Nikolai Alho (Helsinki, 1993. március 12. –) finn válogatott labdarúgó, az Asztérasz Trípolisz játékosa.

Pályafutása Klubcsapatokban Alho a finn Klubi 04 csapatában 2009 és 2012 között futballozott, majd leigazolta őt a Helsingin JK csapata. A HJK-val 2012 és 2016 között háromszor lett finn bajnok és egyszer kupagyőztes, a csapattal a 2014–2015-ös Európa-liga csoportkörében szerepelt. 2017-ben a svéd Halmstads BK igazolta le. 2018 után ismét a finn HJK játékosa volt. 2021-ben igazolt az MTK Budapest FC-hez. 2022 januárjáig volt a budapesti csapat játékosa, az élvonalban 17 alkalommal lépett pályára. Ezt követően a görög Vóloszban folytatta pályafutását.NB I: görög csapathoz igazol az MTK finn játékosa – hivatalos, NSO, 2022. január 6.

A válogatottban Többszörös finn utánpótlás válogatott, a felnőtt válogatottban 2014-ben debütált egy Omán elleni felkészülési mérkőzésen.

Mérkőzései a finn válogatottban #DátumEllenfélEredményKiírásEsemény1.2014. január 24. Omán0 – 0barátságos mérkőzés2.2020. szeptember 6. Írország1 – 0Nemzetek Ligája3.2020. október 7. Lengyelország1 – 5barátságos mérkőzés4.2020. október 11. Bulgária2 – 0Nemzetek Ligája5.2020. november 11. Franciaország2 – 0barátságos mérkőzés6.2020. november 15. Bulgária2 – 1Nemzetek Ligája7.2020. november 18. Wales1 – 3Nemzetek Ligája8.2021. március 24. Bosznia-Hercegovina2 – 22022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező9.2021. március 28. Ukrajna1 – 12022-es labdarúgó-világbajnokság-selejtező

Finnország ÉvMérk.Gólok2014102015–2016–2017–2018–2019–2020602021100202280202390202460202570202540Összesen510

Sikerei, díjai Klubcsapatokban Helsingin JK Finn bajnok: 2012, 2013, 2014, 2018, 2020 Finn kupagyőztes: 2014, 2020 Finn ligakupa-győztes: 2015

Egyéni Veikkausliiga Az év csapata: 2020

Jegyzetek

További információk Nikolai Alho adatlapja a Transfermarkt oldalán

Nikolai Alho adatlapja a National Football Teams oldalán Nikolai Alho adatlapja az MLSZ oldalán Nikolai Alho adatlapja a HLSZ oldalán

Kategória:Élő személyek Kategória:Finn labdarúgók Kategória:Labdarúgóhátvédek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Helsinkiek Kategória:A HJK labdarúgói Kategória:Az FC Lahti labdarúgói Kategória:A Halmstad labdarúgói Kategória:Az MTK labdarúgói Kategória:Az Asztérasz Tripolisz labdarúgói Kategória:Az Allsvenskan labdarúgói Kategória:Az NB I labdarúgói Kategória:A 2020-as Európa-bajnokság labdarúgói