Gál Sándor (Gyergyóújfalu, 1855. december 13.Több forrás tévesen 1868-at jelöli meg születése éveként, azonban elhunytakor 82 éves volt. – Szászrégen, 1937. szeptember 4.) politikus, országgyűlési képviselő, a képviselőház elnöke, belügyminisztériumi államtitkár.

Életpályája Szegény székely primipilus családban született, édesapja dr. Gál Elek az 1848-49-íki szabadságharcot Bem hadseregében küzdötte végig három fivérével együtt.Pesti Hírlap, 1918. július 20. A világosi fegyverletétel után Törökországba menekült, ahonnan csak az általános amnesztia után tért haza. Édesanyja Gergely Karolina.

Elemi iskolai tanulmányait Gyergyószentmiklóson kezdte meg 1865-ben és ott folytatta tanulmányait a reáliskolákban, ahonnan a csíksomlyói gimnáziumba lépett át, majd innen Marosvásárhelyre és Kolozsvárra ment. Középiskolai és egyetemi tanulmányait a katholikus székely-alaptól nyert támogatással végezte el. Jogi tanulmányait a kolozsvári egyetemen fejezte be.

Szászrégenben volt gyakorló ügyvéd, itt nyitotta meg irodáját. Maros-Torda vármegye közéletében nagy tevékenységet fejtett ki. Zászlóvivője volt a megyében a szász nemzetiségi túlkapások ellen küzdő magyarságnak. Az 1901. évi általános választások alkalmával a nyárádszeredai kerület régi szabadelvű képviselője helyére Kossuth-párti programmal megválasztották (1905-ben is). 1905–1910 között a mentelmi bizottság elnöke volt. Az 1905. évi nemzeti küzdelem tevékeny harcosa volt. 1906-ban ismét megválasztották. 1909. november 13. és 1910. március 21. között a képviselőház elnöke volt.Országgyűlési almanach 1922-1926 1916-ban az összeférhetetlenségi bizottság helyettes elnöke lett. 1918-ban belügyi államtitkárrá nevezték ki, de a forradalomkor a Károlyi Mihály-kormány azonnal felmentette állásából. A 48-as alkotmánypárt tagja volt.

1914. március 26-án Budapesten, a Ferencvárosban feleségül vette a nála 25 évvel fiatalabb Kochmeister Alojzia Margitot.A házasságkötés bejegyezve a Bp. IX. ker. állami házassági akv. 353/1914. folyószáma alatt.

Jegyzetek

Források Országgyülési almanach 1901-1905 Országgyűlési almanach 1905-1906 Országgyűlési almanach 1906-1910 Országgyűlési almanach 1906-1910 Országgyűlési almanach 1910-1918 Magyar politikai lexikon 131-132. old. Pesti Hírlap, 1918. július 20.

További információk

Jónás Károly-Villám Judit: A magyar országgyűlés elnökei 1848-2002. Budapest, Argumentum Kiadó, 2002 A szövetkezett balpárt arcképcsarnoka. Budapest, 1905

Kategória:1855-ben született személyek Kategória:1937-ben elhunyt személyek Kategória:Magyarországi politikusok Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Magyar Országgyűlés elnökei Kategória:A magyar képviselőház elnökei Kategória:Országgyűlési képviselők (1901–1905) Kategória:Országgyűlési képviselők (1905–1906) Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910) Kategória:Magyarország államtitkárai Kategória:Gyergyóújfaluiak