Fleischmann László (Tahitótfalu, 1878. március 4. – Budapest, 1962. július 4.) orvos, fül-orr-gégész, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1952).

Élete Fleischmann József (1827–1906) magánzó és Büchler Borbála fia. Tanulmányait a Budapesti Tudományegyetemen végezte, ahol 1902-ben szerezte meg orvosi oklevelét. 1902–1905-ben a budapesti I. számú kórbonctani intézetben dolgozott, majd egyetemi ösztöndíjjal Bécsbe ment és ott a magyar származású Politzer Ádám professzor klinikáján dolgozott. Miután hazatért, a Bőke Gyula vezetése alatt álló Fülgyógyászati Klinika első tanársegéde lett. 1910-ig maradt az intézményben. Ezt követően az Újpesti Gyermekkórház fül-orr-gégészeti osztályának főorvosaként dolgozott 1915-ig. Az első világháborúban a mozgósítástól kezdve a leszereléséig részben Budapesten, részben a harctéren Bukovinában és Galíciában ezredorvosi minőségben teljesített szolgálatot. 1919 novemberétől a Budapesti Szeretetkórházban, majd 1930-tól a Pesti Izraelita Hitközség Szabolcs utcai Kórházának fül-orr-gége osztályán működött főorvosként. 1946-ban magántanári képesítéssel, 1947-ben címzetes rendkívüli tanári címmel tüntették ki. 1947. szeptember 1-től 1961. január 1-jén történt nyugdíjazásáig a Péterfy Sándor Utcai Kórház főorvosa volt. Fő kutatási területei az otoneurológia, a fülsebészet. Az otosclerosis műtéti megoldásaival foglalkozott, és Magyarországon elsőként végzett ilyen műtétet.

A Magyar Izraeliták Országos Képviseletének és a Budapesti Izraelita Hitközségnek díszelnökévé választották.

A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (5B-7-2).

Családja Felesége Bretschneider Lenke (1888–1981) volt, akivel 1908. május 28-án Budapesten kötött házasságot.

Gyermeke

Fleischmann Ágnes (1911–?). Férje Förstner Béla (1898–?) orvos (elváltak).

Főbb művei

Bakteriologiai vizsgálatok a fülgyógyászat köréből (Budapest, 1903) Otogen septicaemia és pyaemia esetei (Budapest, 1904) Újabb irányok a fülsebészetben (Therapia, 1929) A hallószerv baleseti sérülései és azok véleményezése (Budapest, 1936) Az otosklerosis pathologiája és therapiája (Budapest, 1942) Az otogen meningitis operativ kezeléséről (Budapest, 1945) A Ramadier műtétről operált esetek kapcsán (Budapest, 1946) A pyramiscsúcs osteomyelitiséről (Budapest, 1947) Bevezetés az otoneurológiába, különös tekintettel a vestibuláris szédülésre (Budapest, 1952) Sinusthrombosis kapcsán fellépő koponyaüri keringési zavarokról (Budapest, 1958)

Díjai, elismerései

Signum Laudis Vöröskereszt II. osztályú díszjelvénye hadiékítménnyel (1915) Kiváló Orvos (1951) Munka Érdemrend (1958; 1960)

Jegyzetek

Források

Kárpát László: Fleischmann László (1978. december 24.) Orvosi Hetilap, 119. évfolyam, 52. szám, 3207–3208. o.

Pogány Ödön: Fleischmann László dr. (1963. november 1.) Fül- orr- gégegyógyászat, 9. évfolyam, 4. szám

Kategória:Magyar fül-orr-gégészek Kategória:Magyar egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:1878-ban született személyek Kategória:1962-ben elhunyt személyek Kategória:Tahitótfaluiak Kategória:Zsidó származású magyarok Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:A Signum Laudis kitüntetettjei