Kardffy Aisha (Budapest, 1999. március 30. –) színésznő, énekesnő.
Életpályája Édesanyja magyar, édesapja perzsa származású. Középiskolai tanulmányait a budapesti Madách Imre Gimnáziumban végezte, s még ez idő alatt korkedvezménnyel felvételt nyert a Budapesti Operettszínház stúdiójába, a Pesti Broadway Stúdióba, ahol 2018-ban végzett.
2016-tól a Budapesti Operettszínház tagja. Kálmán Imre Marica grófnő című operettjében játszotta első főszerepét, Lizát.
2019-ben Júliát játszotta a Rómeó és Júlia 15 éves jubileumi előadásában a Papp László Sportarénában.
2022-ben a átvehette a Budapesti Operettszínházban az évad legígéretesebb ifjú művészének járó Marsallbot-díjat. Többek között az Abigél Vitay Georginájáért, a Hegedűs a háztetőn Hódel-jéért, a Veszedelmes viszonyok Cécile de Volanges kisasszonyáért, illetve A Pendragon-legenda Lene Kretzsch-éért.
2023 őszén debütált a Madách Színházban, ahol a Szirtes Tamás által rendezett SIX című koncertmusicalben Anna von Kleve-t alakítja.
A 2023 novemberében, a Disney fennállásának 100. évfordulójára készített Kívánság című animációs film főszereplőjének, Ashának a magyarhangja.
2026-tól a debreceni Csokonai Színház tagja.
Főbb színházi szerepei +Előadás címeSzerepBemutató éveRendezőSzínház / HelyszínIstván, a király turnéRéka2026Székely KrisztaturnéA velencei kalmárJessica2026Oberfrank PálVeszprémi Petőfi SzínházRentMimi Márquez2025Lenchés MártonAkváriumRómeó és Júlia turnéJúlia2025Kerényi Miklós GáborturnéJégvarázsAnna2025Szirtes TamásMadách SzínházLibikókaGittel2024Csiby GergelyArt SzíntérCsoportterápiaJetti2024Forgács PéterVeszprémi Petőfi Színház A nyomorultak Cosette2024Szirtes TamásMadách SzínházA boldog hercegFecskelány2024Pányik TamásTEMI Fővárosi Művelődési HázaAz Orfeum mágusaLona2023Bozsik YvetteBudapesti OperettszínházSixAnna von Kleve2023Szirtes TamásMadách SzínházMonte Cristo grófjaHaydée2023Vincze BalázsBudapesti OperettszínházLizzieLizzie Borden2022Tucker AndrásRaM Színház by FreelusionLévi’Story – A farmerkirályHaim / Hanna2022Kerényi Miklós GáborVeszprémi Petőfi Színház Mozart! Constanze Weber2022Somogyi SzilárdVeszprémi Petőfi Színház Veszedelmes viszonyok Cécile de Volanges2022Kiss CsabaBudapesti Operettszínház (Kálmán Imre Teátrum) A Pendragon-legenda Lene Kretzsch2021Somogyi SzilárdBudapesti Operettszínház (Kálmán Imre Teátrum) Hegedűs a háztetőn Hódel, Tevje lánya2021Bozsik YvetteBudapesti Operettszínház Abigél Vitay Georgina2020Somogyi SzilárdBudapesti Operettszínház Fatia Negra (Szegény gazdagok) Anicza2020Nagy ViktorÚjszínház Sárkányszív Mária2020Moravetz LeventeMoravetz Produkció Titanic Kate McGowan2019Somogyi SzilárdVeszprémi Petőfi Színház István, a király Réka2019Székely KrisztaBudapesti Operettszínház Rómeó és Júlia Júlia2019Kerényi Miklós GáborPapp László Sportaréna Titanic Kate Murphey2019Somogyi SzilárdSzegedi Szabadtéri Játékok Luxemburg grófja Juliette2018Somogyi Szilárd Budapesti Operettszínház Kékszakáll Fleurette2018Székely KrisztaBudapesti Operettszínház Isten pénze Belle2017Somogyi SzilárdBudapesti Operettszínház Riviera Girl Claire Kemény2017Kerényi Miklós GáborBudapesti Operettszínház Marica grófnő Liza2016Kerényi Miklós GáborBudapesti OperettszínházLady BudapestMariska, szobalány2016Somogyi Szilárd Budapesti Operettszínház
Film- és sorozatszerepei Pokoli rokonok (2025) – Niki
Szinkronszerepei Kívánság – Asha (énekhang is) Volt egyszer egy Stúdió – Asha (ének) Found – további magyarhang Wicked – Galinda / Glinda (énekhang is) Ellian és a mágikus kötelék – Ellian (énekhang is) Csúszós lejtő – Lisbeth
Jegyzetek
Források Kardffy Aisha a Budapesti Operettszínház oldalán
Kategória:Élő személyek Kategória:Magyar színésznők Kategória:1999-ben született személyek Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Musicalszínészek Kategória:Magyar operetténekesek