Karikó Katalin (Szolnok, 1955. január 17. –) fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjas, a Magyar Szent István-renddel kitüntetett, Széchenyi-díjas magyar-amerikai kutatóbiológus, a szintetikus mRNS alapú vakcinák orvosi technológiájának kifejlesztését felfedezéseivel megalapozó biokémikus. 2009 óta a University of Pennsylvania (UPenn) Perelman School of Medicine orvostudományi karán az idegsebészeti osztály professzora. Tudományos eredményei lehetővé tették a 2020 tavaszán kirobbant Covid19-pandémiával való gyors szembenézést. A világháló gyors információmegosztási lehetőségével és a kutatótársaival alkotott technológia segítségével a gyógyszergyárak gyorsan elkészíthették a vakcinákat. Anthony Fauci, az amerikai National Institutes of Allergy and Infectious Diseases igazgatója szerint Katalin „pozitív értelemben egyfajta megszállottja volt a messenger RNS koncepciójának.”

2005-ben Drew Weissmannal együtt kidolgozta a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazások szabadalmát, amely lehetővé tette azt, hogy az mRNS terápia alkalmazható legyen túlzott immunreakciók kiváltása nélkül. Társfeltalálója nyolc, az mRNS-sel kapcsolatos szabadalmaknak, amelyet az USA-ban nem immunogén, nukleoziddal módosított RNS alkalmazására adtak ki. Az 1980-as évek végére a tudományos közösség nagy része a DNS-re koncentrált a génterápia megvalósítása kapcsán, de Karikó Katalin úgy vélte, hogy az mRNS is ígéretes lehet terápiás felhasználásra, mivel a legtöbb betegség nem örökletes és ezért nincs szükség olyan megoldásokra, amelyek véglegesen megváltoztatnák az ember genetikáját. A biokémikus tudóstársak mély szkepticizmusa ellenére folytatta a kutatásait. Csak kevesen ismerték fel, hogy a témában úttörőnek számító szabadalom megnyitotta a kaput a biomedicina forradalmának. 2006 és 2013 között az RNARx nevű cég társalapítója és vezérigazgatója. 2013-ban a Bőrgyógyászati és Venerológiai Szemlében megjelent tanulmányban a Debreceni Egyetem és a University of Pennsylvania tudósaival együtt megállapította, hogy a különböző génterápiára irányuló eljárások közül az mRNS használata tűnik a legalkalmasabbnak a terápiás fehérjék expresszálására, enzimdefektusok javítására, illetve vakcina készítmények kifejlesztésére.

2020-ban a szabadalma alapján készült el – a világon elsőként – klinikailag is bizonyítottan hatásos, harmadik generációs Pfizer-BioNTech Covid19-vakcina (Comirnaty vakcina). Kutatási eredményei nyomán tudományos körökben többen Nobel-díj esélyesnek ítélték, a brit etológus Richard Dawkins éppúgy, mint a kanadai őssejtbiológus, a Moderna cég egyik társalapítója, Derrick Rossi. A tudósok úgy gondolták, hogy a világ első géntechnológiával módosított vakcinájának technológiája kihat más betegségek terjedésének megakadályozására, a ráktól és agyvérzéstől kezdve a maláriáig és a sclerosis multiplexig.

A 2023-as fiziológiai és orvostudományi Nobel-díjat Karikó Katalin és Drew Weissman kapták megosztva biokémiai felfedezéseikért, amelyek lehetővé tették egy hatékony mRNS-alapú vakcina kifejlesztését a Covid19 ellen.

A szabadalmat jegyző két kutató, Karikó Katalin és Drew Weissman 2020. december 18-án, a University of Pennsylvania épületében, együtt kapta meg a Pfizer/BioNTech vakcina első dózisát, több mint 20 évvel azután, hogy megkezdték alapvető tudományos együttműködésüket.

2026-tól Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter tanácsadótestületi tagja. A Forbes beválasztotta Az 50 legbefolyásosabb magyar nő – 2026 rangsorába.

