2018-as salakmotor-világbajnokságElőző: 2017Következő: 2019 Érmesek Tai Woffinden Bartosz Zmarzlik Fredrik Lindgren A 2018-as salakmotor-világbajnokság a Speedway Grand Prix éra 24., összességében pedig a széria 73. szezonja volt. Az idény május 12-én kezdődött Lengyelországban a Stadion Narodowy helyszínén és ugyanabban az országban végződött október 6-án a Rose Motoarena stadionban.
Tai Woffinden szerezte meg a bajnoki címet, Bartosz Zmarzlikal és Fredrik Lindgrennel szemben. A címvédő Jason Doyle volt, aki a hetedik helyen zárta a bajnokságot.
Versenyzők A szezon során összesen 15 állandó versenyző vett részt a versenyeken. A résztvevők a következőképpen tevődtek össze: A 2017-es szezon első nyolc helyezettje automatikusan helyet kapott a mezőnyben. Az idény előtt megrendezett Grand Prix Challenge három leggyorsabb versenyzője kvalifikálhatott a mezőnybe. Az utolsó négy hely sorsáról a bajnokság promótere, a Benfield Sports International döntött, amely a tavalyi szezon eredménye alapján választott. A mezőnyt továbbá szabadkártyás és helyettesítő résztvevők, valamint pályatartalékok egészítették ki.
MotorversenyzőFordulók Állandó résztvevők23 Chris Holder kiválasztás összes45 Greg Hancock kiválasztás összes54 Martin Vaculík kiválasztás 3–1055 Matej Žagar automatkus 1–7, 9–1059 Przemysław Pawlicki kvalifikáció összes66 Fredrik Lindgren automatikus összes69 Jason Doyle automatikus összes71 Maciej Janowski automatikus összes89 Emil Szajfutgyinov automatikus összes95 Bartosz Zmarzlik automatikus összes108 Tai Woffinden automatikus összes110 Nicki Pedersen kiválasztás összes111 Craig Cook kvalifikáció 1–9222 Artyom Laguta kvalifikáció összes692 Patryk Dudek automatikus 1–8 Szabadkártyás résztvevők16 Krzysztof Kasprzak 1 Vaclav Milik 2 Michael Jepsen Jensen 3 Andreas Jonsson 4 Robert Lambert 5 Peter Ljung 6 Szymon Woźniak 7 Matic Ivačič 8 Kai Huckenbeck 9 Daniel Kaczmarek 10 Pályatartalékok17 Maksym Drabik 1 Mikkel Michelsen 3 Daniel Bewley 5 Oliver Berntzon 6 Nick Škorja 8 Martin Smolinski 9 Igor Kopeć-Sobczyński 1018 Bartosz Smektała 1 Mikkel Bech Jensen 3 Joel Kling 6 Kevin Wölbert 9 Helyettesítő résztvevők88 Niels-Kristian Iversen 1–2, 8–10225 Vaclav Milik 10 Megjegyzés: Csak azok a helyettesítők és pályatartalékok szerepelnek a listán, akik legalább egy versenyen részt vettek a szezon során.
