A hüllők (Reptilia) a négylábú magzatburkos állatok egy parafiletikus osztálya. A klasszikus osztályozási rendszer négy ma élő rendjüket különíti el:
teknősök (Testudines) – megközelítőleg 300 faj felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) – hidasgyíkok vagy tuatarák: 2 faj pikkelyes hüllők (Squamata) – gyíkok, kígyók és ásógyíkalakúak (Amphisbaenia): megközelítőleg 7600 faj krokodilok (Crocodilia) – 24 faj A madarak (Aves) a hüllők Saurischia rendjébe tartozó Theropoda dinoszauruszok leszármazottai, emiatt a modern filogenetikus rendszertanban a hüllők csak a madarakkal együtt tekinthetők monofiletikus csoportnak. Ebben az esetben a Reptilia klád a Sauropsida vagy Diapsida kládok szinonimájaként kezelhető.
A klasszikus értelemben vett (nem madár) hüllők az Antarktisz kivételével minden kontinensen megtalálhatók, kiváltképp a trópusi és szubtrópusi éghajlatú területeken. Habár valamennyi sejt anyagcseréje termel bizonyos mennyiségű hőt, a modern hüllőfajok egyike sem képes testhőmérsékletének állandó értéken tartására, emiatt ezeket az állatokat „hidegvérűeknek” (ektotermeknek) is nevezik. Testhőmérsékletük többé-kevésbé a környezet hőmérsékletének függvényében változik, például árnyékban lehűl, a napsütés hatására pedig felmelegszik. Jelentős mértékben viselkedésükkel szabályozzák testük hőfokát, hűvös időben napoznak, meleg időben nyirkos, árnyékos helyekre húzódnak. Hűvös környezetben testük természetesen melegebb a környezetnél, a kérgesteknős például meglehetősen hűvös tengerekben is rendszeresen előfordul. Testében a meleg vért a keringési rendszer a test középpontja felé továbbítja, kiszorítva a hidegebb vért a külső részek felé. Természetes élőhelyén a legtöbb hüllő a melegvérű emlősöknél és madaraknál jóval kevésbé szabályozza a testhőmérsékletét. Ez a táplálkozásnál előny, mert a hasonló méretű emlősöknél és madaraknál kevesebb élelemre van szükségük — utóbbiak ugyanis a táplálékukból kinyert energia jelentős részét szervezetük melegen tartására fordítják. A melegvérűek általában gyorsabban mozognak, bár egy támadó vagy menekülő gyík, kígyó vagy krokodil rövid távon rendkívül gyors lehet.
A hüllőkkel és kétéltűekkel a zoológia résztudománya, a herpetológia foglalkozik.
Egyes teknősfélék kivételével valamennyi hüllő testét szarupikkelyek borítják.
Szaporodásuk belső megtermékenyítéssel történik. A legtöbb hüllőfaj tojásrakó (ovoparia), a pikkelyes hüllők rendjébe tartozó egyes fajok azonban félelevenszülők (ovoviviparia), vagyis az utód még a tojás lerakása előtt kikel, emellett léteznek elevenszülők (viviparia) is, melyeknél a mészhéjú tojás ki sem fejlődik. Minden hüllőfajnál megtalálható a magzatot védő magzatburok. Az elevenszülő fajok ugyan rendelkeznek kezdetleges méhlepénnyel, az embrió táplálását azonban inkább a szikzacskó végzi. Utódaik fennmaradását általában megelőző gondoskodással próbálják biztosítani (például a teknősökre jellemzően elássák a tojásokat, esetleg őrzik a fészket, ahogyan a krokodilok). A tojás belső szerkezete: középső magzatburok, szikzacskó, peteburok.
A hüllők több mint 300 millió éve fejlődtek ki a bazális magzatburkosok egy ágazatából. A ma élő hüllők 4 fő rendje: a Chelonia rend (teknősök), a Crocodylia rend (krokodilok, aligátorok, kajmánok, gaviál), a Rhynch ellentétben nem hidegvérűek, hanem változó testhőmérsékletűek. A nap és a földfelszín hője melegíti fel testüket.
