Thomas Jonathan "Jon" Ossoff amerikai politikus, az Egyesült Államok szenátora Georgia államból 2021 óta. A Demokrata Párt tagja, korábban dokumentumfilm-rendező és oknyomozó újságíró volt.
2017-ben indult a rendkívüli választáson Georgia 6. kongresszusi kerületében, de alulmaradt Karen Handellel szemben.
2020-ban elnyerte a Demokrata Párt jelölését, hogy David Perdue ellen induljon a szenátusi választáson. Egyik jelölt se érte el az 50%-os határt, ezért 2021. január 5-én rendkívüli választást tartottak, amelyet Ossoff megnyert. Ossoff Raphael Warnock mellett Georgia szenátora, aki pedig Kelly Loefflert győzte le a 2021-es választáson. Ezen eredményeknek köszönhetően a Demokrata Párt többséget szerzett a Szenátusban a 117. kongresszus idejére.
Ossoff 1980 óta (Don Nickles) a Szenátus legfiatalabb tagja, az első zsidó szenátor Georgiából, illetve az első zsidó szenátor a déli államok egyikéből 1879 óta.
A Szenátusban Ossoff 2020-ban megszerezte a jelölést, hogy a hivatalban lévő David Perdue ellen induljon a szenátusi választáson. 2020 októbere óta Ossoff több, mint 100 millió dollárt gyűjtött össze a kampányára, amellyel az ország történetének legtámogatottabb szenátori jelöltje.
A november 3-i választáson Perdue a szavazatok 49.73%-át szerezte meg, míg Ossoff a szavazatok 47.95%-át. Mivel egyik jelölt se tudta megszerezni a szavazatok többségét, 2021. január 5-én rendkívüli választásokat tartottak.
Ossoff 2021. január 6-án hirdette ki győzelmét. Ugyan Perdue több megyét nyert el, Ossoff könnyen elnyerte Atlanta városát és környékét. Perdue január 8-án ismerte el vereségét. Az eredményt január 19-én tették hivatalossá. 2021. január 20-án Kamala Harris alelnök iktatta be a Szenátusba.
Mikor beiktatták, Ossoff lett az első zsidó szenátor Georgiából, az első szenátor, aki az 1980-as években született és 33 évesen a legfiatalabb tagja a Szenátusnak. Max Cleland óta az első demokrata Georgiából, akit egy hat éves ciklusra választottak meg.
Ossoff támogatta Joe Biden kabinetjének összes jelöltjét.
Politikája Ossoff ellenzi a halálbüntetést, támogatja a marihuána legalizálását, a Medicare-t, bevándorlási reformokat és a minimálbér megemelését.
Véleménye szerint a klímaváltozás veszélyt jelent az emberiség biztonságára.
Magánélete Házastársa Alisha Sara Kramer nőgyógyász szintén zsidó származású, akivel két leányuk van.
Választások
Képviselőház +2017-es képviselőházi választás (Georgia 6. kongresszusi kerülete)PártJelöltSzavazatok%Jon Ossoff92,67348.12Dan Moody17,0288.84Karen Handel38,07119.77Dan Moody17,0288.84Bob Gray20,80210.80Dan Moody17,0288.84Dan Moody17,0288.84Dan Moody17,0288.84Judson Hill16,8708.76Dan Moody17,0288.84Kurt Wilson1,8200.95Dan Moody17,0288.84David Abroms1,6390.85Ragin Edwards5040.26Ron Slotin4910.25Dan Moody17,0288.84Bruce LeVell4550.24Dan Moody17,0288.84Mohammad Ali Bhuiyan4150.22Dan Moody17,0288.84Keith Grawert4150.22Dan Moody17,0288.84Amy Kremer3510.18Dan Moody17,0288.84William Llop3260.17Rebecca Quigg3040.16Richard Keatley2290.12FÜGAlexander Hernandez1210.06FÜGAndre Pollard550.03Összes192,569100.00Különbség54,60228.35 +2017-es képviselőházi rendkívüli választás (Georgia 6. kongresszusi kerülete)PártJelöltSzavazatok%±%Dan Moody17,0288.84Karen Handel134,79951.78%−9.90%Jon Ossoff125,51748.22% +9.90%Összesen260,316100.0%Különbség9,2823.57%−19.8%Szavazók260,45558.16%
Szenátus +Demokrata előválasztás (Georgia, 2020)PártJelöltSzavazatok%Jon Ossoff626,81952.82%Teresa Tomlinson187,41615.79%Sarah Riggs Amico139,57411.76%Maya Dillard-Smith105,0008.85%James Knox49,4524.17%Marckeith DeJesus45,9363.87%Tricia Carpenter McCracken32,4632.74%Összesen1,186,660100.00% +Szenátusi választás (Georgia, 2020)PártJelöltSzavazatok%±%Dan Moody17,0288.84David Perdue (hivatalban)2,462,61749.73%-3.16%Jon Ossoff2,374,51947.95%+2.74%Shane T. Hazel115,0392.32% +0.42%Összesen4,952,175100.0 +Rendkívüli szenátusi választás (Georgia, 2021)PártJelöltSzavazatok%±%Jon Ossoff2,269,92350.61%+5.40%Dan Moody17,0288.84David Perdue (hivatalban)2,214,97949.39% -3.50%Összesen4,484,902100.0
Filmográfia ÉvCímSzerepJegyzet2014The Battle for AfricaExecutive producer, íródokumentumfilm/minisorozat2014Living with EbolaExecutive producer, íródokumentumfilm2014–15People and PowerExecutive producer2 epizód2014–15Africa InvestigatesExecutive producer9 epizód2015Justice!Executive producerdokumentumfilm2016Stacey Dooley InvestigatesExecutive producerAz "On the Frontline: Girls, Guns and ISIS" epizód2017Deadline: White HouseÖnmagaAz "1.26" epizód2017New DayÖnmagaAz "5.173" epizód
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:Zsidó amerikaiak Kategória:Georgia állam szenátorai Kategória:1987-ben született személyek Kategória:Az amerikai Demokrata Párt szenátorai