Férje Francia Béla, lánya Francia Zsuzsanna, aki Susan Francia néven amerikai színekben kétszeres olimpiai bajnok evezős. Mindhárman magyar és amerikai állampolgárok.

Élete és szakmai pályafutása

Kisújszálláson nőtt fel. Édesapja hentes, édesanyja könyvelő volt. A biológiát Kisújszálláson, az Arany János utcai általános iskolában szerette meg. Nyolcadikos korában megnyerte élővilág tantárgyból a megyei tanulmányi versenyt, az országos versenyen pedig harmadik helyezést ért el. Középiskoláit is Kisújszálláson, a Móricz Zsigmond Gimnáziumban végezte, ahol az iskola által alapított, a biológia területén legkiválóbb diáknak járó Jermy Gusztáv-díjat első alkalommal ő nyerte el.

1973–1978 között a Szegedi Tudományegyetem biológia szakos hallgatója volt, majd 1978–1982 között a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban folytatta PhD-képzését. 1983-ban avatták doktorrá. 1975–1978 között népköztársasági ösztöndíjasként végezhette tanulmányait.

1978-ban a Belügyminisztérium III/II. Csoportfőnöksége részéről Salgó László beszervezte Lengyel Zsolt fedőnéven ügynökhálózatába. Ezt Karikó is elismerte, ugyanakkor elmondta, hogy jelentéseket nem írt: „Tény, hogy 1978-ban, amikor tudományos segédmunkatársként kezdtem dolgozni, felkerestek, megtaláltak, kényszerválasztás elé állítottak. Édesapámnak az 1956-os forradalomban történt részvételére, „bűnös” múltjára hivatkozva, engem a szakmai munkám ellehetetlenítésével fenyegettek meg. Azt tudtam, hogy édesapámat 1957-ben felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték, munkahelyéről elbocsátották, 4 évig munkát nem kapott. Tudtam, hogyan működik az a rendszer, féltem, ezért aláírtam a beszervezésre vonatkozó dokumentumot. Az ezt követő években semmilyen írásos jelentést nem adtam, senkinek nem ártottam.”

2021 szeptemberében felkerült a Time magazin éves listájára, amelyen a világ 100 legbefolyásosabb embere szerepel. 2022-ben a Magyar Tudományos Akadémia tiszteleti tagjává választotta.

2021 decemberében az mRNS-vakcinákkal és a koronavírussal kapcsolatos kutatómunkájukat méltatva Karikó Katalint, Kizzmekia Corbett, Barney Graham és Drew Weissman társaságában a 2021-es "Év Hősének" választotta a Time magazin. A magazin méltatása szerint kutatómunkájuk során „az ambícióikat a közjóra fordították, kommunikáltak egymással és a tényekben bíztak.”

Munkahelyei 1978-ban az MTA ösztöndíjasaként került a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Itt kezdett el vírusokkal foglalkozni és először használt módosított nukleozidot – cordycepint. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték a kutatóközpontból, ekkor döntött úgy, hogy férjével és kislányával külföldön folytatja kutatásait. Először a philadelphiai Temple Egyetemen sikerült állást szereznie, ahol módosított nukleozidokkal foglalkoztak. Három év után otthagyta a labort, és Washingtonba került, ahol interferonokkal dolgozott. Elmondása szerint ott tanulta meg igazán a molekuláris biológiát. 1989-ben tért vissza Philadelphiába, ahol a Pennsylvaniai Egyetemen folytatta kutatásait 2013-ig. A kardiológián kezdett mint molekuláris biológus. Itt kezdhette el az mRNS-kutatást. Első pályázatát 1990-ben azzal utasították vissza, hogy „az mRNS nem való terápiára, hiszen azonnal lebomlik”. A kardiológiáról átkerült az idegsebészetre, ahol az orvoskollégáknak megtetszett az mRNS-terápia ötlete. Kezdetben a szintetikus mRNS erős gyulladásos reakciókat váltott ki, mivel az immunrendszer betolakodónak tekintette. Azonban ezt a problémát is sikerült megoldani. Később, a sikeres mRNS technológián alapuló Pfizer–BioNTech Covid19-ellenes védőoltások nagy-britanniai indulásakor így nyilatkozott erről a Magyar Nemzet című napilapnak:

