A 8412-es számú mellékút egy bő 26 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Győr-Moson-Sopron vármegye, Veszprém vármegye és Vas vármegye határvidékén; fő funkciója, hogy a Marcal folyó bal parti oldalán köt össze néhány települést egymással és Celldömölk térségével.

Nyomvonala Győr-Moson-Sopron vármegye Csornai járásának déli szélén, Rábaszentandrás külterületén ágazik ki a 8408-as útból, annak 13. kilométere táján, nyugat felé. Alig több mint 100 méter után átlép a Veszprém vármegye Pápai járásába tartozó Várkesző területére, ott keresztezi a vágányait is, az 550-es méterszelvénye közelében, Rábahíd megállóhely északi szélénél. Az első kilométerének elérésével egy időben elhalad a várkeszői vár romterülete közelében, majd kiágazik belőle a 84 123-as számú mellékút északi irányban, Szany felé.

1,3 kilométer után az út délnek fordul, kevéssel ezután átszeli a Rába folyót, majd a túlparton, pár száz méter után egy újabb elágazása következik: dél felől, Egyházaskesző központja irányából a 8407-es út torkollik bele, maga a 8412-es út pedig nyugat-délnyugati irányba fordul. Így éri el Várkesző lakott területét 2,3 kilométer után; a falun Kossuth utca néven húzódik végig. 3,7 kilométer után éri el a belterület délnyugati szélét, kevéssel ezután pedig már Egyházaskesző területén folytatódik. 4,6 kilométer után keresztezi a 8406-os utat, amely ott 16,6 kilométer után jár, a 7. kilométere után pedig átlépi Magyargencs határát.

8,5 kilométer után egy kereszteződéshez ér: északnyugat felől beletorkollik a 84 121-es számú mellékút, Kemenesszentpéter irányából, az út pedig délkeletnek fordul. Így halad végig, nagyjából a 11. és 13. kilométerei között Magyargencs belterületén, a Petőfi utca nevet viselve, és így szeli át nem sokkal később Kemeneshőgyész határát is. E község lakott területét már déli irányban húzódva éri el – települési neve ott ismét Kossuth utca –, a központjában pedig egy elágazást követően, ahol beletorkollik a 8405-ös út, újból nyugatabbi irányt vesz, s a település széléig az Ady utca nevet viseli.

A 17. kilométere után éri el Szergény határszélét, egy darabig a határvonalat kíséri, de 17,8 kilométer után teljesen e község területén, s innentől már végig Vas vármegye Celldömölki járásában folytatódik. A település lakott területét egyébként nem érinti, észak felől elkerüli azt: Szergény főutcája a 8411-es út, amely a 8-as főúttól idáig húzódva, több mint 27 kilométer megtétele után a 8412-esbe betorkollva ér véget, kevéssel utóbbinak a 18+500-as kilométerszelvénye előtt.

20,3 kilométer után Kemenesmagasi területén folytatódik, a községen a változatosság kedvéért ismét Kossuth Lajos utca néven húzódik végig, körülbelül a 21+400-as és 22+700-as kilométerszelvényei között. 24,9 kilométer után éri el az útjába eső utolsó település, Vönöck határszélét, és az észak-déli irányban hosszan elnyúló község legdélebbi házai között ér véget, beletorkollva 8611-es útba, annak 37+650-es kilométerszelvénye közelében. Majdnem ugyanott, alig néhány lépéssel délebbre ér véget ugyanebbe az útba becsatlakozva a 8454-es út is, amely Kemenesmihályfa felől vezet idáig.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 26,440 kilométer.

Története

Települések az út mentén (Rábaszentandrás) Várkesző (Egyházaskesző) Magyargencs Kemeneshőgyész (Szergény) Kemenesmagasi Vönöck

Források

Jegyzetek

08412 08412 08412