Hartvig Lajos DLA építész, a Bánáti + Hartvig Építész Iroda egyik alapítója és tulajdonosa, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének oktatója.
Szakmai életpályája Hartvig Lajos DLA középiskola tanulmányait a dunaújvárosi Münnich Ferenc Gimnáziumban, felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végzete, ahol 1985-ben diplomázott okleveles építészmérnökként. Az 1980-as években, egyetemista évei alatt, három éven keresztül vezette a Bercsényi Klub kiállítóteremét. Részt vett Az avantgard meghal című kiállítás szervezésében, a Bercsényi 28-30 újság szerkesztésében és filmklubok rendezésében. 1992-ben a Magyar Építészkamara Mesteriskolájának XI. ciklusát mester diplomával zárta. DLA fokozatát a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán szerezte 2009-ben, disszertációjának címe "Analóg, bináris és digitális architektúrák". Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pszichológiai Intézetének Mérő László által vezetett Szoft technológiai szaktanácsadó képzését 2016-ban végezte el. 2019-ben A KÜRT Akadémia Agilis vezetés a digitális korban képzésén szerzett oklevelet.
Pályáját 1986-ban a Képcsarnoknál kezdte. Ezt követően, 1986-1989 között a Buváti, majd 1989-1992 között a Materv építészmérnöke. 1992-1994 között az offenbachi Novotny-Mähner Architekten munkatársa. 1996-ban Bánáti Bélával közösen megalapította a Bánáti + Hartvig Építész Irodát, melynek – Bánáti Bélával közösen – máig tulajdonosa, vezető építésze.
2016 óta oktatója a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Lakóépülettervezési Tanszékének.
2006-ban a XV. kerületi Tervtanács tagja, 2007-ben és 2009-ben a XVI. kerületi Tervtanács tagja, 2009-ben a Központi Tervtanács tagja, majd 2017-től a VI. kerületi Tervtanács tagja. 2021-től a HuGBC elnökségi tagja, 2024 óta zéró karbon nagykövete.
Díjai, ösztöndíjai
2026 HuGBC Zéró Karbon Díj, Bánáti + Hartvig Építész iroda új irodaépülete, Bánáti Bélával és Lőcsei Verával 2025 Architizer A+ Awards, Általános és középiskola kategória, special mention díj, Budapesti Német Iskola új konténerépülete 2024 SHARE Architecture Awards, Oktatás kategória, I. díj, Budapesti Német Iskola új konténerépülete 2024 Média Építészeti Díja, shortlist, Budapesti Német Iskola új konténerépülete 2022 BIGSEE Architecture Award, winner, Bánáti + Hartvig Építész iroda új irodaépülete, Bánáti Bélával és Lőcsei Verával 2022 BIGSEE Architecture Award, winner, Kecskemét CAMPUS Oktatási Épület 2022 Az év környezettudatos irodája, Bánáti + Hartvig Építész iroda új irodaépülete, Bánáti Bélával és Lőcsei Verával 2022 FIABCI Ingatlanfejlesztői Nívódíj, Bánáti + Hartvig Építész Iroda új irodaépülete, a legjobb pályázatot benyújtó projekt 2022 FIABCI Ingatlanfejlesztői Nívódíj, vegyes funkciójú épületek, Green Court Residences 2021 FIABCI Ingatlanfejlesztői Nívódíj, Kecskemét CAMPUS Oktatási Épület 2021 Budapest Építészeti Nívódíj dicséret, Bánáti + Hartvig Építész Iroda székháza 2021 Média Építészeti Díja, fődíj Bánáti + Hartvig Építész Iroda székháza 2021 Irodaház tervpályázat, I. díj, Hold utca 2021 Hattyú lakópark pályázat, Balatonszemes, I. díj 2019 FIABCI Ingatlanfejlesztői Nívódíj, Budapesti Német Iskola bővítése 2015 Meghívásos tervpályázat I. díj, Budapesti Német Iskola bővítése 2008 Megosztott I. díj – Budapest, XIII. kerületi Városközpont 2007 Megvétel, Budapest, VI. kerület, Kormányzati Negyed 2006 I. díj, Esztergomi úti lakópark (950 lakás) 2002 II. díj, Piliscsaba Oktatási és Közművelődési Központ 2001 Budapest Építészeti Nívódíja, dicsérte, Budapesti Német Iskola 1998 Megvétel, Fővárosi Levéltár tervezése, építészeti tervpályázat 1996 Építészeti tervpályázat I. díj, Providencia Biztosító Oktatási Központ tervezése 1987 Szoborpályázat I. díj, Szolnoki Tisza part 1987 Szoborpályázat I. díj, Fővárosi Parkok szobrászati díszítése: Vámpírcsapda 1986 Építészeti tervpályázat, II. díj – Dunaújvárosi Városközpont tervezése
Fontosabb építészeti művei
2024 Katti Zoób Fashion & Museum 2024 Társasház, Csorbai út 2024 Budapest School, Nagymaros 2024 Ángel Sanz Briz út, társasház pályázat 2023 Budapesti Német Iskola bővítése 2022 Skanska Irodaépület 2022 Pázmány Péter Katolikus Egyetem Campus, pályázat Bánáti Bélával és Vesztergom Ádámmal 2021 Bánáti + Hartvig Építész Iroda székháza 2018 négylakásos társasház, Budapest, II. Tulipán utca 2017 négylakásos társasház, Budapest, II. Ady E. utca 2017 Green Court, 280 lakásos lakópark Budapest, Taksony utca 2016 Budapart, Kopaszi gát, lakóépület pályázat 2015 Néprajzi Múzeum pályázat 2015 Budapesti Német Iskola bővítése 2015 Kecskemét CAMPUS épületegyüttes 2014 Magyar Zene Háza, pályázat 2014 Társasház, Budapest XIII., Fáy utca 75. 2014 Mundo Zugló Kerületközpont épületegyüttes, Budapest 2013 Családi ház, Budapest, Ady liget 2012 Családi ház, Budapest, Zuhatag sor 2011 Árkád Budapest bővítés 2011 Négycsillagos hotel, Budapest, Csengery utca 2011 Indiai Nagykövetség bővítése, Budapest 2010 Azúr Hotel bővítés, pályázat, Siófok 2009 CET acélszerkezet 2009 Strabag Zrt. Központi Irodaház, Budapest, IX. Mester utca 2008 Dagály Sétány 5. ütem, irodaház 2008 Budapest XIII., Városközpont, pályázat megvétel 2008 Dagály Sétány 2. ütem, társasház 2007 Kormányzati épületegyüttes építészeti tervpályázat 2 2006 Duna-Bay 33. és 39. tömb, 329 és 111 lakásos társasházak, Budapest, XIII. 2006 Cserhalom utca 362 lakásos társasház, Budapest, XIII. 2006 280 lakásos társasház, Budapest, Esztergomi út 2006 Lőportár utca társasház, Budapest, XIII. 2005 Várkert Bazár rekonstrukciója, pályázat 2005 Szív utcai 25 lakásos társasház, Budapest, VI. 2000-2005 Aquincum Logisztikai Központ, Budapest, III. 2000 Indiai Nagykövetség bővítése 1987 Vámpírcsapda térplasztika Lévay Jenővel, Csepel, Puli sétány
Jegyzetek
Források Bánáti + Hartvig Építész Iroda honlapja Bánáti + Hartvig Építész Iroda Facebook
Kategória:1961-ben született személyek Kategória:Dunaújvárosiak Kategória:Magyar építészmérnökök Kategória:Magyar építészek Kategória:Élő személyek