Ormos Béla, eredetileg Spitzer Béla (Újpest, 1899. március 1. – Mauthauseni koncentrációs tábor, 1945. április 13.) színész.

Élete Spitzer Bertold Albert (1858–1912) pincér és Glanz Henrietta (Jetty) gyermekeként született zsidó családban. Színészi tanulmányokat Herczeg Jenő és Rózsahegyi Kálmán színésziskolájában folytatott. Első szerződését 1920-ban a Bonbonnière Kabaréban kapta. A következő évtől a Royal Orfeum tagja lett, majd néhány évre elhagyta a színi pályát. Három évig a kereskedelemben dolgozott. Később Pesterzsébeten és más vidéki társulatoknál játszott. 1930 és 1934 között a Bethlen-téri Színháznál állt szerződésben. 1934-ben a Budapesti, 1935-ben a Terézkörúti Színpadon a kor nagy komikusai között léphetett fel, majd 1936-ban a Bethlen Téri Színházban és Budafokon játszott. 1939-ben a Kamara Színháztól kellett megválnia a zsidótörvények következtében, s ezután származása miatt csak az OMIKE Művészakció színpadán szerepelhetett. A második világháború alatt behívták munkaszolgálatra, Pozsonyligetfalun, később Hamburgban volt fogoly. 1945. március 29-én az oroszok elől Mauthausenbe helyezték át, ahol április 13-án életét vesztette.

Magánélete Házastársa Elingher Sára volt, akivel 1932. december 24-én Budapesten, a Józsefvárosban kötött házasságot.

Filmszerepe Iza néni (1933)

Jegyzetek

Források

Életrajza a Hangosfilm oldalán Életrajza az OMIKE oldalán

Kategória:Magyar színészek Kategória:1899-ben született személyek Kategória:1945-ben elhunyt személyek Kategória:Újpestiek Kategória:Az OMIKE Művészakció résztvevői Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:Munkaszolgálatosok Kategória:A holokauszt magyar áldozatai Kategória:Meggyilkolt színészek Kategória:A mauthauseni koncentrációs tábor foglyai