányt, hogy új szabályozást vezessen be. Az adók beszedésére jogosult szervezetek felügyeletét nyilvános hivatalokra bízták, szabott jövedelmet élvező igazgatókkal).

A pénzügyi kormányzat hatalmának erősítése mellett Necker igyekezett csökkenteni annak önkényes voltát. Megteremtette a pénzügyi perbizottságot (comité contentieux des finances), hogy előkészítse a pénzügyi határozatok sorát (arrêts de finances), amelyek – bármennyire is a Királyi Tanács határozatainak köntösében jelentek meg – már hosszabb idő óta nem a kollektív ülésezés termékei voltak, hanem valójában a pénzügyi intendánsok alkotásai. Az 1780. február 13-i királyi nyilatkozat emellett lefektette azt az alapelvet is, hogy a fejadó (taille) többé nem növelhető a Tanács egyszerű határozatával, csak a parlamentben bejegyzett kiváltságlevelek révén. A parlamenttel való békülékeny szándék jeleként Necker eldöntötte, hogy – a huszadbólA huszad (vingtième) az 1749-ben eltörölt tized helyére lépett 1750-ben. Közvetlen adónem volt, melyet Jean-Baptiste de Machault d’Arnouville pénzügyminiszter kezdeményezett, az államadósság csökkentése céljából. Az egész lakosságra (a nemesekre és a harmadik rendre) egyenlő mértékben vetették ki. Mértéke az összes jövedelem 5%-a, azaz 1/20-ad része volt. származó jövedelem-bevallások ellenőrzésének és az adómértékeknek az igények szerinti változtatása nélkül – hogy az ellenőrzések csak húszévenként lesznek megtartva.A Királyi Tanács 1777. november 2-i határozata.

A Parlamentnek – és a tartományi királyi biztosoknak (az intendánsoknak) – a jogrendszeren kívüli hatalmát visszaszorítandó, Necker megteremtette a tartományi gyűlések (assemblées provinciales) rendszerét, amelynek alapelvét ő maga fektette le „Emlékirat a Királyhoz tartományi közigazgatási szervezetek létrehozásának tárgyában”.„Mémoire au Roi sur l'établissement des administrations provinciales”, 1776. Szemben Turgot átfogó elképzeléseivel, ezek a tartományi gyűlések a három rend közötti különbség elfogadásán alapultak. Hatalmukban állt adókat kivetni és emelni, utak építését irányítani és a király számára szemléket tartani, a tartomány vagyonának bemutatása céljából. Mindössze négy tartományi gyűlést alapítottak – Berry, Haute-Guyenne, Dauphiné és Bourbonnais, – de ebből csak kettő kezdett működni.

Necker átláthatóságra törekedett az állam működésében. E szellemben adta közre 1781 januárjában „Számadás a Királynak” („Compte-rendu au Roi”) c. híres művét, amelyben részletesen leírta a királyi pénzügyi szervezetek működését, igazgatási elveit, és az ország pénzügyi helyzetét.

Szociális intézkedések

Necker világos elgondolással rendelkezett az Államnak a gazdasági és társadalmi életben játszott szerepéről, amely közvetlenül csatlakozott Colbert elképzeléseihez. Necker nem hitte, hogy a mindent megengedő („laissez-faire”) liberális gazdaságpolitika önmagától képes megteremteni a polgárok jólétét. A társadalom szükséges egyensúlyát fenntartandó, az Államnak teljes súllyal ki kell fejtenie segítő funkcióját: „A kormányzat a társadalmi harmónia közvetítője és letéteményese, ezért neki kell megtennie a vagyontalan osztályért mindazt, amit a törvény és a jogrend megenged”. A köznép körében ezek az intézkedések jelentősen növelték a miniszter népszerűségét.