Carolina Birizamberri (Montevideo, 1995. július 9. –) uruguayi női válogatott labdarúgó.
Pályafutása Tizenegyéves korában kezdte a labdarúgást és több helyi csapat gyermekei között tűnt ki gólérzékenységével a serdülő bajnokságokon, melyeken több mint 100 gólt szerzett, emellett a tornák válogatottjában is rendszeresen feltüntették nevét.
A Primera Divisiónban 13 évesen góllal mutatkozott be a Cerrónál, rá egy évre pedig a Bella Vista színeiben 51 gólt termelt három itt töltött szezonjában.
A 2013-as küzdelmeket az ország egyik legnevesebb egyesületében a Nacionalnál folytatta és 31 góljával szerezte meg második gólkirálynői címét az idény végén.
A bajnoki ezüstérem után a River Plate gárdájánál teljesített két szezont, melyeken 18 meccsen 53 gólt jegyzett. Hatékonysága a Buenos Aires-i River Plate figyelmét sem kerülte el és 2017-ben átigazolt az argentin csapathoz.
A válogatottban A 2010-es Copa Américán Venezuela ellen a 63. percben volt eredményes első fellépésén. 2012-ben pedig az azerbajdzsáni U17-es világbajnokságon Uruguay mindhárom mérkőzésén szerepelt. Részt vett még a 2014-es és a 2018-as Copa América küzdelmeiben.
Sikerei Klubcsapatokban Argentin bajnok (1): River Plate (1): 2016–17
Egyéni Uruguayi gólkirálynő (3): 2011 (18 gól), 2013 (31 gól), 2015 (53 gól) Copa Libertadores gólkirálynő (1): 2017 (4 gól)Oriana Altuve, Amanda Brunner, Catalina Usme, Gloria Villamayor és Maitté Zamorano társaságában
Statisztikái A válogatottban 2021. november 28-al bezárólag VálogatottSzezonMérk.Gól201011201430201840201940202121Összesen142
színeiben szerzett góljai Gól Dátum Helyszín Ellenfél Találat Eredmény Esemény Forrás1 2010. november 11. Estadio Alejandro Serrano Aguilar, Cuenca 2–3 2–5 2010-es Copa América https://web.archive.org/web/20101113031249/http://www.ecuafutbol.org/ui/detalle.aspx?seccion=1&categserie=7&nivel=0&subnivel=0&id=18399&tabla=N2 2021. június 15. Estadio Luis Franzini, Montevideo 2–0 3–0 Barátságos mérkőzés https://www.futbol.com.uy/Deportes/Seleccion-Femenina-Uruguay-derroto-3-0-a-Puerto-Rico-en-el-Franzini-con-gran-presentacion-uc789472
Jegyzetek
Források
Kategória:Élő személyek Kategória:1992-ben született személyek Kategória:Uruguayi női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A River Plate női labdarúgói Kategória:A Club Nacional de Football női labdarúgói