A Blind Channel egy finn nu metal együttes, amely 2013-ban alakult Ouluban. Ők képviselték Finnországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon Rotterdamban, a "Dark Side" című dallal.

Története Két saját szerzemény után az együttes részt vett a 2014-ben a Wacken Metal Battle-ben, amelyet megnyertek, nyereményük az volt, hogy felléphettek Európa egyik legnagyobb metál fesztiválján, a Wacken Open Air-en. Ugyanebben az évben a zenekar lemezszerződést kötött a finn Ranka Kustannusszal. Debütáló stúdióalbumuk, a "Revolutions" 2016. október 1-jén jelent meg. Júniusban a kanadai Simple Plan együttes Finnországban és a Balti országokban tartott koncertjein előzenekarként léptek fel.

2017 elején a svéd Royal Republic, majd tavasszal a szintén svéd Amaranthe zenekar finnországi turnéján léptek fel ismét előzenekarként. A következő évben a Hollywood Undead zenekar fellépése előtt játszottak, a koncert után újabb turnékra hívták az együttest fellépni. Első saját fellépésük májusban, a Tavastia klubban volt. Az második album megjelenését követően a zenekar júniusban turnéra indult, amely finn és külföldi fellépéseket is tartalmazott.

A harmadik stúdióalbumuk, a "Violent Pop", 2020 áprilisában jelent meg. Októberében a zenekar bejelentette, hogy Alex Mattson hatodik tagként csatlakozik az együtteshez, aki szintetizátoron és ütőhangszereken játszik a zenekarban.

2021. január 13-án az YLE bejelentette a 2021-es Uuden Musiikin Kilpailu résztvevőit, akik közt a Blind Channel is szerepelt Dark Side című dalukkal. Február 20-án megnyerték a zenei rendezvényt, ezzel elnyerték a jogot, hogy képviseljék Finnországot a 2021-es Eurovíziós Dalfesztiválon, Rotterdamban. A nemzetközi verseny döntőjében a hatodik helyen végeztek.

Tagok Aleksi Kaunisvesi – szintetizátor, ütőhangszerek Joel Hokka – ének, gitár Joonas Porko – gitár, vokál Niko Vilhelm – ének Olli Matela – basszusgitár Tommi Lalli – dob

Diszkográfia Stúdióalbumok Revolutions (2016) Blood Brothers (2018) Violent Pop (2020) Lifestyles of the Sick & Dangerous (2022) Exit Emotions (2024)

Kislemezek Naysayers (2014) Calling Out (2014) Unforgiving (2015) Don't (2015) Darker Than Black (2016) Deja Fu (2016) Enemy for Me (2016) Can't Hold Us (2017) Alone Against All (2017) Sharks Love Blood (2017) Wolfpack (2018) Out of Town (2018) Over My Dead Body (2018) Died Enough for You (2019) Gun (2020) Left Outside Alone (2020) Dark Side (2021) Balboa (2021)

Közreműködések Timebomb (Alex Mattson, 2019) Snake (GG6, 2019) Fever (Alex Mattson, 2020)

Jegyzetek

Kategória:Az Eurovíziós Dalfesztivál résztvevői Kategória:2013-ban alakult együttesek Kategória:Finn könnyűzenei együttesek