Fran Kirby (Reading, 1993. június 29. –) Európa-bajnok angol női válogatott labdarúgó, a Chelsea támadója. Kiemelkedő képességű labdarúgó. Kitartása, fizikai és mentális állóképessége a sport, ezen belül a női labdarúgás követendő példája.

Pályafutása Szülővárosában már korai gyermekkorában felfedezte a foci iránti szeretetét és testvére játéka is inspiráló hatással volt karrierje első lépéseihez. Házuk udvarán, a játszótereken, iskoláiban és hétéves korában már a Reading akadémiáján gyakorolta a labdarúgást családja, különösképpen édesanyja, Denise támogatásával.

Klubcsapatokban Reading 2009-ben a korosztályos csapatokat végigjárva mutatkozott be a harmadosztályban.

16 éves korában egy időre visszavonult a labdarúgástól, de 2012-ben újra felkereste a Reading csapatát és 32 góljával a 2012–13-as bajnokság legeredményesebb játékosaként komoly feladatot vállalt együttese bajnoki címében.

A másodosztályban folytatta a gólgyártást és 29 alkalommal zörgette meg ellenfelei hálóját, többek között a London Bees elleni négy találatát a Durham, a Doncaster és a Watford elleni mesterhármasával színesítette.

Bár nem sikerült a feljutást kiharcolni Kirby az év játékosaként a Reading történetének első női profi labdarúgó szerződését írhatta alá.

Következő szezonjában 5 mérkőzésen 11-szer volt eredményes, csapata pedig jobb gólarányának köszönhetően bajnokként jutott az első osztályba.

Chelsea A 2015-ös világbajnokság után a Reading elfogadta a Chelsea ajánlatát és Kirby a Kékekhez szerződött.

Első szezonjában 2016 májusáig 7 meccsen 5 találatot jegyzett, a Glasgow City ellen pedig a Chelsea történetének első Bajnokok Ligája találatát abszolválta.

Utolsó bajnoki találatát azonban már sérülten szerezte, miután egy ütközést követően fájdalmai ellenére a pályán maradt. Később derült ki, hogy komoly térdsérülése van, a rehabilitáció után pedig csontödéma alakult ki térdízületeiben.

Egy év kihagyás után léphetett újra pályára és tizenegy meccsen tizenhárom gólt szerzett a bajnoki- és kupa küzdelmekben. Teljesítményével játékostársai és az újságírók szavazatai alapján is kiérdemelte az Év játékosa díjat.

2020 februárjában szívburokgyulladást diagnosztizáltak nála. Az orvosok pályája végét jósolták, azonban fertőzését leküzdve újra régi formáját felvéve tért vissza. Augusztus 29-én a szuperkupa döntőn az ő találata döntött, december 9-én pedig a Benfica ellen szerzett két góljával Eniola Aluko gólrekordját felülmúlva vette át a Chelsea örökranglistáján az első helyet 70. góljával.

A válogatottban Tagja volt a 2015-ös világbajnokságon bronzérmes válogatottnak, a Európa-bajnokságon az elődöntőig jutott Angliával, 2019-ben pedig a világbajnokságon negyedik helyezést érte el csapatával.

bélyeg|240px|2017 októberében bélyeg|240px|Akcióban a Lewes elleni mérkőzésen bélyeg|240px|2018-ban az ausztrálok ellen találatot jegyzett bélyeg|240px|A válogatott mezében 2019-ben

Sikerei Klubcsapatokban Angol bajnok (5): Chelsea (5): 2015, 2017–18, 2019–20, 2020–21, 2021–22 Angol kupagyőztes (3): Chelsea (3): 2014–15, 2017–18, 2021–22 Angol ligakupa-győztes (1): Chelsea (1): 2021 Angol szuperkupa-győztes (1): Chelsea (1): 2020 Spring Series győztes (1): Chelsea (1): 2017 Angol másodosztályú bajnok (1): Reading (1): 2015 Angol harmadosztályú bajnok (1): Reading (1): 2012–13

A válogatottban

Európa-bajnok: 2022 Világbajnoki bronzérmes: 2015 SheBelieves-kupa győztes (1): 2019 SheBelieves-kupa ezüstérmes (1): 2018 Ciprus-kupa győztes (1): 2015

Egyéni Az év játékosa (PFA) (2): 2017–18, 2020–21 Az év játékosa (FWA) (2): 2017–18, 2020–21 Az év csapatában (1): 2017–18

