Bodnár Gyula (Királyhelmec, 1948. május 21. –) szlovákiai magyar újságíró, szerkesztő. 1974-től Nagymegyeren él.
Élete, pályája Tanulmányait szülövárosában a kilencéves magyar alapiskolában kezdte 1954-ben, majd a Királyhelmeci Általános Műveltséget Nyújtó Középiskola magyar tagozatán érettségizett 1966-ban. Három, munkával töltött év után, 1969-ben a Nyitrai Pedagógiai Főiskola hallgatója, ahol 1973-ban magyar–angol szakon szerez tanári oklevelet.
1966–1967 között fűtő a királyhelmeci kórházban, majd innen 1967–1969-ben a helyi Jednota élelmiszer-nagyraktárba került alkalmazottként. 1973–1974-ban a pozsonyi oktatási minisztérium külföldi kapcsolatainak intézetében szakelőadó. Innen 1974-ben az Új Szó kulturális rovatához kerül, annak szerkesztője lesz, majd 1989-től 1993-ig a kulturális rovat vezetője.
Közben 1983-tól 1990-ig lakhelyén, Nagymegyeren a Poloska Színház vezetője és rendezője, majd ugyanitt 1993-tól 2018-ig vezető szerkesztője, riportere, bemondója a Studio Plus TV helyi, közszolgálati jelleggel működő magántelevíziónak, miközben nem marad hűtlen az írott sajtóhoz sem.
Folyamatosan publikál, 1994–1995-ben a Nap című hetilap főszerkesztő-helyettese; 1995-től a Csallóköz hetilap és a Katedra folyóirat munkatársa. Az előbbinek főmunkatársa, az utóbbinak 2001–2009 között a főszerkesztője. Emellett a Vasárnap Napló rovatának állandó szerzője.
Alkotói pályájának elején, a cikkek és könyvrecenziók mellett, verseket publikál, ezek 1968–1974 között a Vasárnapi Új Szóban, Új Ifjúságban, Irodalmi Szemlében, Új Szóban jelentek meg; később néhány vers- és novellafordítása is napvilágot lát a szlovák, cseh és amerikai irodalomból, majd negyven évig tartó szünet után 2014-ben váratlanul újra saját versekkel jelentkezik (az Irodalmi Szemlében, Opusban, a magyarországi Bárkában), melyek az első időszak java termésével együtt 2020-ban kötetben is napvilágot látnak.
Bodnár Gyula azonban mindenekelőtt újságíró, akinek „a közírás az igazi területe, leginkább a kulturális publicisztika, az emberi kommunikáció változatai”. „Okkal mérhető a szakma legjavához.”
Méltatói többek között kiemelik tárcáinak, tárcanovelláinak, esszéinek, riportjainak, karcolatainak mikrorealizmusát, „hiszen a mindennapok töredékes észleléseiben is képes felfedezni a szürke napok csodáit, a banalitásokban megbújó titokzatos életet”, ugyanakkor írásainak jellemzője a „kiolthatatlanul szenvedélyes közéletiség”, melynek kérdései az anyanyelv tartományaitól az irodalmon, színházon, oktatásügyön, különösen pedig a múlt század második felében évenként ezreket vonzó és aktivizáló amatőr művészeti mozgalom számtalan leágazásáig, a gyermekkori emlékek megidézéséig terjednek.
Az irodalommal rokon műfajokat művelő Bodnár könyveivel kapcsolatban olyan jelzőket is kiemelnek kritikusai, mint a tömörség, pontosság, sokszínűség, megtoldva fogékonysággal, szociális érzékenységgel, együttérzéssel, hitelességgel, őszinteséggel, nagyvonalúsággal, de egyben fegyelemmel s szigorú, kendőzetlen ítélettel.
Akár ars poeticaként is felfoghatjuk következő vallomását: „…gyötör a kétely, meg tudom-e találni azt a szót, az egyetlent anyanyelvem végtelen gazdag szótárában, szinonimaerdejében, mellyel a legpontosabban fejezem ki magam – magam? –, a valóságot, egyetlen szóban az embert.” Az Újságírók Szlovákiai Szindikátusának tagja.
