Krizsán Dániel (Szombathely, 1993. június 9. –) magyar táncművész, koreográfus. A Magyar Táncművészek Szövetségének díjazottja: Évad Legjobb Táncművésze, 2018. bélyegkép|326x326px|Név: Krizsán Dániel Élete A szombathelyi születésű Krizsán Dániel életében a mozgás és a sport kiskora óta fontos szerepet játszik. Több sportágat űzött országos szinten ifi korosztályban. A művészethez való vonzalma, pedig nem csak a táncban, de zenében is érezhető volt. Gyermekkorában zongorázni tanult, majd későbbi darabjainak zenéit is maga szerezte. A táncművészettel is gyermekkorában ismerkedett meg. Elsősorban a hip-hop műfaját kezdte elsajátítani, később országos és világversenyeken is részt vett nagy sikerrel. A hobbiból lassan hivatás vált az évek alatt, ezért szakmai továbbképzését Budapesten a Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközép Iskolában folytatta. Itt rengeteg új táncstílussal ismerkedett meg és elsajátította a klasszikus balett és a modern tánctechnika alapjait. Majd koreográfusi diplomát szerzett 2016-ban a Magyar Táncművészeti Egyetemen.

2008–2013: Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakközépiskola

Képesítés: Kortárs-modern táncművész

Tanárok: Tenki Tamás, Horváth István, Lemesánszky Mónika,  Szmrecsányi Ildikó, Ábri László, Dákai Tamás, Györke Tímea, Jalits Edit.

Tanulmányok: Limon-technika, Horton-technika, Graham-technika, Jazztánc, Modern balett, Klasszikus balett, Improvizáció, Kontakttánc, Néptánc, Társastánc, Gúla, Emeléstechnika, Akrobatika, Swing.

Már nagyon fiatalon az alkotásvágy motiválta, szeretett volna koreografálni, szerette volna gondolatait és ötleteit színpadra vinni, beiratkozott a Magyar Táncművészeti Egyetem Koreográfus szakára.

2013–2016: Magyar Táncművészeti Főiskola

Képesítés: Koreográfus Diploma

Mesterek: Bozsik Yvette, Dr. Gelenczei- Miháltz Alirán, Dr.Fodor Antal, Fekete Hedvig, Földi Béla, dr. Bolvári Takács Gábor, Horváthné Major Rita

Tanulmányok: Művészettörténet, Díszlettervezés, Színpad technika, Tánctörténet, Zenetörténet, Modern tánc technika, Klasszikus balett, Koreográfia elmélet, Zenés Színház, Jelmeztervezés, Médiaismeret, Színházi Jogismeret, Koreográfia gyakorlat, Színháztörténet, Vallástörténet

Tehetségére már tanulmányai alatt felfigyeltek mesterei és magyar táncélet neves társulatai.Szabadúszó táncművészként kezdett el dolgozni országszerte. Közreműködött többek között: Reciquel, Duda Éva Társulat, Feledi Projekt, C.i.c Társulat, Dart Társulat, Miskolci Nemzeti Színház, Zadam Társulat, Kaposvári Csiky Gergely Színház, Szegedi Kortárs Balett, PR-evolution, Bozsik Yvette Társulat, stb.

Rengeteg színpadi tapasztalatot és rutint szerzett. Eddigi pályája során több különböző formanyelvvel ismerkedett meg, melyek segítették kitágítani kifejező eszköztárát nem csak táncművészként, de alkotóként is. A tanítás is szerepet játszik életében. A Kaposvári Szent István Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Karán több évet tanított mozgás órát, mint meghívott tanár. Majd később Budapesten a Magyar Színművészeti Egyetemen is igyekezte átadni tudását tanítványainak.

