Rosalind Marie Knight (Marylebone, London, Egyesült Királyság, 1933. december 3. – 2020. december 19.) brit (angol) színésznő. Hét évtizedes pályafutása során számos színpadi, film- és televíziós produkcióban szerepelt.

Ismert a Folytassa-vígjátéksorozat két filmjéből, a Tom Jones-ból, és a BBC sikeres televíziós sorozataiból, a Gimme Gimme Gimme-ből (1999–2001) és a Péntek esti vacsora (2011–2020) szappanoperákból.

Élete Származása London Marylebone kerületében született. Édesapja Esmond Knight színész (1906–1987), édesanyja Frances Clare, Knight első felesége. Szülei 1946-ban szülei elváltak, apja még abban az évben feleségül vette Nora Swinburne színésznőt (1902–2000), aki Rosalind mostohaanyja lett.

Pályája Színészcsaládból származott, korán bekerült a színpadi miliőbe. 1949-től apjával együtt játszott az Old Vic színházban. Két évig tanult Glen Byam Shaw és George Devine színiiskolájában, majd helyettes színházi asszisztens lett Coventryben, a Midland Theatre társulatánál, innen az ipswichi színházi társulathoz szegődött, ahol évfolyamtársa, Joe Orton (1933–1967) is dolgozott, színészként és íróként.

1955-ben először szerepelt mozifilmben, apjával együtt (bár még név nélküli udvarhölgyként) a III. Richárd c. filmdrámában, Laurence Olivier mellett. Két évvel később a West of England Theatre Company vándorló színházhoz ment át. Egy producer felfigyelt rá, és szerephez segítette Frank Launder rendező Blue Murder at St Trinian’s c. vígjátékban (1957), amelynek sztárja Terry-Thomas volt. Ugyanebben az évben, 1957-ben apjával együtt szerepelt a BBC Nicholas Nickleby tévésorozatában, szerepük szerint is apát és leányát játszották.

1959-ben szerepelt két korai Folytassa-filmben, a Folytassa, nővér!-ben és a Folytassa, tanár úr!-ban. Utóbbiban Felicity Wheelert, a szigorú tanfelügyelőt játszotta, aki a Kenneth Connor által alakított gátlásos technikatanárt kerülgeti.

1963-ban Mrs Fitzpatrickot játszotta Tony Richardson Tom Jones c. filmjében, 1980-ban Miss Walsh tanárnőt Frank Launder rendező The Wildcats of St Trinian’s című vígjátékában, Blue Murder at St Trinian’s folytatásában.

Sok sikeres angol televíziós sorozatban szerepelt, a Coronation Street-ben (1981), a Sherlock Holmes-ban (1984), Szemesnek áll a világ (1989), Agatha Christie: Poirot-ban (1992), Majd a komornyik-ban (1993), a Doktorok-ban (2000), Baleseti sebészet-ben (2002), a Kisvárosi gyilkosságok (2003, 2011), az Agatha Christie: Marple-ban (2006), és a Péntek esti vacsorában (2012–2020). 1999–2001-ben a BBC Gimme Gimme Gimme sorozatában játszott egy visszavonult prostituáltat, Kathy Burke és James Dreyfus mellett.

A filmezés mellett rendszeresen játszott színpadon is, a londoni Royal Shakespeare Company, a Royal Court Theatre és az Old Vic társulatában, emellett a manchesteri Royal Exchange és a sheffieldi Crucible Theatre színházakban.

Magánélete 1959 júliusában feleségül ment Michael Elliott színpadi és filmrendezőhöz (1931–1984), két leányuk született, Marianne Elliott színpadi rendező (1966), aki később Nick Sidi színész felesége lett és Susannah Elliott-Knight, szintén színpadi rendező. Férje, Michael Elliott 1984-ben meghalt. Rosalind Knight 2020. december 19-én hunyt el, 87 éves korában.