Statisztikái Klubcsapatokban 2021. május 9-el bezárólag KlubSzezonBajnokságFA KupaNemzetköziÖssz.Mérk.GólMérk.GólMérk.GólMérk.GólReading201400440044Összesen00440044Chelsea20155433421292016750000752017560000562017–18178678431192018–19169548529182019–20402000602020–211816439631252021–221363062228Összesen85542821351914894Karrier összesen85543225351915298

A válogatottban 2022. július 15-ével bezárólag VálogatottSzezonMérk.Gól2014212015114201630201710420188320191112021612022123Összesen6317

színeiben szerzett góljai Gól Dátum Helyszín Ellenfél Találat Eredmény Esemény Forrás1 2014. augusztus 3. Victoria Park, Hartlepool 2–0 4–0 Barátságos mérkőzés https://www.thefa.com/news/2014/aug/03/england-v-sweden-match-report-0308142 2015. április 9. Academy Stadion, Manchester 2–0 2–1 https://www.bbc.com/sport/football/322440853 2015. június 13. Moncton Stadion, Moncton 1–0 2–1 2015-ös világbajnokság https://www.theguardian.com/football/2015/jun/13/england-mexico-womens-world-cup-match-report4 2015. szeptember 21. A. Le Coq Aréna, Tallinn 3–0 8–0 2017-es Eb-selejtező https://www.thefa.com/news/2015/sep/21/uefa-euro-2017-qualifier-estonia-tallinn-match-report56–06 2017. június 10. Tissot Aréna,Biel 2–0 4–0 Barátságos mérkőzés https://www.thefa.com/news/2017/jun/10/switzerland-v-england-women-report-1006177 2017. július 23. Rat Verlegh Stadion,Breda 1–0 2–0 2017-es Európa-bajnokság https://womenscompetitions.thefa.com/en/Article/England-v-Spain-Match-Report-2307178 2017. november 24. Bescot Stadion,Walsall 4–0 4–0 2019-es vb-selejtező https://www.thefa.com/news/2017/nov/24/lionesses-bosnia-report-2411179 2017. november 28. Colchester Community Stadion,Colchester 2–0 5–0 https://www.thefa.com/news/2017/nov/28/england-5-0-kazakhstan-28111710 2018. március 1. Mapfre Stadion,Columbus 4–0 4–1 SheBelieves-kupa https://www.bbc.com/sport/football/4324644811 2018. október 6. Meadow Lane,Nottingham 1–0 1–0 Barátságos mérkőzés https://www.thefa.com/news/2018/oct/06/england-brazil-notts-county-06101812 2018. október 9. Craven Cottage,London 1–0 1–1 https://www.bbc.com/sport/football/4578317513 2019. július 6. Allianz Riviera, Nizza 1–2 1–2 2019-es világbajnokság https://www.thefa.com/england/womens-seniors/fixtures-results/england-sweden14 2021. április 9. Stade Michel-d’Ornano, Caen 1–2 1–3 Barátságos mérkőzés https://www.thefa.com/england/womens-seniors/fixtures-results/france-v-england-international-match-2021040915 2022. február 23. Molineux Stadion, Wolverhampton 3–1 3–1 Arnold Clark-kupa https://int.soccerway.com/matches/2022/02/23/world/arnold-clark-cup/england/germany/3711886/16 2022. július 15. St Mary Stadion, Southampton 1–0 5–0 2022-es Európa-bajnokság https://int.soccerway.com/matches/2022/07/15/europe/uefa-womens-championship/northern-ireland/england/3692998/17 2022. július 26. Bramall Lane, Sheffield 4–0 4–0 https://int.soccerway.com/matches/2022/07/26/europe/uefa-womens-championship/england/sweden/3218587/

Magánélete Readingben született Denise és Steve Kirby gyermekeként. Bátyja Jamie korábban szintén focizott. 14 éves korában agyvérzés következtében veszítette el édesanyját, akinek halála pár évvel később mély depresszióba és kétéves kihagyásra késztette.

2019-ben a Winchester College tiszteletbeli tudományos doktori fokozatot adományozott számára a mentális betegségek elleni követendő munkájáért és a mentális egészség támogatásáért.

Jegyzetek

Források

Kategória:Élő személyek Kategória:1993-ban született személyek Kategória:Angol női labdarúgók Kategória:Labdarúgócsatárok Kategória:A 2015-ös női világbajnokság labdarúgói Kategória:A 2019-es női világbajnokság labdarúgói Kategória:A Reading női labdarúgói Kategória:A Chelsea női labdarúgói Kategória:Európa-bajnok női labdarúgók Kategória:Brit olimpikonok Kategória:Angol bajnok labdarúgók