Életében talán két társulat tett nagy benyomást munkásságára. Az egyik a PR-evolution Társulat, melynek vezetője Nemes Zsófia. Majdnem öt éven keresztül dolgoztak együtt, projekt szerűen. Rengeteg egész estés kortárstánc előadásban láthattuk a fiatal táncművészt és sokszor lehetőséget kapott egy-egy etűd megkoreografálására. A másik nívós társulat, mely nagy hatással volt rá a Bozsik Yvette Társulat. Éveken keresztül szabadúszó táncművészkén dolgozott a társulattal és csak később 2019-ben szerződött le, mint tag.

Azóta jelenleg is a társulathoz tartozik és táncművész feladatain felül, koreográfusi és koreográfus asszisztensi feladatokat is ellát.

A Magyar Táncművészek Szövetsége 2018-ban neki ítélte az 'Évad Legjobb Férfi Táncművésze' díjat.

Alkotás vágya nem hagyja nyugodni, így saját projekt társulattal is dolgozik, ahol szabadjára engedheti gondolatait. így született meg első kortárstánc darabja Diplopia címmel. Dani szemlélete, hogy olyan darabokat hozzon létre, melynek mondanivalóját közönsége könnyen megérti. Nagy hangsúlyt fektet a zenére és a fénytechnikára. A drámai szituációkat próbálja humorral ötvözni. A Diplopia erre egy remek példa, ugyan azt a szituációt mutatja be kétféle szemszögből. A darab különlegessége, hogy az alkotó nem csak a dramaturgiát és a koreográfiát készítette, de a zenét is ő maga komponálta idősebb testvére Krizsán Dávid segítségével.

A másik nagy mérföldkő életében a Budapesti Operettszínházzal való sokéves közös munka. Eleinte Bozsik Yvette koreográfus munkatársaként ismerte meg a színházat, ahol rengeteg előadásban alkotott Yvette mellett. Hamar felfigyeltek tehetségére és azóta Danit mint megbízott koreográfust kérnek fel számtalan grandiózus darab megalkotására. Legmeghatározóbb munkája a Carmen, melyet először mutattak be Magyarországon, mint musical.

Táncművész munkássága +Évad Darab címe Társulat /Színház Koreográfus/Rendező 2024/2025Jancsi és JuliskaBozsik Yvette TársulatBozsik Vette – Bujdosó Anna, Gombai Szabolcs2023/2024KörforgásBozsik Yvette TársulatBozsik Yvette és a társulatVeszedelmes ViszonyokMüPaBozsik Yvette2022/2023Az Orfeum MágusaBudapesti OperettszínházBozsik Yvette – Krizsán Dániel, Gombai SzabolcsTayosBozsik Yvette Társulat2021/2022Hegedűs a HáztetőnBudapesti OperettszínházBozsik Yvette – Krizsán Dániel, Gombai SzabolcsRozsda lovag és Fránya FridaBudapesti OperettszínházBozsik Yvette – Krizsán DánielVarázscirkuszBozsik Yvette TársulatBozsik Yvette2020/2021Marica GrófnőBudapesti OperettszínházBozsik Yvette – Krizsán Dániel, ifj. Zsuráfszky ZoltánBohóc KerestetikBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteDeprivusBozsik Yvette TársulatKrizsán Dániel2019/2020NyaralásBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteMagyar NépmesékBozsik Yvette TársulatBoszik Yvette,Gombai Szabolcs, Zabriczky Ádám, Krizsán DánielMagrittePR-evolutionNemes ZsófiaJánosvitézBudapesti OperettszínházBozsik Yvette2018/2019SeherezádéBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteHADŐBozsik Yvette TársulatEndo TadashiBogarakBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteDa Vinci MosolyaPR-evolutionNemes ZsófiaImmortalProjekt TársulatHalász GáborAlphaDart TársulatVarga KingaFekete KutyaC.i.c. TársulatGulyás AnnaA Koncert, avagy semmi sem tökéletes Csiky Gergely SzínházOlt Tamás / Gulyás AnnaChicagoCsiky Gergely SzínházBozsik YvetteCirkuszhercegnőMiskolci Nemzeti SzínházSzabó Máté / Katona Gábor2017/2018Kodály-Ligeti estBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteHuman WorldPR-evolutionNemes ZsófiaEgy Boszorkány meséjePR-evolutionNemes Zsófia2MEPR-evolutionNemes ZsófiaCarmina BuranaSzegedi Kortárs BalettJuronics TamásCabaretCsiky Gergely SzinházBozsik YvetteMakrancosC.i.c. TársulatGulyás AnnaFina Záró ShowBOK csarnokVági Bence/ Zsiros Gábor2016/2017PinokkióBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteAz Úr KomédiásaiNemzeti SzínházBozsik YvettePunchinellaBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteKőműves KelemenCsiky Gergely SzínházBozsik YvetteTenorMagyar Állami OperaházKulcsár NoémiDenevérMagyar Állami OperaházZuhanásZadam TársulatZabriczky ÁdámKaleidoszkópPR-evolutionNemes ZsófiaBlue manPR-evolutionNemes ZsófiaLúdanyó MeséiPR-evolutionNemes Zsófia2015/2016Csizmás KandúrBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteOidipuszBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteÉdenföldönNemzeti SzínházBozsik YvetteViharPR-evolutionNemes ZsófiaJézus Krisztus SzupersztárCsiky Gergely SzínházBozsik YvetteKoncert- Dohnányi ZenekarFeledi JánosCarmenDuda Éva TársulatDuda Éva2014/2015AntigónéBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteCsillagokkal Táncoló KojotBozsik Yvette TársulatBozsik YvettePéter és a FarkasBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteBál a SavoybanCsiky Gergely SzínházBozsik YvetteHéja NászPR-evolutionNemes ZsófiaÖrök KikeletPR-evolutionNemes ZsófiaHáry JánosSzegedi Szabadtéri JátékokJuronics Tamás2013/2014Johanna a máglyánBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteOrfeusz és EuridikéBozsik Yvette TársualtBozsik YvetteTabula RasaPR-evolutionNemes Zsófia