Az úttörőnek számító tervezete, azaz hogy a hírvivő RNS felhasználható bármely fertőzés szimulációjaként, több más tanulmánnyal Derrick Rossi kezébe került, aki 2010-ben Cambridge-ben (Massachusetts) megalapította a „ModeRNA” nevű céget. Noha a cég Karikó Katalinnak is állásajánlatot tett, ő több más biokémikussal 2013-ban úgy döntött, hogy belép a németországi Mainzban működő Uğur Şahin és Özlem Türeci által alapított BioNTech RNA Pharmaceuticals GmbH gyógyszergyártó versenytárs cégébe. A cég piaci értéke 2019-ben meghaladta a 21 milliárd dollárt. A „BioNTech” vezető alelnöke lett. 2014-ben Karikó Katalin, Uğur Şahin és Özlem Türeci közös tanulmányt írt az in vitro módosított (IVT) mRNS témájáról mint potenciális új gyógyszerosztályról, amely új alkalmazások széles körének alapját jelenthetik majd a jövőben. Egyedüli szerzőként, 2019 márciusában a Molecular Therapy című kiadványban átfogó cikket jelentetett meg „In vitro módosított mRNS terápiák: Az árnyékból a reflektorfénybe” címmel, amelyben áttekintette az mRNS technológia különféle terápiás alkalmazásainak fejlődését.

Az mRNS-sel kapcsolatos kutatásai 1998-ban került az egyetemre Drew Weissman immunológus, aki HIV-elleni vakcinát akart készíteni. DNS-sel próbálkozott, de miután megismerkedett az mRNS-sel, közösen folytatták a kutatást. 2005-ben jutottak el odáig, hogy az egyetem szabadalmaztatta a technológiájukat, amelyben a módosított nukleotidokból kiindulva, enzimekkel készíttette el a kívánt mRNS-eket. Ezzel a módszerrel sokkal több fehérje képződött róluk, mint az eredeti, módosítatlan RNS-ről. A szintén a Pennsylvaniai Egyetemen dolgozó, ugyancsak egykori szegedi kutató, Pardi Norbert bizonyította, hogy milyen előnyökkel járnak az erős és hosszú életű antitestválaszok létrehozása szempontjából a módosított mRNS immunhatásai a vírusellenes vakcinák területén. Karikó és munkatársai először számoltak be a természetben is előforduló, módosított nukleozidok felhasználásával, in vitro szintézissel készült mRNS alkalmazásáról. A Karikó és Weissmann nevéhez fűződő szabadalom jogait a Pennsylvaniai Egyetem (UPenn) szerezte meg, miután a pereskedés során a bíróság elfogadta érvelésüket az általuk befektetett költségekre vonatkozóan. Az egyetem később a jogokat eladta a CellScript LLC-nek, majd a német BioNTech és a teljes működését a módosított mRNS-re építő, ma 24 milliárd dollárt érő amerikai Moderna cég összesen 150 millió dollárt fizetett ki a Karikó–Weissman-szabadalom használati jogaiért.

2005-ben Weissmannal RNARx néven közös céget alapított. 2006-ban kutatásaik folytatására pályáztak az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézetnél (National Institute of Health, NIH), ahol egy évre dollárt kaptak, hogy ezalatt bebizonyítsák, ha eritropoetint kódoló mRNS-t adnak az egérnek, akkor meg tudják duplázni a retikulocitáik (az érett vörösvérsejt prekurzorainak) számát.Az eritropoetin elősegíti a vörösvértestek képződését, a retikulocita a vörösvértestek éretlen formája. Ez volt a feltétele egy egymillió dolláros támogatásnak, amit sikerült teljesíteniük. bélyegkép|A szintetikus mRNS technológia alapján a világon elsőként elkészült Pfizer-BioNTech vakcina