Székács-Schönberger István (Budapest, 1907. november 27. – Budapest, 1999. március 18.) orvos, pszichoanalitikus.
Orvosi és természettudományos képzettségével tudományos kutatásokat végzett, ugyanakkor pszichoanalitikus kiképzésben is részesült igen neves professzorok által. Ez a kettős érdeklődés vezette a lelki élet fiziológiájának természettudományos kutatásához
Életpályája Schönberger Gyula (1875–1934) belgyógyász és Singer Ilona (1883–1965) első gyermekeként született. A Barcsay utcai gimnáziumban érettségizett. Tanulmányait a Magyar Királyi Pázmány Péter Tudományegyetemen végezte, ahol 1932-ben orvosdoktori oklevelet szerzett. 1932-ben a Bölcsészettudományi karon fizika és kémia tanulmányokat kezdett, de három félév után apja halála miatt abba kellett hagynia.
1927–1935 között az egyetem Élet- és Kórvegytani Intézetében tudományos kutatómunkát végzett Hári Pál professzor vezetése alatt. 1932–1938 között Róheim Géza pszichoanalitikusnál folytatta pszichoanalitikusi kiképzését. 1939-ben a Magyarországi Pszichoanalitikus Egyesület székfoglaló előadása alapján tagjává választotta.
A második világháború alatt származása miatt munkaszolgálatra vitték, s távollétében a felesége egy fiúgyermeknek adott életet.
1946-ban kiképző analitikusi státust nyert. 1950–53 között az MTA Biokémiai Intézetének osztályvezetője.
1953-ban a Péter Gábor elleni koncepciós per előkészítése során őt is letartóztatták, és nyolc hónapig vizsgálati fogságban volt. Szabadulása után 1953-ban az Országos Közegészségügyi Intézet Vírusosztályának főmunkatársaként megbízták az intézet biokémiai és izotóp osztályának megszervezésével, melynek 1970-es nyugdíjaztatásáig vezetője volt. 1970-től orvosok és pszichológusok pszichoanalitikussá való kiképzését végezte 1999-ben bekövetkezett haláláig.
Első felesége Dénes Anna (1906–1984) kémikus volt, Dénes Lajos és Kolozs Regina lánya, akivel 1937. március 22-én kötött házasságot. Második házastársa Cathy Michel (Székács Kati) szobrászművész volt.
A Kozma utcai izraelita temetőben nyugszik (1B-5-5).
Kapcsolata a pszichoanalízissel
Analitikusa, mestere Róheim Géza, akit az 1910-től kibontakozó hazai és nemzetközi pszichoanalitikus mozgalom kulcsfigurája Ferenczi Sándor képzett ki. A pszichoanalízis budapesti iskolájának hagyományai alapján tevékenykedő pszichoanalitikus volt. Haynal André írása történeti kontextusba helyezi el a "budapesti iskolát",https://psychoanalysis.hu/in_english/on_psychoanalysis_in_budapest amelynek hagyományait Székács István is követte.
Az 1970-es évektől kezdve egyszemélyes analitikus kiképző programot működtetett. Emlékezetes szombat délelőtti szemináriumán tanítványai már megismerkedhettek a Freud utáni modern pszichoanalízissel, a tárgykapcsolati szemlélettel.http://imago.mtapi.hu/a_folyoirat/e_szovegek/pdf/(08)1997_2-3/220-222_Hirek.pdf Kifejezetten érdekelte az onkopszichológia. Az e területen dolgozó szakemberek számára bevezette az intenzív szupervíziót.
Szervezeti tagságai Magyar Pszichológiai Társaság (MPT) tagja 1939-től 1949. évi megszűnéséig, majd újra tag 1983-tól Nemzetközi Pszichoanalítikus Egyesület (IPA) tagja Magyar Pszichoanalitikus Egyesülethttp://www.psychoanalysis.hu (MPE) tagja Publikációi Morphin és származékai valamint néhány társalkaloidája reactiói. Doktori értekezés; Szegedi Új Nemzedék, Szeged, 1931 (Közlemény a Szegedi M. Kir. Ferencz József-Tudományegyetem Gyógyszerészeti Intézete és egyetemi gyógyszertára laboratóriumából) A dream of Descartes. International Journal of Psycho-Analysis, 20:43-57, 1939 A clinical contribution to the nightmare syndrome. Psychoanalytic Review 33: 44-70, 1946 Disorders of the Ego in Wartime. British Journal of Medical Psychology Vol.21.1948, 248-253 Transparency, Creativity and Interpretation. International Review of Psycho-Analysis, 14, 1987 Pszichoanalízis és természettudomány; ford. Cserne István et al.; Párbeszéd, Budapest, 1991 (Párbeszéd könyvek) Egy zsidó polgár gyermekkora. Analitikus háttérrel; tan. Hárs György Péter, utószó, jegyz. Kőbányai János írta; Múlt és Jövő, Budapest, 2007 (Múlt és Jövő életrajzok) Schönberger István (1947): A feltételes reflexek tana és a mélylélektan [The doctrine of conditioned reflexes and depth psychology]. Orvosok Lapja, 3, 1226-1230
Jegyzetek
Források
Beszélgetés dr. Székács Istvánnal (replika.hu) Életrajza (ferenczisandor.hu) Gerevich József: Dr. Székács István (1907-1999) (1999. szeptember 5.) Orvosi Hetilap, 140. évfolyam, 36. szám
Voltak nekem...S.Nagy Katalin 53-60 old.
Kategória:1907-ben született személyek Kategória:1999-ben elhunyt személyek Kategória:Magyar pszichoanalitikusok Kategória:Budapesten született személyek Kategória:Családi nevüket magyarosított személyek Kategória:A Kozma utcai izraelita temetőben eltemetett személyek Kategória:Munkaszolgálatosok