Frenkó Zsolt magyar színész, rendező, író, szinkronrendező.Internetes Szinkron Adatbázis

Életútja Édesapja Frenkó László NB1-es labdarúgó, edző, az Ózdi Kohász Sportegyesület korábbi elnökhelyettese volt.

A pécsi Janus Pannonius Tudományegyetemen szerezte művelődésszervezői diplomáját. 1983-tól a Magyar Televízió Drámai osztályának külsős munkatársa lett. Az 1984–85-ös színházi évadban a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színházban csoportos szereplő, és Ruszt József mellett rendezőasszisztens volt. Ezt követően egy-egy évadot volt színész és rendezőasszisztens a kecskeméti Katona József Színházban, illetve a Jurta Színházban. 1988-tól 1991-ig újra Kecskeméten volt szerződésben. 1992-től a békéscsabai Jókai Színház dramaturgja.Magyar színházművészeti Lexikon1993-ban vendégrendezőként a Komáromi Jókai Színházban dolgozott. 1996-tól 2000-ig a tatabányai Jászai Mari Színház tagja volt. 1997-től rendezőként dolgozott a Komédium Színházban, Tatabányán, 1999-től a Fiatalok Színháza a Stefánián (Gór Nagy Mária Színitanoda) rendezője is volt. 2001-től az IBS produkcióiban, 2013-től a Pinceszínházban dolgozott rendezőként. 2017-től színészként játszik a Jóban Rosszban című sorozatban. Színészi és rendezői munkái mellett írással, fordítással, darabok átdolgozásával is foglalkozik.

Színházi rendezései Agatha Christie: A vád tanúja Huszka Jenő: Gül Baba Rita Zimmer – Wolfgang Kohlhaase: Hal négyesben Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról Dale Wassermann – Ken Kesey: Kakukkfészek Csukás István: Ágacska Ruzante: A csapodár madárka Arnold Wesker: Annie Wobbler Szigligeti Ede: Liliomfi Howard Ashman – Alan Menken: Rémségek kicsiny boltja Showgirls Revue Roberto Athayde: Margarida asszony Pam Gems: Szívecskéim Molière: Tartuffe Rejtelmek

Színházi szerepeiből Ruzante: A csapodár madárka.... Tonin John Webster: A fehér ördög.... szereplő Friedrich Schiller: Stuart Mária.... Apród L. F. Baum – Schwajda György: Óz a nagy varázsló.... Kulcsár Tennessee Williams: A vágy villamosa.... Pénzbeszedő fiú Friedrich Dürrenmatt: A milliomos nő látogatása.... Karl, Ill fia Nyikolaj Vasziljevics Gogol: A revizor.... Oszip (Hlesztakov szolgája) Szigligeti Ede: Liliomfi.... ifj. Schwartz Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig.... Nagy úr Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig.... Gyéres tanár úr Madách Imre: Az ember tragédiája.... Gábriel arkangyal; Márki; Kimón; diák; Viktor Legentov: Nem bánok semmit sem.... Szépfiú Barabás Pál – Fényes Szabolcs – Frenkó Zsolt: Egy szoknya, egy nadrág.... Kohol Béla, újságíró; Gách Kálmán, rendező Weöres Sándor: A kétfejű fenevad.... Marton deák, komédiás; Szamuil, írnok Németh László: Szörnyeteg.... Kukaczi úr Déry Tibor – Pós Sándor – Presser Gábor – Adamis Anna: Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról.... szereplő

Televíziós, filmes szerepei Scuderi kisasszony (1986) Egy szoknya, egy nadrág (színházi előadás tv-felvétele) Jóban Rosszban (2017–2022) – Faragó Róbert / Faragó Gyula A mi kis falunk (2024) – Férfi műsorvezető

Művei Jobb, mint otthon (zenés vígjáték) Súgni tudni kell!... (operett az operettben) Don J. szerelemhalála (balettszüzsé, Közép-Európa Táncszínház) Átdolgozásai Agatha Christie: A vád tanúja Huszka Jenő: Gül Baba Lajtai Lajos - Békeffi István: A régi nyár Howard Ashman - Alan Menken: Rémségek csöpp kis boltja A. A. Milne - Karinthy Frigyes: Micimackó Mikszáth Kálmán: Új Zrínyiász Fordításai Alan Menken: Rémségek csöpp kis boltja (dalszövegek) Stéphane Laporte – Patrick Laviosa: Pánik a fedélzeten (Pataricza Eszterrel közös fordítás)

Jegyzetek

Források

Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, Magazin Holding Kft. 1999.

Kategória:Magyar rendezők Kategória:Magyar írók Kategória:Magyar színészek Kategória:Ózdiak Kategória:1964-ben született személyek Kategória:Élő személyek