A hüllők osztályozása bélyegkép|334px|A ma élő hüllők (Reptilia) parafiletikus csoportot alkotnak, amely monofiletikusnak is tekinthető, ha a madarakat (Aves) is beleszámítjuk bélyegkép|250px|Komodói óriásgyík (Varanus komodoensis)
A klasszikus álláspont szerint a hüllők közé tartozik valamennyi magzatburkos állat a madarak és az emlősök kivételével. Tehát a hüllők úgy definiálhatók, mint a krokodilok, aligátorok, hidasgyíkok, gyíkok, kígyók, ásógyíkalakúak és teknősök csoportja. Ezek együttese a hagyományos Reptilia (a latin repere, „kúszás” szóból) osztály. Ugyanakkor régóta ismert tény, hogy az evolúciós kapcsolatok figyelembe vételével a hüllők nem tekinthetők egységes kládnak. Ennek oka, hogy a madarak, illetve egyes, kevésbé elfogadott értelmezések szerint az emlősök is a hüllők egyes csoportjainak leszármazottai. Colin Tudge így ír erről:
A napjainkban leginkább elfogadott, filogenetikán alapuló rendszertanban tehát a klasszikus értelemben definiált hüllők parafiletikus csoportot képeznek. Ugyanakkor egyre inkább elfogadott az a nézet, mely szerint a hüllőket a hüllőszerűek (Sauropsida) kládjával azonosítjuk. Ebben az értelmezésben a hüllők közé soroljuk a madarakat is, viszont kizárjuk a korábban szintén hüllőkként kezelt bazális amniótákat, valamint a korábban "emlősszerű hüllőkként" ismert szinapszidákat, amelyek közé az emlősök ősei is tartoznak.
A hüllők általános osztályozása: Reptilia/Sauropsida Parareptilia (kihalt) Mesosauria (kihalt) Procolophonia – beleértve a Pareiasaurusokat (kihalt) Eureptilia Captorhinidae (kihalt) Protorothyrididae Diapsida Araeoscelidia (kihalt) Neodiapsida Younginiformes (kihalt, valószínűleg parafiletikus) Drepanosauromorpha (kihalt, besorolás vitatott) Ichthyopterygia (kihalt, besorolás vitatott) Ichthyosauria – Ichthyoszauruszok GrippidiaSauria Lepidosauromorpha Lepidosauria Felemásgyíkok (Sphenodontia vagy Rhynchocephalia) rendje – hidasgyíkok Pikkelyes hüllők (Squamata) rendje – gyíkok és kígyók Sauropterygia (kihalt, besorolás vitatott) Nothosauria Placodontia Plesiosauria – Plesiosaurusok ?Choristodera (kihalt, besorolás vitatott)Pantestudines (besorolás vitatott) – teknősök (Testudines) és rokonaik Archosauromorpha Prolacertiformes (kihalt, polifiletikus) Rhynchosauria (kihalt) Trilophosauria (kihalt) Archosauriformes Phytosauria rend (kihalt) Archosauria Pseudosuchia Krokodilok (Crocodylia) Aetosauria (kihalt) Rauisuchia (kihalt, valószínűleg parafiletikus) Ornithodira vagy Avemetatarsalia Pterosauria – Pteroszauruszok (kihalt) Dinosauria – Dinoszauruszok Ornitischia (kihalt) Saurischia → Madarak (Aves) A hüllők evolúciója bélyegkép|250px|A legelső igazi hüllő, a karbon időszakban (300-350 Ma) élt Hylonomus lyelli bélyegkép|250px|Dinoszauruszkoponya (Camarasaurus lentus)
A szoros értelemben vett hüllők vagy szauropszidák (Sauropsida vagy Reptilia) első ismert faja a Hylonomus lyelli. Ez a legrégebbi ismert hüllő körülbelül 20-30 centiméter hosszú volt. Felmerült ugyan, hogy a Westlothiana lizzae nevű faj még korábban élt, de erről a későbbiekben megállapítást nyert, hogy inkább a kétéltűekhez állt közel, mint a magzatburkosokhoz. A Petrolacosaurus kansensis, valamint a Mesosaurus nem fajai szintén a hüllők legelső képviselői közé tartoztak.
Az igazi hüllők két ágon fejlődtek tovább. A körülbelül 300 millió éve elkülönült anapszidák (Anapsida) masszív koponyáján csupán néhány lyuk található az orr, a szemek és a gerincoszlop számára. Az anapszidákat túlélő teknősöké is hasonló felépítésű, de erősen vitatott kérdés, hogy a koponyájuk nem később, páncélzatuk kialakulás közben fejlődött-e vissza ebbe a stádiumba. Jelenleg mindkét elmélet mellett komoly érvek szólnak.
