A Blue Danube Film Festival/Kék Duna Filmfesztivál egy 2017 novembere óta Bécsben és Budapesten megrendezett rövidfilm-seregszemle, mely a világ legfrissebb termésének legjavát hozza el a magyar és osztrák nézők számára. A programban rendszeresen helyet kapnak nagy sikereket elért, köztük Oscar-díjat, Európai Filmdíjat elnyert vagy azokra jelölt alkotások.

Története A vetítések ideje november utolsó hétvégéjére esik. Első körben Bécsben, majd Budapesten látható a teljes program. 2020-ban a Covid-19 járvány miatt a 4. fesztivált online lehetett megrendezni. A vetítések szakmai vitafórummal is kiegészülnek: rövidfilmes rendezők, producerek, fesztiválszervezők és állami döntéshozók között.

A fesztivál alapító-igazgatója Bodor Géza.

2020-ban 39 ország független filmeseinek válogatott munkáit nézhette meg a közönség a 4. Blue Danube Filmfesztiválon. Az előzsűri közel 900 nevezett filmből választotta ki a bemutatásra kerülő műveket. A világon először kiterjesztett valóság segítségével egyes filmek 1000, 2000 és 5000 forintos bankjegyekre vetítve is elérhetőek voltak.

2022 januárjában 25 ország filmeseinek munkáit nézhette a közönség az 5. Blue Danube Filmfesztiválon. A filmek január 16-21. között a bécsi Amerlinghausban kerültek vetítésre, január 19 és 23. közt pedig a budapesti Art+Cinemában. A filmek nagy része ezzel párhuzamosan online platformon is megtekinthető volt.

2022-ben újításképp nagyjátékfilmek is versenyeztek.

Zsűritagok 2020 A nemzetközi zsűri tagjai: Yvonne Ng Diák-Oscar-díjas filmrendező Szingapúrból, Mariangela Martínez Restrepo kurátor, fesztiválszervező Argentínából, Yulia Ruditskaya (Юлия Рудицкая) animációs filmrendező Belaruszból, és Gelencsér Gábor, az ELTE habilitált egyetemi docense, Balázs Béla-díjas filmesztéta.

2022 A nemzetközi zsűri tagjai: Danski Tang kínai származású amerikai filmrendező, Delphine Leoni francia producer, Mariangela Martínez Restrepo kurátor, fesztiválszervező Argentínából, Ayabonga Magwaxaza dél-afrikai filmrendező és Gelencsér Gábor, az ELTE habilitált egyetemi docense, Balázs Béla-díjas filmesztéta.

Díjazottak 2020 Animációs Legjobb animációs film: Bruno Collet (FRA) – Memorable Zsűri különdíja: Michaela Mihalyi, David Štump (CZE) – SH_T HAPPENS Diákzsűri díj: Héloïse Ferlay (FRA) – To the dusty sea

Dokumentumfilm Győztes: Cristéle Alves Meira (POR) – Invisível Herói Diákzsűri díj: Karmen Obrdalj (BIH) – Why Is Mom Always Crying?

Kísérleti Győztes: Ayabonga Magwaxaza (RSA) – Midnight Delight Diákzsűri díj: Maia Iotzova (BUL) – Sofia's Epicenter

Egyperces Győztes: Eflatun Serbay Çelebi (ESP) – Jam Tomorrow

Narratív rövidfilm Győztes: Dudás Balázs (HUN) – Two Lines Zsűri különdíjas: Beleznai Márk (HUN) – Agape Diákzsűri díj: Dorian Jespers (BEL) – Sun Dog

Super Short Győztes: Mohsen Habibi, Mostafa Daryadar (IRA) – The GrandDaughter Diákzsűri díj: Roberto Telles (MEX) – I Love to Kill 2022 Legjobb nagyjátékfilm: Betania Cappato (ARG) – A School in Cerro Hueso Diákzsűri díj nagyjátékfilm kategóriában: Le Bao (VIE) – Taste Legjobb animációs film: Yoriko Mizushiri (FRA) – Anxious Body Diákzsűri díj animációs kategóriában: Suki (FRA) – Mondo Domino Dokumentumfilm kategóriában győztes: Olga Lucovnicova (BEL) – My Uncle Tudor A zsűri különdíja animációs kategóriában: Elizabeth Mirzaei, Gulistan Mirzaei (AFG) – Three Songs for Benazir Diákzsűri díj dokumentumfilm kategóriában: Olga Lucovnicova (BEL) – My Uncle Tudor Experimental film kategóriában győztes: Victor Orozco Ramirez (GER) – Revolykus Diákzsűri díj experimental film kategóriában: Zbigniew Czapla (POL) – On Time Egyperces filmek kategóriájában győztes: Moein Rooholamini (IRA) – Leo Diákzsűri díj egyperces filmek kategóriájában: Moein Rooholamini (IRA) – Leo Narratív rövidfilmek kategóriájában győztes: Damian Kocur (POL) – Beyond is the day Diákzsűri díj narratív rövidfilmek kategóriában: Said Hamich (FRA) – The Departure Super Short kategóriában győztes: Det Sporadiske Filmkollektivet (NOR) – For Real Diákzsűri díj Super Short kategóriában: Hauazkena Taldea (SPA) – Huntingl Források a fesztivál honlapja volksgruppen.orf.at/magyarok/stories/3079228/ Őket díjazták a 4. Blue Danube Filmfesztiválon

További információk „A kicsik is lehetnek hatalmasak” – 20-án indul a IV. Blue Danube Nemzetközi Filmfesztivál Dudás Balázs filmje nyerte a Blue Danube Filmfesztivált (2020) petofilive.hu/video/2020/11/26/iv-blue-danube-nemzetkozi-filmfesztival/ Különleges nők hétköznapi történetei a híres filmfesztiválonhttps://nepszava.hu/3100297_kulonleges-nok-hetkoznapi-tortenetei-a-hires-filmfesztivalon Ilyen még nem volt: filmeket nézhet a nyomtatott Magyar Narancsban!https://magyarnarancs.hu/mikrofilm/filmezzen-virtualisan-a-magyar-naranccsal-134907 Így filmezhetsz virtuálisan az AR Go-val Online lesz látható Magyarországon az Oscar-jelölt Jorgosz Lantimosz új rövidfilmjehttps://www.origo.hu/filmklub/20201116-online-lesz-lathato-az-oscarjelolt-jorgosz-lantimosz-uj-rovidfilmje.html Akvarell kulturális paletta (Katolikus Rádió, 2020. nov. 24.)katolikusradio.hu/musoraink/adas/1/538604 Hangok, színek, ízek (Karc FM, 2020. nov. 21.)https://www.mixcloud.com/karcfm/hangok-sz%C3%ADnek-%C3%ADzek-2020-11-21-0900-1100-1/

Jegyzetek

Kategória:Magyar filmfesztiválok Kategória:Budapest kulturális eseményei Kategória:Bécs kulturális élete