Főbb filmszerepei 1955: III. Richárd (Richard III), udvarhölgy, név nélkül 1957: Nicholas Nickleby, tévésorozat, Miss Fanny Squeers 1957: Blue Murder at St. Trinian’s, Annabel 1958: Lópofa (The Horse’s Mouth), mellékszerep, név nélkül 1959: Folytassa, nővér! (Carry On Nurse), Nightingale tanulónővér 1959: Folytassa, tanár úr! (Carry On Teacher), Felicity Wheeler tanfelügyelő 1960: Duplacsavar (Doctor in Love), Doktornő 1960: The Pure Hell of St. Trinian’s, Myrtle 1961: Amíg az utolsó vendég elmegy (The Kitchen), Daphne 1961: Ahogy tetszik (As You Like It), Celia 1963: Tom Jones, Mrs. Fitzpatrick 1963: Martin Chuzzlewit, tévésorozat, Charity 1968: Nicholas Nickleby, tévésorozat, Miss Snevellicci 1968: Gyémántok reggelire (Diamonds for Breakfast), rózsaszín ruhás múzeumlátogató 1970: Csináljátok, de nélkülem (Start the Revolution Without Me), Helene de Sisi 1975: Ritkaságok boltja (The Old Curiosity Shop), Mrs. George 1979: Londoni randevú (The Lady Vanishes), Evelyn Barnes 1980: The Wildcats of St. Trinian’s, Miss Walsh 1980: Coronation Street, tévésorozat, Mrs. Ramsden 1984: Sherlock Holmes kalandjai (Sherlock Holmes), Morcar grófnő 1985: Mapp & Lucia, tévésorozat, Amelia Faraglione grófnő 1987: Hegyezd a füled! (Prick Up Your Ears), RADA zsüritag 1989: Viszontlátásra (Till We Meet Again ), tévé-minisorozat, St. Fraycourt márkiné 1989: Szemesnek áll a világ (Only Fools and Horses…), tévésorozat, Mrs. Creswell 1991: Félelem a sötéttől (Afraid of the Dark), Edith 1992: Agatha Christie: Poirot, tévésorozat, A fogorvos széke c. rész, Georgina Morley 1990–1992: Majd a komornyik (Jeeves and Wooster), Daphne asszony, hoteltulajdonos 1994: Csak egy kis szórakozás (Pleasure), Madame Desneuves 1998: Egy tiszta nő (Tess of the D’Urbervilles), tévéfilm, Mrs. D’Urberville 1998: Berkeley Square, tévésorozat, Effie nagynéni 1998: Vadnyugati bosszúállók (Il mio West), Signora Willow 1999: Dalziel és Pascoe nyomoz (Dalziel & Pascoe), Brigid Stewart 2001: Az égig érő paszuly legendája (Jack and the Beanstalk: The Real Story), tévéminosorozat, banya 1999–2001: Gimme Gimme Gimme, tévésorozat, Beryl 2002: Egy fiúról (About a Boy), Lindsey mamája 2002: Baleseti sebészet (Casualty), Kate Duffin 2006: Agatha Christie: Marple, A láthatatlan kéz c. rész, Partridge 2006: Kagylókeresők (The Shell Seekers), tévé-minisorozat, Mrs. Croftway 2005–2009: Doktorok (Doctors), tévésorozat, Cybil Lambert / Mary Longworth 2003–2011: Kisvárosi gyilkosságok (Midsomer Murders), tévésorozat, két epizódban, Eleanor Macpherson / Jérome nővér 2012: Sherlock, tévésorozat, Grace 2015: A kertbérlő (The Lady in the Van), idős apáca 2008–2015: Holby Városi Kórház (Holby City), tévésorozat, Dora Greenwood / Joan Dempsey 2015: Carry on Forever, televíziós dokumentumfilm, önmaga (Folytassa… archív felvételekkel) 2016: A Korona (The Crown), tévésorozat, Andrew görög és dán hercegnő 2015–2020: Péntek esti vacsora (Friday Night Dinner), Cynthia Goodman

Jegyzetek

További információ

Kategória:1933-ban született személyek Kategória:2020-ban elhunyt személyek Kategória:Angol színésznők Kategória:Londoniak