Szilvási József (Hajdúnánás, 1951. június 18. –) adventista lelkész, unióelnök, főiskolai és egyetemi tanár, rektor.

Élete Adventista családban született. 1970-ben keresztelkedett.

1974-től segédlelkészként dolgozott az hetednapi adventista egyházon belül. Először Békés megyében, majd Budapesten dolgozott.

1976 tavaszán a debreceni Teológiai Akadémián tett eredményes vizsgát. Még ez évben – az egyháztanács (unióbizottság) javaslatára – ő kapott egy éves tanulmányi ösztöndíjat az adventista divíziótól és 1976–1977 között az egyház franciaországi egyetemén (Seminaire Adventista du Saleve) tanult. 1977-től felszentelt lelkész.

1981-től teológiai tanár a SZET lelkészképző intézetében. 1983–1984 között az egyház angliai Newbold College of Higher Education intézetében tanult.

A SZET és lelkészképzőjének 1989-es megszűnése megszűnése után az Adventista Teológiai Főiskolán lett tanár.

1992-től 1994-ig a magyarországi egyház uniótitkára, majd 1994-től 1999-ig a vezetői (unióelnök) posztját töltötte be.

2001-ben az egyház világszervezete Ruandába küldte, hogy szervezze újjá a polgárháború sújtotta Közép-afrikai Adventista Egyetemet és annak rektoraként vezesse azt. Az egykor a határ mellett, Goma körzetében működő intézmény a vezetésével a fővárosban, Kigaliban szerveződött újjá. Feleségével 2009-ig maradt az országban és vezette az intézményt.

Hazatérte után, 2009-től több éven át az Adventista Teológiai Főiskola rektora volt.

Magánélete Az 1970-es években nősült, felesége: Juhász Zsuzsanna. Házasságukból három gyermek született.

Felesége egy szerencsétlen baleset során 2016-ban vesztette életét.

Később újranősült.

Publikációk 1990 előtt Örökkévaló evangélium; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1987 (Keresztény a világban) A hetedik napot ünneplő adventisták hitelvei; az angol eredeti alapján szerk. Szilvási József; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1988 A H. N. Adventista Egyház; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1989 Az Úr templomában; az angol eredeti alapján szerk. Szilvási József; H. N. Adventista Egyház, Bp., 1989

1990–2000 A nagy adventmozgalom; Adventista Teológiai Főiskola, Bp., 1997 (Az adventista teológiatörténet kiskönyvtára) A hetednapi adventizmus eredete és fejlődése; Adventista Teológiai Főiskola, Bp., 1997 (Az adventista teológiatörténet kiskönyvtára)

2000–2010 Üzenet Ruandából; Stylo Kft., Bp., 2003

2010–2020 A Hetednapi Adventista Egyház. Több mint száz éve Magyarországon; Adventista Teológiai Főiskola, Pécel, 2011 Hetednapi adventista egyházközi kapcsolatok; Adventista Teológiai Főiskola–Advent, Pécel–Bp., 2015 (Adventista akadémia) Három angyal, egy üzenet; Advent, Bp., 2015 Laodiceai üzenetek; Advent, Pécel–Bp., 2016 Hetednapi adventista bibliai hermeneutika; szerk. Szilvási József; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2017 Együttműködés, koordináció, konszenzuskeresés. Ki kormányozza az egyházat?; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv Műhely, Pécel, 2017  Az adventmozgalom története (társszerző: Tonhaizer Tibor); Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2017 (Adventista akadémia) Hit általi megigazulás és hetednapi adventista identitás; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2017 Teljes bizonyossággal reménykedjetek! A keresztény reménység bibliai tanításának rendszere; Advent, Pécel–Bp., 2017 Hetednapi adventista istentisztelet; szerk. Szilvási József; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2017 Az üdvösség rendje; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2017 A reformáció vége?; Adventista Teológiai Főiskola–Advent, Pécel–Bp., 2018 Hetednapi adventista mítoszok. Az 1888-as üzenet, az ómega-válság és az utolsó nemzedék; Adventista Teológiai Főiskola–Katica Könyv-Műhely, Pécel, 2018 Az elpecsételtek; Advent, Bp., 2019

Jegyzetek

Források Adventista Teológiai Főiskola: Szakmai önéletrajz Békehírnök, 1976. október 31. - a HN. Adventista Egyház életéből

Kapcsolódó cikkek A hetednapi adventisták története

Kategória:Magyar adventista lelkészek Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek