Scholz László magyar műfordító, irodalmár, szerkesztő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Romanisztikai Intézet professor emeritusa.

Élete 1973-ban az ELTE Bölcsészettudományi Kar spanyol-angol szakán szerezte egyetemi diplomáját, majd 1975-ben ugyanitt irodalomtudományi doktori fokozatot szerzett. 1973 óta a Spanyol Tanszék főállású oktatója. 1998–2001 között Széchenyi Professzori Ösztöndíjban részesült, 2002-ben habilitált. 1995–1999 és 2006–2014 között az ELTE Spanyol Tanszék vezetője, 2018-tól professor emeritusa.

Vendégprofesszorként dolgozott a University of Pittsburg, az ohioi Oberlin College és a münsteri Wesfälische Wilhelms-Universität spanyol tanszékén.

A spanyol nyelvű irodalmak egyik legjelentősebb fordítója, aki a spanyol és latin-amerikai irodalmak kiemelkedő alkotásait (Jorge Luis Borges, Julio Cortázar, Gabriel García Márquez, Mario Vargas Llosa, Juan Carlos Onetti, Alejo Carpentier, Roberto Bolaño, Remenyik Zsigmond, José Ortega y Gasset, Camilo José Cela, Javier Marías vagy Don Juan Manuel műveit, a kortárs mexikói vagy perui kispróza darabjait) hozta közel a magyar olvasókhoz. Scholz László az egyetlen magyar nyelvű spanyol-amerikai irodalomtörténet szerzője is.

Közel 15 éven keresztül vezette a Spanyol Tanszéket, ez idő alatt nemzetközileg is jelentős mértékben kiszélesítette kapcsolatait és az általa szervezett tudományos konferenciákon a hispanisztika legkiemelkedőbb professzorai tartottak előadást. 2010-ben létrehozta a tanszék Lejana. Revista Crítica de Narrativa Breve című digitális folyóiratát.

A spanyol nyelvű irodalom és kultúra magyarországi terjesztése érdekében kifejtett eredményes munkájáért több szakmai elismerésben részesült. 1999-ben a Spanyol Királyság az Orden de Isabel la Católica kitüntetéssel ismerte el munkáját. Életpályája, oktatói, kutatói tevékenysége eredményeinek hazai elismeréseként pedig 2015-ben megkapta a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét.

Kötetei A spanyol-amerikai irodalom rövid története (Gondolat, 2005, ) Los avatares de la flecha: cuestionamiento del principio de la linealidad en el cuento moderno hispanoamericano (Univ. de Salamanca, 2002, ) Ensayos sobre la modernidad literaria hispanoamericana (Univ. de Murcia, 2000, ) El arte poética de Julio Cortázar (Castañeda, 1977) Kiállítási katalógus El cartel comercial moderno de Hungría = A modern magyar kereskedelmi plakát = Modern commercial posters in Hungary : 1924-1942. (Bakos Katalinnal.) Valencia, 2009. Pentagraf.

Műfordításai Önálló kötetben Gabriel García Márquez: Az évszázad botránya (2020, ) José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása (2019, ) Gabriel García Márquez: Utazás Kelet-Európában (Székács Verával. 2017, ) Roberto Bolaño: A Harmadik Birodalom (2015, ) Mario Vargas Llosa: A látványcivilizáció (2014, ) Mario Vargas Llosa: Utazás a fikció birodalmába (2010, ) Roberto Bolaño: Éjszaka Chilében (2010, ) Roberto Bolaño: Távoli csillag (2010, ) Juan Mayorga: Szerelmeslevelek Sztálinhoz (2010, ) Juan Carlos Onetti: Egy névtelen sírra (2007, ) José Ortega y Gasset: Hajótöröttek könyve (Csejtei Dezsővel, 2000, ) Miguel de Unamuno: Öt kisregény (1999, ) Gabriel García Márquez: Söpredék (1998, ) Miguel de Unamuno: A kereszténység agóniája (1997, ) Felipe Guaman Poma de Ayala: Perui képes krónika (1990, ) Jorge Luis Borges: Képzelt lények könyve (1988, ) Jorge Luis Borges: Az idő újabb cáfolata (1987, ) Benyhe János–Dercsényi Dezső–Györffy György–Katona Tamás–Szakály Ferenc (szerk.): Bernardo de Aldana magyarországi hadjárata (1548-1552) (1986, ) Scholz László (szerk.): Vasárnap a gyékényketrecben (1982, ) Remenyik Zsigmond: A képzelgő lámpagyújtogató (1979, ) Alejo Carpentier: Eltűnt nyomok (1978, ) Camilo José Cela: Pascual Duarte családja (1976, )

Antológiában Scholz László (szerk.): Tetemre festés (2019, ) Jorge Luis Borges: Jól fésült mennydörgés (2018, ) Jorge Luis Borges: Az első magyar költőhöz (2015, ) Székács Vera (szerk.): Huszadik századi latin-amerikai novellák (2008, ) Juan Carlos Onetti: A megvalósult álom (2008, ) Julio Cortázar: Játékok (2005, ) Jorge Luis Borges: Bábeli könyvtár (2005, ) Julio Cortázar: Átjárók (2005, ) Julio Cortázar: Bestiárium (2003, ) Patkós Judit – Scholz László (szerk.): A narancs a tél gyümölcse (2001, ) Jorge Luis Borges: A homály dicsérete (2000, )

Jorge Luis Borges: Az ős kastély (1999, ) Jorge Luis Borges: A tükör és a maszk (1999, ) Jorge Luis Borges: Az örökkévalóság története (1999, ) Jorge Luis Borges: A halál és az iránytű (1998, ) Gabriel García Márquez: Tizenkét vándor novella (1992, ) Gabriel García Márquez: Macondóban hull az eső (1992, ) Scholz László (szerk.): Ariel és Kalibán (1984, ) Julio Cortázar: Nagyítás (1977, ) Benyhe János (szerk.): Így látták (1977, ) Gabriel García Márquez: A bölömbikák éjszakája (1977, ) Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései (1976) Benyhe János (szerk.): Az üldöző (1972) Karig Sára (szerk.): Égtájak – Öt világrész elbeszélései (1970) Réz Ádám (szerk.): Huszonöt év – huszonöt novella (1970)

Díjai, elismerései 2016: Bíró László-díj 2015: A Magyar Érdemrend lovagkeresztje 2001: Wessely László-díj 2001: Pro Literatura-díj 1999: Orden de Isabel la Católica 1998–2001: Széchenyi Professzori Ösztöndíj

Jegyzetek

További információk https://www.kulturtapas.hu/kultura/50-eves-az-elte-spanyol-tanszeke-interju-prof-dr-scholz-laszloval/ http://www.inaplo.hu/nv/200204/01.html

Kategória:Magyar hispanisták Kategória:Magyar műfordítók Kategória:Wessely László-díjasok Kategória:Magyar professor emeritusok Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend lovagkeresztjének kitüntetettjei