Ábel László (Szolnok, 1927. szeptember 2. – 2020. március 28.) magyar öttusázó, sportvezető. 1980 és 1989 között a Magyar Öttusa Szövetség elnöke.

Életútja Ábel István géplakatos fiaként született.

1947-ben az MKP tagja lett. 1949-ben a Szolnok megyei pártbizottságon politikai munkatárs volt. 1949 áprilisától a katonai szolgálatát a határőrségnél kezdte meg. 1950-től 1955-ig Lenin Katonai-Politikai Akadémia hallgatója volt a Szovjetunióban. 1955-ben Moszkvában bölcsészként végzett.

1955 és 1960 között a Pécsi Határőrkerület parancsnokhelyettese, a politikai osztály vezetője volt. 1957-től a határőrség pártszervezetének végrehajtó bizottsági tagja lett. 1960-ban alezredesként a Belügyminisztérium Határőrség politikai csoportfőnökévé nevezték ki. 1965-ben a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen jogász diplomát szerzett. 1964-ben ezredessé, 1976-ban vezérőrnaggyá léptették elő. 1960 és 1987 között a BM Határőrság Országos Parancsnokságán országos parancsnokhelyettes volt.

Az Ifjú Gárda országos tanácsának elnökhelyettese, a Magyar–Szovjet Baráti Társaság országos elnökségének tagja, a Magyar Úttörők Szövetsége Országos Tanácsa mellett működő Honvédelmi Nevelési Szakbizottság elnöke volt. A Honvéd Zrínyi Vadásztársaság elnöke, a Magyar Vadászok Országos Szövetsége Propaganda- és művészeti bizottságának elnöke.

1987-ben nyugdíjba vonult és mint jogtanácsos dolgozott tovább.

1943 és 1946 között a Szolnoki MÁV, 1955 és 1960 között a Pécsi Dózsa öttusázója volt. 1960 és 1990 között az Újpesti Dózsa, 1991-től az Újpesti TE tagja volt. 1980 és 1989 között a Magyar Öttusa Szövetség elnöke, 1981-től a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt. 1989-ben a MÖSZ tiszteletbeli elnöke lett.

Családja Felesége Ivanova Tatjána matematikus volt. Fia ifjabb Ábel László. (1957) magyar bajnok búvárúszó.

Díjai, kitüntetései Az NDK Népek Barátsága Ligájának aranyjelvénye (1966) Vörös Csillag Érdemrend (1979) Ifjúsági díj (1981) Szocialista Magyarországért érdemrend (1985) Stromfeld Aurél-díj (1987) "Békéért, a népek közötti barátságért" díszoklevél (1987) Nimród-érem

Jegyzetek

Források

Kategória:1927-ben született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar öttusázók Kategória:Magyar sporttisztviselők Kategória:Szolnokiak Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:MSZMP-tagok Kategória:Magyar vadászok