Acsay Tihamér, született: Acsay Tihamér István László (Gyöngyös, 1899. július 20. – Budapest, 1958. március 9.)Budapest VII. kerületi állami halotti anyakönyv 363/1958. magyar jogász, gyorsírásszakértő. A Magyar Nemzetpolitikai Társaság elnöke volt. A Gyakorló Gyorsírók Társasága főtitkára, majd elnöke. A Beszédíró és Gyakorló Gyorsírókat Vizsgáló Bizottság és a Magyar Gyorsíró Szövetség választmányi tagja volt.

Életpályája 1917-ben érettségizett szülővárosában. 1919-ben a Magyar Ifjak Nemzeti Egyesülésének alapító tagja volt. 1921-ben diplomázott a budapesti tudományegyetemen jogi karán. 1922-ben államtudományi doktori oklevelet szerzett. 1922–1926 között a fővárosi törvényszék joggyakornoka volt. 1926-ban egységes bírói és ügyvédi vizsgát tett.Acsay Tihamér – nevpont.hu 1926–1927 között a fővárosi törvényszék jegyzője volt. 1927–1928 között Bécsben és Párizsban is tanult. 1928–1938 között Budapesten volt ügyvéd. 1931-től, valamint 1945–1947 között az FKGP tagja volt. 1935-ben és 1939-ben országgyűlési képviselő-jelölt volt. 1937–1944 között Az Írás című gyorsírási szakfolyóirat felelős szerkesztője volt.Magyar életrajzi lexikon 1938–1948 között az Igazságügyminisztérium osztálytanácsosa és Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye törvényhatósági bizottságának tagja volt. 1941–1948 között ítélőtáblai bíróként tevékenykedett. 1947-ben Pfeiffer Zoltán távozása után a Magyar Függetlenségi Párt alapító tagja volt. 1948-ban kényszernyugdíjazták, ezután csak fizikai munkát végezhetett. Utolsó munkahelyén éjjeliőrként dolgozott.Hollósi Gábor: A képviselőjelölési rendszer az 1930-as évek választójogi tervezeteiben Jogtörténeti Szemle, 20. évf. 2. sz. / 2022, 13-21. old.]

Kitűnt gyorsíráselméleti tanulmányaival. Németül, franciául és angolul beszélt.

Családja Szülei: Dr. Acsay István (Vác, 1869. aug. 15. – Budapest, 1960. nov. 9.) középiskolai tanár, tankerületi főigazgató és Helcz Sarolta (Esztergom, 1877. szept. 22. – Budapest, 1966. jún. 28.) voltak.Születése bejegyezve a gyöngyösi állami születési akv. 366/1899. folyószám alatt. Testvére: Acsay László (1905–1992) politikus, építészmérnök, országgyűlési képviselő és Acsay István (1904–1976) mérnök, a BSZKRT igazgatója volt.

Művei Rövidítés a nyelvben, rövidítés az írásban (Az Írás, 1917) Ki- vagy bevándorlás (Magyar Szemle, 1927) A magyar értelmiség válsága (Budapest, 1931) Lajstromos szavazás egyéni választással. A választójog kérdései (A Magyar Nemzetpolitikai Társaság kiadványai. Budapest, 1935) Koreszméink? (Budapest, 1943)

Jegyzetek

Források

Névpont.hu Országgyűlési almanach 1947-1949

További információk Acsay Tihamér (Gyorsírók Lapja, 1958) Pfeiffer Zoltán: Három diplomával is csak éjjeliőr lehetett. Acsay Tihamér halála (Amerikai Magyar Népszava, 1958. március 29.) Sz. R.: Acsay Tihamér (Az 1947. évi Nemzetgyűlés almanachja. Budapest, 2005)

Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1958-ban elhunyt személyek Kategória:Magyar jogászok Kategória:Gyöngyösiek Kategória:Országgyűlési képviselők (1947–1949)