Szakmai elismerései, kitüntetései
1998 – Nyitott Európáért-díj a publicisztika területén kifejtett kiemelkedő tevékenységéért a Márai Sándor Alapítványtól 1994 – Fehérgyarmat: különdíj A nagydolog című filmért a II. Szatmár-Beregi Televíziós Alkotói Fesztivál híradó jellegű riport kategóriájában (a nagymegyeri SpTv munkatársaként, közösen Kováts Ferenc operatőrrel) 1983-tól a nagymegyeri Poloska Színházzal a komáromi Jókai Napokon elnyerte többek között a fesztivál fődíját, rendezői díjjal tüntették ki, valamint sikerrel képviselte a szlovákiai magyar amatőr színjátszást a túrócszentmártoni nemzetközi színházi seregszemlén; kiváló népművelő 2010 – Katedra Életmű-díj több évtizedes publicisztikai munkásságáért és a Katedra folyóirat főszerkesztőjeként végzett szervezői és szerkesztői tevékenységéért 2016 – Királyhelmec Díszpolgára cím a publicisztikai életművéért és a kulturális élet területén végzett áldozatos munkájáért, valamint városunk hírnevének öregbítéséért
Művei
Kötetek
Messze van Helgoland. Publicisztikai írások 1974–1989. Kalligram, Pozsony, 1992 Nyomkereső. A második világháború utáni (cseh)szlovákiai magyar irodalom kistükre (társszerző: Tóth László). Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 1994 Görög Európa. Publicisztikai írások 1988–1998. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1998 Szappanopera a medencében. Telenapló 1995–1999. Uo. 2000 Szavak, színek, színképek. Egy ingázó feljegyzései. Uo. 2001 Esőcsepp a mennyezeten. Cikkek, tárcák, jegyzetek 1993–2007, Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2008 Az otthon udvarában. Publicisztikai írások, 1999–2009. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2009 Gyertyaláng az alagútban.Tárcák, cikkek, jegyzetek 2008–2013, Media Nova M, Dunaszerdahely, 2014 Hátsó pad, ART Danubius, 2016 Érkezés Aritmiából (versek), Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2020 Ez csak a hidegfront, Tárcák, esszék, jegyzetek, Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 2022
Antológiák
A hűség nyelve. Csehszlovákiai magyar írók az anyanyelvről. Madách kiadó, Pozsony, 1985 Képviselők – Kopócs Tibor 113 kortárs arcképe. KT kiadó, Komárom, 2005 Karácsonyi ajándék. Felvidéki írók tollából. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2005 Alma mater. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2006 Szabó Gyula emlékkönyv. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007 Kedves filmem. Uo., 2010 (egyúttal a kötet összeállítója és szerkesztője) Szeberényi-album. Arany A. László Polgári Társulás, Nyitra 2011 A szlovákiai magyar újságírás arcképcsarnoka. Kiadta a Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Dunaszerdahely, 2013 Szlovákiai magyar szép irodalom. 2014, 2015, 2016, 2018, 2020, Szlovákiai Magyar Írók Társasága, Dunaszerdahely Vámbéry Antológia. 1999, 2002, 2006, 2008, 2010, 2011. Lilium Aurum, ill. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely
Összeállítások, válogatások Barak László: Csapdában. Próza, publicisztika. Nap Kiadó, Dunaszerdahely, 1998 Pogány Gábor-Bodnár Gyula: Janiga 1946-2004. Uo., 2005 Ozsvald Árpád: Lidércek tánca. Válogatott versek. Madách-Posonium, 2006 Janiga József: Táj-Kép-Vers. Magánkiadás a Nap Kiadó gondozásában, 2007 Ág Tibor: Népdalkutatók nyomában Szlovákia magyarlakta vidékén. Lilium Aurum, Dunaszerdahely, 2007 Cselényi László: Kimeríthetetlen tenger. Irodalmi barangolások az ókortól napjainkig. Uo., 2008 Kulcsár Ferenc legszebb versei. AB-ART, 2011
Műfordításai Hány színű a szivárvány. Válogatás az új cseh prózából. Madách kiadó, 1981 (többekkel együtt) Petr Příhoda: A cseh kór, Kalligram, 1993 (társfordító) Thomas Strauss: A modern művészetről – utólag. Az ötvenes évektől a nyolcvanas évekig. Uo., 1995 (társfordító) az utóbbi években amerikai költőket fordít
Jegyzetek
Források
Szeberényi Zoltán: Magyar irodalom Szlovákiában (1945–1999), II kötet 166. old. AB-ART, Bratislava, 2001 Turczel Lajos (Irodalmi Szemle, 1993. 9. szám) Zalabai Zsigmond (Irodalmi Szemle, 1993 .7-8. szám) Csanda Gábor: Tíz év közös nevezője az iskolában, Új Szó, 2003. június 13. Kovács Zoltán: Huszonöt éves a Poloska, Csallóköz, 2008. december 2. Tóth László: Amikor az író olvas – Előadások, értelmezések, vallomások. (Cseh)szlovákiai magyar írók, könyvek, utak, helyzetek. Vámbéry Polgári Társulás, Dunaszerdahely, 2016 Dusza István: Lelkiismeretünk megszólaltatója, Új Szó, 1998. 8. 6. Tőzsér Árpád: Niké mikor habozik. Bodnár Gyula Szavak, színek, színképek c. könyvéről alcímmel Új Szó, 2002. 8. 22. https://parameter.sk/bodnar-gyula https://adatbank.sk/lexikon/bodnar-gyula/ https://www.hirek.sk/belfold/egy-nemzedek-tul-a-hatvanoton https://ujszo.com/kultura/a-lirai-en-mint-szemlelo https://ujszo.com/kultura/bodnar-gyula-uj-kotetenek-bemutatoja https://regifotok.csemadok.sk/?p=11680 https://regifotok.csemadok.sk/fototar1/janiga-jozsef-kiallitasa-1988/ https://vasarnap.com/archivum/bodnar-gyula-harom-kivansaga https://felvidek.ma/2015/01/bodnar-gyula-gyertyalang-az-alagutban/ https://ujszo.com/kultura/a-lirai-en-mint-szemlelo
Kategória:1948-ban született személyek Kategória:Szlovákiai magyar költők, írók Kategória:Magyar újságírók Kategória:Élő személyek Kategória:Királyhelmeciek