Póda Jenő (Baja, 1960. július 19. – ) volt közszereplő, volt magyar politikus (MDF, Fidesz, KDNP), volt országgyűlési képviselő (MDF), volt önkormányzati képviselő (Fidesz, KDNP, Csongrád megye és Szeged), Orbán Viktor miniszterelnök volt biztonságpolitikai főtanácsadója.http://jesz.ajk.elte.hu/pesti4.html A szegedi rendszerváltoztatás folyamatának meghatározó alakja. 1989 és 2019 között közszereplő.
A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója, az ÖPOSZ FEB elnöke. https://hnyp.hu/szervezet/ugyvezeto_igazgato
Életpályája
Baján (Bács-Kiskun megye) született református szülei egyetlen gyermekeként. Nagyszülei anyai ágon gazdálkodók, apai ágon iparosemberek voltak. Mind apai, mind anyai családja 1948-ban, a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény következtében kényszerült eredeti lakóhelyét – a felvidéki Pódafa (ma Dunaszerdahely külvárosa) ill. Dunaradvány települést – elhagyni; Csávolyra, majd Szegedre kerültek.
Nős, felesége Pódáné Nagy Szilvia, két gyermekük Csenge (2007) és Csanád (2014).
Az általános iskolát Csávolyon, a középiskolát Baján végezte, 1978-ban érettségizett a III. Béla Gimnáziumban. Ezt követően egy esztendeig előfelvételis sorkatona Hódmezővásárhelyen. A József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karán tanult tovább, 1982-ben programozó matematikus oklevelet,1984-ben programtervező matematikus oklevelet szerzett. A nyolcvanas évek közepétől kisszövetkezeti tagként vállalkozó, számítástechnikai és informatikai területen dolgozott.
Politikai pályája Diákkorában aktívan részt vett a diákönszervezésben és érdekvédelemben, 1974 és 1983 között a KISZ tagja, 1983-ban kilép. Az 1980-as évek legvégén a civil kezdeményezésű szegedi Körgát Klub – amely akkori emblematikus ügyekként lemondatta Apró Antal (MSZMP) országgyűlési képviselőt, és megakadályozta az un. KISZ-iskola száz forintos, jelképes összegért való eladását (eltulajdonítását) – tagja. 1989-90-ben a Szegedi Ellenzéki Kerekasztal egyik ötletgazdája, alapítója, szóvivője és egyik vezetője. A Szegedi Ellenzéki Kerekasztal az akkori (rendszer)ellenzéki pártok összefogását, egységes fellépését szorgalmazta és koordinálta valamint megakadályozta az állampárt általi megosztását. Meghatározó szereplője a Szegedi Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP szegedi reformköre közötti tárgyalásoknak. 1988 szeptemberében csatlakozott a Magyar Demokrata Fórumhoz, Szegeden alapító tag. 1989-ben az MDF szegedi szervezetének a választmányi tagja, 1991 októbertől 1995 tavaszáig az MDF Csongrád megyei elnöke. Vezetője volt az ország első, 1989. január 14-én megalakult és a szegedi reformkörökkel sikeres tárgyalásokat folytatott ellenzéki kerekasztalának; az 1989-1990-ben az MSZMP-vel lefolytatott tárgyalásaikról és más politikai kérdésekről több cikke jelent meg a helyi sajtóban. Az 1990. és 1994. évi országgyűlési választásokon pártja Csongrád megyei területi listáján szerzett mandátumot. Az 1990-1994-es ciklusban 1990. május 3-tól a honvédelmi állandó bizottság tagja, június 5-től titkára, 1992. október 13-tól alelnöke, ezen belül a hadiipari albizottság tagja volt. Az MDF-frakcióban a külügyi kabinet tagja volt. Az Országgyűlés Póda Jenőt az Országgyűlés jegyzőjévé megválasztotta 1997. májusában. 55/1997. (V. 21.) OGY határozat az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásáról szóló 32/1994. (VI. 30.) OGY határozat módosításáról
1998-ban kilép a gyökeresen megváltozott és több részre szakadó MDF-ből és hamarosan a Fidesz tagja lesz. Választott tisztsége nincs, közszolgálati pályára lép. 1998 ősze és 2002 tavasza között a Miniszterelnöki Hivatal köztisztviselője, kormánytisztviselője, 2000-től kormányzati főtisztviselője, a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója. Kormánytisztviselői jogviszonya 2005-ben szűnik meg. 2006 és 2019 között Szegeden háromszor az önkormányzat ciklusonként változó Fidesz-KDNP frakcióinaknak tagja, 2010 – 14 között pénzügyi tanácsnok. 2017-ben belép a KDNP-be is.
2019-ben mandátuma lejártakor nem jelölteti magát, politikai szerepvállalását 30 év politikai és közéleti szerepvállalás után lezárja.
Képviselőcsoportbeli tagságai Országgyűlés MDF frakció tagja: 1990–1998 Országgyűlés MDF frakcióvezető helyettes: 1997–1998 Szeged Fidesz frakció tagja: 2006–2010 Szeged Fidesz-KDNP frakció tagja: 2010–2014 Szeged KDNP frakció tagja: 2014–2019
Választott tisztségei, bizottsági tagságai
Országgyűlési képviselő (MDF): 1990–1998 Országgyűlés Honvédelmi Bizottság tagja: 1990–1998 Országgyűlés Honvédelmi Bizottság titkára: 1990–1992 Országgyűlés Honvédelmi Bizottság alelnöke: 1992–1994 Országgyűlés jegyzője: 1997–1998 Csongrád Megye önkormányzati képviselő (MDF): 1994–1998 Szeged MJV önkormányzati képviselő (Fidesz, KDNP): 2006–2019 Szeged MJV önkormányzati pénzügyi tanácsnok: 2010–2014
Iskolai végzettsége, képzettsége Általános Iskola, Csávoly (1966–1974) III. Béla Gimnázium, Baja (1974–1978) József Attila Tudományegyetem (JATE) programozó matematikus (1982, főiskolai kitüntetéses oklevél) József Attila Tudományegyetem (JATE) programtervező matematikus (1984, egyetemi oklevél) Miniszterelnöki Hivatal (MEH) köztisztviselői alapvizsga (1998) Miniszterelnöki Hivatal (MEH) köztisztviselői szakvizsga (1999, közigazgatási vezetői ismeretek és védelmi igazgatás) Aranykalászos gazda (OKJ, 2019)
Munkahelyek és megbízatások
A Honvéd Közszolgálati Önkéntes Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója. (2012–) Az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) Felügyelő Bizottságának (FEB) elnöke (2020–)
Katonai szolgálat
Sorkatonai szolgálat, Hódmezővásárhely ( honvéd, majd leszereléskor szakaszvezető, 1978 – 79 )
Egyház, önkéntes munka, civil szervezetek, szabadidő Magyarországi Református Egyház – Újszeged kertészkedés (régi magyar szőlő és gyümölcsfajták) horgászás (Magyar Országos Horgász Szövetség) vadászás (Szőreg-Kübekháza Hármashatás VT.) magyar borkultúra (Szegedi Borbarátok Társasága) magyar pálinka kultúra (Magán Pálinkafőzők Országos Egyesülete)
Forrás parlament.hu (1996)
További információk
Jegyzetek
Kategória:Bajaiak Kategória:Élő személyek Kategória:1960-ban született személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1990–1994) Kategória:Országgyűlési képviselők (1994–1998) Kategória:Országgyűlési képviselők (MDF)