Holló Gyula, 1908-ig HerzlAz engedélyt tartalmazó BM rendelet száma/évszáma: 32479/1908. Forrás: MNL-OL 30795. mikrofilm 1066. kép 1. karton. Névváltoztatási kimutatások 1908. év 18. oldal 27. sor (Temesvár, 1890. október 23. – New York, 1973. július 20.) orvos, belgyógyász, tüdőgyógyász.
Élete Herzl József (1854–1932) és Treichlinger Paula (1869–1943) gyermekeként született temesvári zsidó családban. Középiskolai tanulmányait szülővárosa állami fiúgimnáziumában végezte, majd a Budapesti Tudományegyetem hallgatója lett, ahol 1913-ban szerzett oklevelet. 1913 és 1915 között a budakeszi Erzsébet Szanatórium alorvosaként működött, majd 1918-ig a Budapesti Tudományegyetem I. számú Belklinika gyakornoka volt. Időközben kitört az első világháború, ahol katonaorvosként frontszolgálatot teljesített. Az 1910-es évek végén a budafoki Weisz Manfréd Tüdőbeteg Szanatóriumában működött. 1921-től 1930-ig a budapesti Charité Poliklinika Tüdőbeteg Osztályának főorvosa, illetve osztályvezető főorvosa volt. Ezt követően saját magángyógyintézetét vezette, majd a zsidótörvények után felszámolta kórházát és az USA-ba emigrált. A New York-i Goldwater Memory Hospital Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa lett. A tüdőbetegségek, elsősorban a tbc kóroktanával, korai felismerésével és gyógyításával foglalkozott. Nemzetközileg is jelentős módszert dolgozott ki a szervezet sav–bázis-egyensúlyának a vizsgálatára és az úgynevezett alveoláris CO2 meghatározására. A róla elnevezett Holló-próba évtizedekig használt diagnosztikai segédeszköz volt. A két világháború között számos ismert betege volt, többek között Bartók Béla, Berény Róbert, Kosztolányi Dezső, Füst Milán, Karinthy Frigyes és Szigeti József. A Bartókkal való kapcsolata a zeneszerző haláláig fennmaradt. Tagja volt a Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesületének.
Házastársa dr. Weil Elza (1892–1979) orvos volt, Weil Sámuel és Neumann Paulina lánya, akit 1916. május 2-án Budapesten vett nőül.
Főbb művei
A felnőtt kor chronikus gümős tüdőbetegségeinek klinikai és diagnosztikai kettéosztása. Isolált phthisis és juvenilis typusu tüdőgümőkór. Kismonográfia. (Budapest, 1920) Vizsgálatok a szervezet sav–basis-egyensúlyáról. 1–6. Weiss Istvánnal. (Magyar Orvosi Archivum, 1924) A gümőkór immunitástana (Budapest, 1925) A tüdőgümőkórra gyanús mellkasi fájdalmak differenciáldiagnosztikája (Therapia, 1925) Hogyan kezdődik a tüdővész? (Therapia, 1927) A tüdő- és mellhártya betegségei (A gyakorló orvos könyvtára. 7. Budapest, 1928) Tüdőgangréna esete gyors, spontán gyógyulással. Koppenstein Ernővel. (Therapia, 1928) A tüdő nem specifikus beszűrődéseiről. Bársony Tivadarral. (Therapia, 1929) A tüdőgümőkór. Gyakorlati áttekintés. (Budapest, 1930) Impressziók a német gümőkórellenes küzdelemről (Therapia, 1931) A thoracoplastika kérdésének jelenlegi állása. – A mediastinum mozgékonyságának vizsgálata féloldali bronchuselzárással. Laub Lászlóval. (A Magyar Orvosok Tuberkulózis Egyesületének munkálatai. Budapest, 1936)
Jegyzetek
Források
Gergely András: Jeles magyar zsidó orvosok lexikona. Budapest, Makkabi, 2001
Magyar László András: Bartók és betegségei. (Medicalonline, 2007. július 1.) Névpont
Kategória:Magyar orvosok Kategória:Magyar belgyógyászok Kategória:Magyar tüdőgyógyászok Kategória:1890-ben született személyek Kategória:1973-ban elhunyt személyek Kategória:Temesváriak Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:Magyar emigránsok az Amerikai Egyesült Államokban