Jeff Baena amerikai filmrendező, forgatókönyvíró.

Rendezőként jegyzi a Zombibarátnő (2014), a Zűrös hétvége (2016), a Bővérű nővérek (2017) és A lovas lány (2020 című filmeket. A 2004-es Multik haza! forgatókönyvét David O. Russell-lel közösen alkotta meg.

Pályafutása A floridai Miamiben született és nőtt fel. A New York Egyetemen tanult filmművészetet, majd a diploma megszerzése után Los Angelesbe költözött. Itt produkciós asszisztensként dolgozott Robert Zemeckis több filmjében, ezután vágóasszisztensként David O. Russell munkatársa lett. A rendezővel baráti kapcsolatba került és négy közös forgatókönyvet írtak, köztük a Multik haza! című, 2004-ben bemutatott vígjátékét.

Eközben Baena önálló karrierbe kezdett, 2014-ben jelent meg elsőfilmes rendezése, a Zombibarátnő című vígjáték (melynek forgatókönyvét már 2003-ban megírta), Aubrey Plazával a főszerepben. Következő filmje, a Zűrös hétvége (2016) című vígjáték-dráma egy évvel később került a mozikba. Eredetileg Banea ezzel a filmmel debütált volna rendezőként, ám a főszereplő és producer Adam Pally személyes okokból, édesanyja halála miatt kénytelen volt elhalasztani azt.

Harmadik filmje a 2017-es Bővérű nővérek című történelmi vígjáték volt, a főbb szerepeket Alison Brie, Dave Franco, Kate Micucci, Aubrey Plaza, John C. Reilly és Molly Shannon kapta meg. A lovas lány című lélektani drámája a 2020-as Sundance Filmfesztiválon mutatkozott be, Alison Brie főszereplésével. 2022-ben Őrült randi Toszkánában című filmvígjátéka jelent meg, ismét Brie-vel és Plazával a főszerepben.

Magánélete 2011-től haláláig Aubrey Plaza színésznő párja, akivel gyakran dolgoztak együtt Baena filmjeiben.

2025. január 3-án találták meg holttestét Los Angeles-i otthonában, ahol felakasztotta magát.

Filmográfia Év Magyar cím Eredeti cím Feladatkör Rendező Író Producer 2004 Multik haza! I Heart Huckabees 2014 Zombibarátnő Life After Beth 2016 Zűrös hétvége Joshy 2017 Bővérű nővérek The Little Hours 2020 A lovas lány Horse Girl 2022 Őrült randi Toszkánában Spin Me Round

Jegyzetek

Fordítás

További információk

Kategória:1977-ben született személyek Kategória:2025-ben elhunyt személyek Kategória:Amerikai forgatókönyvírók Kategória:Amerikai filmrendezők Kategória:Miamiak Kategória:Öngyilkos személyek