Az első, bazális hüllők ún. anapszida koponyaszerkezettel rendelkeztek, vagyis koponyájukon csupán a szem, az orrnyílás és a gerincoszlop számára voltak nyílások. Ezen jelleg alapján régebbi rendszerek a hüllők egy külön vonalát, az anapszidákat (Anapsida) különböztették meg, ezt napjainkban azonban parafiletikus csoportnak tartják. Valószínű, hogy valamennyi hüllő anapszida koponyájú ősöktől származik, valamint ez a koponyaszerkezet később másodlagosan is kialakult diapszida hüllőknél.
A diapszidák (Diapsida) alosztályához tartozó hüllőknél a szemüregek mögött, kissé fölöttük egy-egy újabb nyílás (az úgynevezett halántékablak) alakult ki. A diapszidák fejlődése mintegy 280 millió éve két ágra bomlott. Ezek egyike a Lepidosauromorpha, amelybe a mai kígyók, gyíkok, hidasgyíkok és egyesek szerint a kihalt mezozoós tengeri hüllők tartoznak) és az Archosauromorpha, amelyből a pteroszauruszok, dinoszauruszok és több más rend kihalásával mára csak a krokodilok és a dinoszauruszokból kifejlődött madarak maradtak.
A legelső masszív koponyájú magzatburkosokból már mintegy 310 millió éve kiváltak az emlősök ősei, az emlősszerűek vagy szinapszidák (Synapsida), melyeket régebben emlősszerű hüllőknek is neveztek. Az emlősszerűeknek a diapszidákhoz hasonló halántékablaka volt. Ez egyrészt könnyíti a koponyát, másrészt több helyet biztosít az állkapocsizmoknak. Bár gyakran a szauropszidáktól származtatják az emlősszerű hüllőket is, ezek valójában nem tagjai a Sauropsida vagy Reptilia osztálynak.
A Lepidosauromorpha ág két öregrendje közül a sauropterygiák kihaltak; a Lepidosauria öregrendből pedig mintegy 260 millió éve különült el a felemásgyíkok fejlődése – ezeknek mára mindössze két faja maradt életben az Új-Zéland Északi szigete körüli apró szigetkéken.
Az Archosauromorpha ágban a dinoszauruszok fejlődésének kezdeti szakaszában, mintegy 240 millió éve különültek el tőlük a krokodilok (Crocodilia) ősei (Crurotarsi), majd uralmuk vége felé, körülbelül 120 millió éve fejlődtek ki egy csoportjukból a madarak ősei, a hüllőmedencéjű dinoszauruszok (Saurischia).
Rendszerek Vérkeringés bélyegkép|250px|Egy varánusz hőfényképe
A legtöbb hüllő vérkeringési rendszerét egy három üregű, két pitvarra és egy változóan tagolt kamrára osztott szív működteti. A szívből egy pár aorta vezet ki. Ennek ellenére a szíven átáramló véráramban folyadékdinamikai okokból kissé keveredik az oxigéndús és az oxigénhiányos vér. A véráram iránya megváltoztatható, hogy következtében az oxigénhiányos vér a test, az oxigéndús vér pedig a tüdő felé áramoljon – ezzel az állat hatékonyabban szabályozza hőmérsékletét és tovább maradhat a víz alatt. A hüllők között érdekes kivételek is találhatók. A krokodilok bonyolult négyüregű szíve például merülés közben képes háromkamrásként működni,Mazzotti, Frank; Ross, Charles (ed) (1989). "Structure And Function" Crocodiles and Alligators. Facts on File. egyes kígyók és gyíkok (például a varánuszok és a pitonok) háromkamrás szíve viszont az összehúzódás közben négykamrásként működik, mert egy izmos taraj egyesíti a kamrát, amikor a szív kitágul és felosztja, amikor összehúzódik. A tarajnak köszönhetően a pikkelyes hüllők képesek két különböző kamranyomást létrehozni, mint ahogy az emlősök és a madarak is.Wang, Tobias; Altimiras, Jordi; Klein, Wilfried; Axelsson, Michael (2003). Ventricular haemodynamics in Python molurus: separation of pulmonary and systemic pressures. The Journal of Experimental Biology 206: 4242-4245
Légzőrendszer bélyegkép|250px|Zöld fűsikló (Opheodrys aestivus) thumb|250px|Harriet, a 2006 júniusában 175 éves korában elpusztult galapagosi óriásteknős, melyet állítólag Charles Darwin fogott be 1835-ben thumb|250px|Fiatal mississippi aligátor a Dél-Karolinai Georgetownban