Koreográfusi munkássága +Évad Darab CímeTársulat / Színház RendezőKoreográfus 2024/2025CirkuszhercegnőBudapesti OperettszínházHomonnay ZsoltKrizsán Dániel2023/2024CarmenBudapesti OperettszínházHomonnay ZsoltKrizsán Dániel2022/2023Az Orfeum MágusaBudapesti OperettszínházBozsik YvetteBozsik Yvette – Krizsán Dániel, Gombai Szabolcs koreográfus munkatársakMária FőhadnagyBudapesti OperettszínházHomonnay ZsoltKrizsán Dániel2021/2022DeprivusBozsik Yvette TársulatKrizsán DánielKrizsán DánielHegedűs a HáztetőnBudapesti OperettszínházBozsik YvetteBozsik Yvette – Krizsán Dániel, Gombai Szabolcs koreográfus munkatársakRozsdalovag és Fránya FridaBudapesti OperettszínházBozsik YvetteBozsik Yvette – Krizsán Dániel koreográfus munkatárs2020/2021Marica Grófnő Budapesti Operettszínház Bozsik Yvette Bozsik Yvette – Krizsán Dániel, ifj Zsuráfszky Zoltán koreográfus munkatársakDiplopiaMu SzínházKrizsán DánielKrizsán Dániel2019/2020CsipkerózsikaPécsi BalettBozsik YvetteBozsik Yvette – Krizsán Dániel koreográfus asszisztens Az aranyszőrű BárányBozsik Yvette TársulatBozsik YvetteKrizsán DánielJánosvitézBudapesti OperettszínházBozsik YvetteBozsik Yvette – Krizsán Dániel koreográfus asszisztens 2018/2019Pokoli Puncs PancsPécsi Nemzeti SzínházKéry KittiKrizsán Dániel2017/2018EgerekCsiky Gergely SzínházTóth GézaKun Attila, Krizsán DánielChioggiai csetepatéCsiky Gergely SzínházKéri KittiKrizsán Dániel

Jegyzetek

Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Magyar táncművészek Kategória:Magyar koreográfusok Kategória:Élő személyek