A Testamentum az Omega együttes 2020 novemberében megjelent tizenhetedik, egyben utolsó nagylemeze. Az albumon rajta van egy-két régi dal is újra hangszerelve. A Hangyanép a 200 évvel az utolsó háború után más szöveggel, ez volt az a dal, amely 1972-ben politikai okokból nem kerülhetett fel az abban az évben megjelent Élő Omega című albumra.
Az album hatalmas sikert ért el a rajongók körében, alig egy hónappal a megjelenést követően háromszoros platinalemez lett.https://www.origo.hu/kultura/20201217-omega-a-latogato-klippremier.html 2021 nyarára pedig négyszeres platinalemez lett.Omega hivatalos Facebook oldala 2022-re pedig már ötszörös platinalemez.Mahasz
Ez az utolsó Omega-album, amelyen a 2020 novemberében elhunyt Benkő László közreműködött. Kóbor János ugyanakkor utalt arra is, hogy a szintén 2020 novemberében elhunyt Mihály Tamás basszusgitáros is játszik a lemezenhttps://mandiner.hu/cikk/20210117_omega_kobor_janos_elete (a 2021-es LP-kiadáson a közreműködők részletes felsorolásánál az ő neve is szerepel).
2021. december 8-án az album dupla hanglemezként is megjelent (első lemeze a többségében régi dalok új változatát tartalmazó Ó-Testamentum, a második a többségében új szerzeményeket tartalmazó Új-Testamentum), a CD-változathoz képest három plusz dallal (Égi jel, Búcsúztató, Elfújta a szél). A CD-kiadást kiegészítendő utóbbi három dal CD-formátumban, kislemezen is (Omega: Testamentum – Búcsúztató) megjelent. A dupla hanglemeznek gyűjtői kiadása is készült, limitált példányszámban, sorszámozva.
A dupla hanglemezes változat megjelenését már Kóbor János sem érte meg, ugyanis 2021. december 6-án koronavírus-fertőzésben elhunyt.
Az album dalaihoz Dér András készített egy húszperces rövidfilmet, amelyet 2023. október 13-án mutattak be a Magyar Zene Házában.https://hardrock.hu/kobor-janos-testamentum-filmbemutato/
Az album dalai CD változat A Sötétség kapuja (Nyitány) (Kóbor János) A Föld árnyékos oldalán (Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György – Sülyi Péter) A lángoló huszadik század (Kóbor János – Trunkos András) Varázslatos, fehér kő (Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György – Sülyi Péter) Mennyben az angyal (Kóbor János, Vámos Zsolt – Trunkos András) Huszadik századi városlakó (Benkő László, Kóbor János – Sülyi Péter) Jöjj, Szabadító! (Kóbor János – Sülyi Péter) Álom XXI. század (Kóbor János – Sülyi Péter) A holló (Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György – Sülyi Péter) A démon (Lilith) (Kóbor János – Sülyi Péter) Ideje a pontot kitenni (Kóbor János – Sülyi Péter) Hangyanép (Szörnyű porszemek) (Kóbor János, Molnár György – Sülyi Péter) Gloria et honor Deo (Kóbor János – Trunkos András) A Látogató (Kóbor János, Benkő László – Sülyi Péter) Légy hű magadhoz! (Kóbor János – Sülyi Péter) Álomszínház (Kóbor János, Csordás Levente – Trunkos András, Sülyi Péter) Halotti beszéd (Kóbor János – tradicionális szöveg) Utolsó ítélet (Kóbor János)
2 LP változat
Első lemez (Ó-Testamentum) A Sötétség kapuja (Nyitány) A Föld árnyékos oldalán Varázslatos, fehér kő A holló Hangyanép (Szörnyű porszemek) Huszadik századi városlakó Égi jel (Kóbor János – Trunkos András) Búcsúztató (Benkő László, Debreczeni Ferenc, Kóbor János, Mihály Tamás, Molnár György – Sülyi Péter) Elfújta a szél (Kóbor János – Trunkos András)
Második lemez (Új-Testamentum) Jöjj, Szabadító! A lángoló huszadik század Mennyben az angyal A démon (Lilith) Ideje a pontot kitenni Álom XXI. század Gloria et honor Deo A Látogató Légy hű magadhoz! Álomszínház Halotti beszéd Utolsó ítélet
Közreműködők
Benkő László – zongora Debreczeni Ferenc – dob Kóbor János – ének, hangszerelés, zenei rendezés, hangmérnök, producer Mihály Tamás – basszusgitár Molnár György – gitár Szöllösy Katalin "Katy Zee" – basszusgitár Küronya Miklós – basszusgitár Szekeres Tamás – gitár Vámos Zsolt – gitár, zeneszerző (5.) Földi Albert – szintetizátorok, hangszerelés, producer Csordás Levente – vokál, zeneszerző (16.) Bárkányi Mónika – vokál a nyíregyházi Cantemus Kórus (karnagy: Turcsány András) – ének, vokál Molnár Gábor – hangszerelés Trunkos András – dalszövegek (3., 5., 13., 16. LP 7., 9.), producer Sülyi Péter – dalszövegek (2., 4., 6-12., 14-16., LP 8.) Bánffy György – próza (Halotti beszéd)
Jegyzetek
Kategória:2020 nagylemezei Kategória:Omega-albumok Kategória:Omega