A Testamentumok (eredeti cím: The Testaments) Margaret Atwood kanadai írónő 2019-es regénye. Bemutatóját 2019. szeptember 10-én tartották. A könyv kiegészítése és folytatása Atwood 1985-ben megjelent (magyarul 2006-ban kiadott) A szolgálólány meséje című regényének. Magyarul szintén 2019-ben jelent meg.
2026-ban jelent meg azonos című televíziós feldolgozása a Hulu-n.
Összefoglaló A Testamentumok is ugyanabban a fiktív zsarnoki államban, a nőket elnyomó Gileádban játszódik, mint az első regény, csak 15 évvel annak eseményei után. Gileád társadalmáról három nő különböző nézőpontú elbeszéléséből alkothatunk képet. Egyikük A szolgálólány meséjéből már ismert Lydia, a Néni, az állam egyik alapítója, fenntartója, a kegyetlenségek végrehajtója. A másik kettő fiatal lány: Agnest anyja elrablása után vitték Gileádba; gyermekkorát már Kyle parancsnok lányaként töltötte és szinte belenőtt ebbe a zsarnoki rendszerbe, nem is ismer másikat. A szomszédos szabad országban, Kanadában felnőtt másik lány épp az ellenkezője: hallott már valamit erről a világról, de most a kívülálló szemszögéből számol be róla, miután maga is bekerült az események forgatagába. A három váltogatva előadott cselekményszál végül összeér, Gileád előtörténetét pedig Lydia néni beszámolójából ismerhetjük meg.
A regény 2019-ben elnyerte a Booker-díjat, megosztva Bernardine Evaristo brit író Girl, Woman, Other című regényével.
Magyarul Testamentumok. A Szolgálólány meséje 2.; ford. Csonka Ágnes; Jelenkor, Bp., 2019
Jegyzetek
Források Vérfagyasztó részletekkel tér vissza a szolgálólányok világa (Matalin Dóra, index.hu, 2019-11-26. Hozzáférés: 2020-11-17) A Néni és a leányok meséje testamentuma (Keserű József, dunszt.sk, 2020-02-24. Hozzáférés: 2020-11-18) Margaret Atwood: Testamentumok (Kovács Tímea, ekultura.hu, 2020-04-14. Hozzáférés: 2020-11-19)
Kategória:2019 könyvei Kategória:A 2010-es évek regényei Kategória:Kanada irodalma