Eugène Atget (Libourne, 1857. február 12. – Párizs, 1927. augusztus 4.) francia fotográfus, aki leginkább a 20. század fordulóján Párizs építészetéről, utca- és városképeiről készített fényképeivel vált ismertté.
Élete 1857. február 12-én született Jean-Eugène-Auguste Atget néven a Bordeaux-hoz közeli Libourne városában. Korán árva lett, édesapja négyéves korában, édesanyja nem sokkal később hunyt el. Hajósinasnak állt, majd 21 éves korában Párizsba költözött. 1879-ben felvették a francia Nemzeti Zenei és Színházi Konzervatóriumba színjátszás szakra, de két éven belül elbocsátották. Ezt követően több évig vándorszínházi társulatoknál játszott. Érdeklődése az 1880-as évek végén kezdett a fotográfia felé fordulni.
Munkássága Első ismert legkorábbi fényképei Észak-Franciaországban készültek, vidéki jeleneteket, növényeket és mezőgazdasági eszközöket és építményeket (ekéket, szélmalmokat) ábrázolnak, és feltehetően tanulmányokként készültek festők és illusztrátorok számára. Az 1890-es évek elejétől Atget Párizsban dolgozott tovább, de csak az évtized végén változtatta meg fényképészeti tevékenységének fókuszát. Párizs városa témák kimeríthetetlen sokaságát kínálta fel, olyannyira, hogy életének hátralévő 30 évében nem is fényképezett mást. bélyegkép|253px|Eugène Atget: Nôtre Dame, 1922 Nagy formátumú (18x24 cm) fakamerát és üvegnegatívot használt, hogy minél részletgazdagabban örökíthesse meg a várost. Sok fényképe a hajnali órákban készült, a szórt fény és a széles látószög alkalmazása miatt különös hangulatot kölcsönözve az ábrázolt tereknek. Fényképei dokumentumértékűek, azért is fontosak, mert általuk végigkövethetők Párizs építészetének a hatalmas modernizációs projektek miatt bekövetkező gyors változásai a 19-20. század fordulóján.
Bár fényképeit elsősorban más művészek (festők, grafikusok) számára használható tanulmányokként, dokumentumokként készítette, kortársai, a szürrealista alkotók felfigyeltek fényképei különös világára, látásmódja eredetiségére. Man Ray Atget számos fényképét felhasználta szürrealista magazinja, a La Révolution surréaliste hasábjain és címlapján. Fényképeit kezdetben Berenice Abbott fotográfus gyűjtötte és őrizte, majd mutatta be külföldön is a nagyközönség számára.
Fényképei gyűjteményekben
The Art Institute of Chicago, Chicago International Center of Photography – New York International Photography Hall of Fame – St. Louis The J. Paul Getty Museum – Los Angeles
Jegyzetek
Irodalom Berenice Abbott: Eugène Atget. Prag 1963 Yvan Christ: Le Paris d’Atget. Balland, Paris 1971 Françoise Reynaud: Eugène Atget. Centre National de la Photographie, Paris 1984 Katalog zur Ausstellung 2008 in Winterthur: Hg. Bibliothèque Nationale de France und Berliner Festspiele Maria Morris Hambourg: Eugène Atget 1857-1927: The Structure of the Work, Columbia University, New York 1980. Rosalind Krauss: Die diskursiven Räume der Fotografie, in: dies.: Das Photographische. Eine Theorie der Abstände, München 1998.
További információk https://www.moma.org/artists/229 https://www.icp.org/browse/archive/constituents/eug%C3%A8ne-atget?all/all/all/all/0 https://www.metmuseum.org/toah/hd/atgt/hd_atgt.htm https://www.nga.gov/collection/artist-info.13548.html http://www.artnet.com/artists/eug%C3%A8ne-atget/ http://www.getty.edu/art/collection/artists/1727/eugene-atget-french-1857-1927/
Kategória:Francia fotográfusok Kategória:1857-ben született személyek Kategória:1927-ben elhunyt személyek