2016. március 13-án Németország Rheinland-Pfalz tartományában tartományi parlamenti választást tartottak. A választást ismét a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) nyerte, így ismét ez a párt alakított kormányt. Ugyanakkor a választás komoly politikai átrendeződést hozott a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért megerősödésével. +ListavezetőMalu DreyerJulia KlöcknerUwe JungeVolker WissingEveline LemkePártSPDCDUAfDFDPBündnis '90/Die GrünenSzavazatok száma771 848677 507268 628132 294113 261Szavazatok aránya36,23% (0,5%%p)31,8%(3,4%%p)12,61%(12,61%%p)6,21%(2,0%%p)5,32%(10,1%%p)Választókerületi mandátumok2724000Összes mandátumMandátum változás36új párt712
Előzmények A 2011-es tartományi választást a Németország Szociáldemokrata Pártja (SPD) nyerte, azonban mindössze 1 mandátumnyi előnye volt Kereszténydemokrata Unióval szemben. 2011-ben az SPD a zöldekkel alakított kormányt, a szociáldemokrata Kurt Beck vezetésével, aki korábban is a tartomány miniszterelnöke volt. Beck 2013-ban egészségügyi okok miatt lemondott pozíciójáról, és a helyére a szintén szociáldemokrata Malu Dreyer került, akit az SPD a 2016-os választás előtt listavezetőjeként nevezett meg
Választási rendszer A választáson a szavazópolgárok két szavazólapot kapnak: egyiken közvetlenül a választókerületük jelöltjeire szavazhatnak, akit egyszerű többségi rendszerben választanak meg. Rajna-vidék-Pfalzban összesen 51 választókerület van. Maradék 50 mandátumot listákról osztják, Sainte-Laguë módszerrel, ám nem csak arányos módon, hanem ügyelnek a kompenzációra, azaz hogy egy párt ne kaphasson több mandátumot, mint amennyit egy tisztán arányos rendszerben kapna. A parlament létszáma 101 fő, melyben a kormányalakításhoz szükséges abszolút többség 51 képviselői hely.
A választás napján a szavazópolgárok reggel 8 és este 18 óra között szavazhatnak
Amennyiben a szavazópolgár a választás napján nem tartózkodik lakhelyén, levélszavazatban már korábban voksolhat
Pártok SorszámPárt teljes neveRövidítésIdeológiaListavezetőTagság1Németország Szociáldemokrata PártjaSPDszociáldemokráciaMalu Dreyer39.0002Kereszténydemokrata UnióCDUliberális konzervativizmusJulia Klöckner44.0003Szövetség '90/Zöldek GRÜNEzöldpolitikaEveline Lemke3.0444Szabaddemokrata PártFDPjobboldali liberalizmusVolker Wissing4.0665Baloldali PártLINKEdemokratikus szocializmusJochen Bülow1.6006Szabad SzavazókFWkonzervatív liberalizmus?2807Német KalózpártPIRATENkalózpolitikaMarc Göbel5008Németország Nemzetidemokrata Pártja NPDneonácizmusRicarda Riefling2089A RepublikánusokREPnemzeti konzervativizmusAlois Röbosch27910Ökodemokrata PártÖDPzöld liberalizmusRainer Hilgert31011Szövetség a HaladásértALFAkonzervativizmusUwe Zimmermann19012Alternatíva NémetországértAfDjobboldali populizmusUwe Junge1.20013A Harmadik ÚtIII. WegneonácizmusKlaus Armstroff35014EgységDIE EINHEITszociáldemokráciaWladimir Gratz60
Közvélemény-kutatások Pártok népszerűsége Közvéleménykutató-cég neveDátumSPDCDUGrüneFDPLinkeFWPiratenAfDEgyébForschungsgruppe WahlenWahlumfragen zur Landtagswahl in Rheinland-Pfalz10.03.201636 %35 %5,5 %7 %3 %––9 %4,5 %YouGov10.03.201635 %36 %6 %6 %4 %––11 %2 %Forsa09.03.201635 %35 %6 %6 %4 %––9 %5 %INSA07.03.201635 %35 %7 %5 %3 %––9 %6 %Forschungsgruppe Wahlen04.03.201634 %35 %6 %6 %4 %––10 %5 %Infratest dimap03.03.201634 %36 %7 %5 %4 %––9 %5 %Infratest dimap01.03.201632 %36 %8 %6 %4 %––9 %5 %INSA28.02.201632,5 %35 %10 %6 %4 %––8,5 %4 %GESS Phone & Field25.02.201633 %37 %8 %5 %3 %2 %–9 %3 %INSA22.02.201633 %35 %9 %7 %4 %––8,5 %3,5 %Infratest dimap11.02.201631 %37 %8 %6 %4 %––9 %5 %INSA05.02.201632 %36 %10 %6 %3 %––8 %5 %Forschungsgruppe Wahlen22.01.201631 %38 %7 %5 %5 %––9 %5 %Infratest dimap14.01.201631 %37 %9 %5 %5 %––8 %5 %Infratest dimap10.12.201531 %39 %9 %5 %5 %––7 %4 %INSA25.11.201531 %38,5 %11 %4,5 %3,5 %2,5 %–7 %2 %GESS Phone & Field19.11.201533 %40 %9 %5 %3 %2 %–5 %3 %Forschungsgruppe Wahlen06.11.201530 %41 %8 %4 %5 %––6 %6 %Infratest dimap24.09.201531 %41 %10 %5 %5 %––4 %4 %Infratest dimap23.07.201533 %42 %10 %4 %3 %––3 %5 %GESS Phone & Field26.06.201533 %40 %11 %4 %3 %2 %–4 %2 %Infratest dimap19.02.201532 %42 %11 %3 %3 %––5 %4 %GESS Phone & Field17.12.201430 %43 %10 %3 %4 %1 %1 %5 %3 %Infratest dimap13.11.201431 %43 %11 %2 %4 %––5 %4 %Infratest dimap25.09.201431 %43 %10 %2 %4 %––6 %4 %GESS Phone & Field24.06.201432 %41 %10 %3 %4 %2 %–4 %4 %Infratest dimap08.05.201431 %41 %11 %3 %4 %––4 %6 %Infratest dimap03.04.201433 %41 %11 %3 %4 %––3 %5 %2011-es választás eredménye27.03.201135,7 %35,2 %15,4 %4,2 %3,0 %2,3 %1,6 % Miniszterelnök-jelöltek (listavezetők) népszerűsége Közvéleménykutató-cég neveDátumMalu Dreyer (SPD)Julia Klöckner (CDU)Infratest dimap13.03.201654 %34 %Forschungsgruppe Wahlen13.03.201649 %37 %Forschungsgruppe Wahlen12.03.201649 %38 %Forschungsgruppe Wahlen10.03.201650 %34 %Forsa09.03.201645 %31 %Forschungsgruppe Wahlen04.03.201650 %35 %Infratest dimap03.03.201650 %30 %Infratest dimap01.03.201650 %31 %Infratest dimap11.02.201646 %37 %Forschungsgruppe Wahlen14.01.201644 %37 %Infratest dimap14.01.201653 %33 %Forschungsgruppe Wahlen06.11.201544 %38 %Infratest dimap24.09.201543 %28 %Infratest dimap23.07.201545 %32 %Infratest dimap19.02.201548 %36 %Infratest dimap13.11.201445 %33 %Infratest dimap25.09.201445 %33 %Infratest dimap08.05.201446 %32 %Infratest dimap03.04.201448 %36 %Infratest dimap12.12.201348 %31 %Infratest dimap05.09.201347 %27 %Infratest dimap25.04.201349 %31 %Infratest dimap31.01.201353 %31 %Infratest dimap11.10.201243 %35 %
Tévéviták Február 22. és 25. között a Délnyugati Rádió és Televízió SWR két 30 perces műsort adott le, amelyekben a parlamentbe jutásra esélyes hat párt (SPD, CDU, FDP, Zöldek, AfD, Baloldali Párt) listavezetője mondhatta el a párt programját. Március 1.-jén az SWR főműsoridőben (20.15) közvetítette a két legesélyesebb miniszterelnök-jelölt, Malu Dreyer és Julia Klöckner vitáját. Március 7.-én a DRF1 nevű regionális kereskedelmi csatorna Roger Lewentz (SPD), Julia Klöckner (CDU), Daniel Köbler (Grüne), Volker Wissing (FDP), Jochen Bülow (Linke), Stephan Wefelscheid (Freie Wähler), Joachim Paul (AfD) részvételével közvetített kerekasztal-vitát, majd 3 nappal később az SWR is szervezett egy ilyen műsort, ahol Roger Lewentz (SPD), Julia Klöckner (CDU), Daniel Köbler (Grüne), Volker Wissing (FDP), Jochen Bülow (Linke), Stephan Wefelscheid (Freie Wähler), Joachim Paul (AfD) voltak a meghívottak.
Eredmények link=https://de.wikipedia.org/wiki/Datei:Rheinland-Pfalz_Landtagswahlkarte_2016.svg|bélyegkép|Választókerületi eredmények PártVálasztókerületi mandátumokListás szavazatok%-os aránySitzeváltozásSPD27771.84836,23393CDU24677.50731,80356AfD0268.62812,611414FDP0132.2946,2177Grüne0113.2615,32612Die Linke059.9702,810 -Freie Wähler047.9242,250 -PIRATEN016.7080,780 -ALFA013.1540,620 -NPD010.5650,500 -ÖDP08.6230,400 -REP05.0900,240 -DIE EINHEIT03.1050,150 -III. Weg01.9440,090 -Békeharcosok*0 - -0 -Érvényes szavazatok512.130.621100,0098,57101101Érvénytelen szavazatok30.8851,43Összes szavazat3.071.972100,00 *A Békeharcosok csak választókerületi jelölteket indítottak
A választás után A választáson a regnáló vörös-zöld (SPD-Grüne) koalíció elvesztette a többségét, miután a Zöldek csaknem a szavazóik kétharmadát elveszítették. Bejutott azonban a parlamentbe, és rögtön a harmadik legerősebb párttá vált a szélsőjobboldali AfD.
A választás után minta legtöbb mandátumot szerző pártot, a Németország Szociáldemokrata Pártját illette a kormányalakítás joga. Mivel a korábbi kabinetnek nem volt többsége, új koalícióra volt szükség. Az AfD-vel való együttműködést minden parlamentbe jutott párt kizárta, így két lehetőség volt a további kormányzásra: vagy a nagykoalíció (tehát a CDU és az SPD kormányra lépése), vagy pedig az úgynevezett közlekedésilámpa-koalíció (németül: Ampelkoalition), vagyis az SPD-nek a Zöldek mellé be kellene venniük maguk mellé a jobboldali Szabaddemokrata Pártot. Végül a szociáldemokraták utóbbi mellett döntöttek ezzel Malu Dreyer hivatalban lévő szociáldemokrata miniszterelnök megalakította második kormányát
Jegyzetek
Kategória:Rajna-vidék-Pfalz Kategória:2016-os választások Kategória:Németországi tartományi választások