A Microsoft Translator egy gépi fordítási felhő alapú API szolgáltatás, amelyet a Microsoft cég fejleszt. A szolgáltatás elérését számos szoftverében és webes felületen biztosítja, például mint a Bing keresőBing – Microsoft Translator egy kiegészítő funkciója, valamint elérhető mobilapplikáció formájában Android és Apple iOS platformokon.

A szolgáltatás több mint 70 nyelv között alkalmas szöveges fordításra, több mint 20 nyelv esetében pedig hangfelismerési támogatással tud leiratot készíteni, valamint képes azt lefordítani és felolvasni.

Történet A Microsoft Research – a Microsoft cég kutatás-fejlesztési részlege – már 1999-től foglalkozott a gépi fordító elkészítésével, amelynek felelőse a Natural Language Processing csapat volt, a projekt pedig The Machine Translation néven indult. A kutatás-fejlesztési részleg 2002-ben hozta létre a gépi fordításért felelős csoportot (Machine Translation Group), amely része volt a beszéd és nyelvi csoportnak (Speech and Language). Az első generációs szoftverüket arra használták, hogy több különböző nyelvre lefordították a támogatási oldalaik tartalmát.

Az általuk fejlesztett fordító szolgáltatást 2006 óta használhatják a felhasználók a különböző Microsoft termékekben, 2011 óta pedig elérhető a szolgáltatás API felületen keresztül is.

Fordítási módszer A Microsoft kutatási részlegének megközelítése a kezdetektől „adatközpontú” („data-driven”), tehát ahelyett hogy a természetes nyelvek fordítására explicit szabályokat fogalmazna meg, már emberek által lefordított szövegpárokkal „tanítja” meg a rendszernek, hogy „hogyan kell fordítani”. A fordító szoftverük több különböző metódust használ és folyamatos fejlesztés alatt áll – néhány speciális nyelv és nyelvpár esetében a többi nyelvtől eltérő megoldásokra is szükség van. Az első generációs szoftverük absztrakt struktúrák elemzésével tanulta meg fordítási mintákat. Az ezt követő megoldás a statisztikai elemzésen alapuló tanulása a gépi fordításnak, amelyből létezik szintaxis alapú és kifejezés alapú megközelítés, de közös bennük, hogy nem igényelnek nyelvészeti tudásbázist. Ez egészült ki a neurális hálózatok használatával, amely az emberi gondolkodást utánozva modellezi a fordításra beküldött szöveget, amellyel növeli a fordítás pontosságát – jobb eséllyel határozza meg a szöveg kontextusát.

Példa egy neurális háló segítségével végzett fordításra Egy a magyar és francia nyelvet folyékonyan beszélő ember a „kutya” szó hallatán a gondolataiban egy kutya képét látja, emellett természetesen a képről asszociál a „le chien” kifejezésre, ami a kutya francia nyelven. A neurális háló – korábbi hasonlatnál maradva az emberi agy – eredendően tudná, hogy a „chien” francia nyelven a kutya hím megfelelője („le”, nem pedig „la”). Viszont ha a teljes mondat úgy hangzik, hogy „a kutya éppen hat kölyökkutyának adott életet”, akkor az elképzelt kép a gondolataiban egy olyan kutyára változna, ami éppen a kölykei társaságában van, ezzel együtt pedig a „la chienne” kifejezést használná a szöveg fordítása során, ami a kutya kifejezés nőnemű alakja a francia nyelvben.

Fordítás pontossága Mivel a fordítás továbbra is legfőképp statisztikai elemzések elvén működik, amely eltér az emberek által végzett fordítási módszertől, a gépi fordító által végzett fordítás minősége erősen változik és nem minden esetben hoz pontos eredményt.

A fordítás minőségének mérésére a BLEU (Bilingual Evaluation Understudy) algoritmus pontozási rendszerét használják.

Támogatott nyelvek 2021 márciusában a Microsoft Translator 89 nyelvet támogatott, a szerbnek támogatta cirill és latin betűs írásmódját is.

Támogatott nyelvek listája: Afrikaans Albán Amhara Arab Örmény Asszámi Azerbajdzsáni Bengáli Bosnyák Bolgár Kantoni (hagyományos) Katalán Kínai (egyszerűsített) Kínai (hagyományos) Horvát Cseh Dán Dari Holland Angol Észt Fidzsi Filipino Finn Francia Francia (Kanada)https://news.microsoft.com/en-ca/2020/10/20/introducing-canadian-french-to-microsoft-translator/ Német Görög Gujarati Haiti kreol Héber hindi Hmong Daw Magyar Izlandi Indonéz Inuktitut Ír Olasz Japán Kannada Kazakh Khmer Klingon (latin) Klingon (plqaD) Koreai Kurd (közép) (Sorani) Kurd (északi) (Kurmanji) Lao Lattár Litván Malagasy Maláj Malájalam Máltai Māori Marathi Mianmar Nepáli Norvég Odia Pashto Persz Polák Portugál (Brazília) Portugál (Portugália) Punjabi Querétaro Otomi Román Orosz Svéd Szamoai Szerb nyelv (cirill és latin írásmód is) Szlovák Szlovén Spanyol Szuahéli Tahiti nyelv Tamil Telugu Thai Tigrinya Tongai Török Ukrán Urdu Vietnami Walesi Jukaték-maja

Jegyzetek

Források

Kategória:Gépi fordítás Kategória:Microsoft-szoftverek Kategória:IOS-szoftverek Kategória:WatchOS-szoftverek Kategória:Android-szoftverek