Versenynaptár és eredmények Forduló Dátum Helyszín Győztes Második Harmadik Negyedik 1 május 12. Stadion Narodowy Tai Woffinden Maciej Janowski Fredrik Lindgren Artyom Laguta Fredrik Lindgren 1 2 május 26. Markéta Stadium Fredrik Lindgren Partyk Dudek Emil Szajfutgyinov Tai Woffinden 1 3 június 30. CASA Arena Tai Woffinden Artyom Laguta Greg Hancock Jason Doyle Tai Woffinden 10 4 július 7. HZ Bygg Arena Maciej Janowski Fredrik Lindgren Bartosz Zmarzlik Tai Woffinden 11 5 július 21. Principality Stadium Bartosz Zmarzlik Tai Woffinden Maciej Janowski Greg Hancock 20 6 augusztus 11. G&B Arena Nicki Pedersen Matej Zagar Fredrik Lindgren Martin Vaculík 17 7 augusztus 25. Edward Jancarz Stadium Martin Vaculík Bartosz Zmarzlik Tai Woffinden Patryk Dudek 16 8 szeptember 8. Stadion Matije Gubca Patryk Dudek Jason Doyle Greg Hancock Fredrik Lindgren 9 9 szeptember 22. Bergring Arena Tai Woffinden Jason Doyle Bartosz Zmarzlik Greg Hancock 10 10 október 6. Rose Motoarena Tai Woffinden Artyom Laguta Emil Szajfutgyinov Niels-Kristian Iversen 10 Végeredmény Pontrendszer A résztvevők a teljes forduló során szerezhetnek pontokat, így lehetséges, hogy nem az első helyezett szerzi a legtöbb pontot. A versenyzők a következőképpen szerezhetnek pontokat: Pozíció 1. 2. 3. 4. Pont 3 2 1 0 Pozíció Versenyző POL CZE DEN SWE GBR SCA PL2 SVN GER PL3 Pont Tai Woffinden 15 16 18 16 16 10 12 5 16 15 139 Bartosz Zmarzlik 9 4 10 13 19 14 18 12 15 15 129 Fredrik Lindgren 16 16 7 15 7 13 2 13 9 11 109 4. Maciej Janowski 13 11 5 18 12 11 9 10 9 6 104 5. Greg Hancock 8 7 16 10 12 3 10 15 12 9 102 6. Artyom Laguta 13 8 12 8 6 6 13 7 4 20 97 7. Jason Doyle 5 9 12 9 5 4 9 17 16 7 93 8. Emil Szajfutgyinov 8 15 11 14 8 6 3 5 8 11 89 9. Patryk Dudek 10 14 6 6 10 10 12 16 – – 84 10. Matej Žagar 9 7 5 7 6 16 11 – 12 6 79 11. Nicki Pedersen 2 8 12 3 6 15 6 7 8 7 74 12. Chris Holder 10 5 9 7 7 5 0 10 7 5 65 13. Martin Vaculík – – 3 1 3 10 18 9 0 8 52 14. Niels-Kristian Iversen 4 5 – – – – – 5 12 10 36 15. Przemysław Pawlicki 3 5 5 1 10 3 3 2 3 1 36 16. Craig Cook 2 2 2 3 9 3 4 5 0 – 30 17. Vaclav Milik – 6 – – – – – – – 5 11 18. Szymon Woźniak – – – – – – 8 – – – 8 19. Krzysztof Kasprzak 7 – – – – – – – – – 7 20. Andreas Jonsson – – – 7 – – – – – – 7 21. Peter Ljung – – – – – 5 – – – – 5 22. Michael Jepsen Jensen – – 4 – – – – – – – 4 23. Oliver Berntzon – – – – – 3 – – – – 3 24. Kevin Wölbert – – – – – – – – 3 – 3 25. Maksym Drabik 2 – – – – – – – – – 2 26. Bartosz Smektała 2 – – – – – – – – – 2 27. Kai Huckenbeck – – – – – – – – 2 – 2 28. Daniel Kaczmarek – – – – – – – – – 2 2 29. Mikkel Michelsen – – 1 – – – – – – – 1 30. Robert Lambert – – – – 1 – – – – – 1 31. Joel Kling – – – – – 1 – – – – 1 32. Martin Smolinski – – – – – – – – 1 – 1 33. Mikkel Bech Jensen – – 0 – – – – – – – 0 34. Daniel Bewley – – – – 0 – – – – – 0 35. Matic Ivačič – – – – – – – 0 – – 0 36. Nick Škorja – – – – – – – 0 – – 0 37. Igor Kopeć-Sobczyński – – – – – – – – – 0 0 Pozíció Versenyző POL CZE DEN SWE GBR SCA PL2 SVN GER PL3 Pont
Jegyzetek
További információk A bajnokság hivatalos weboldala
Kategória:Salakmotor Salakmotor