A Curtea de Argeș-i kolostor () ortodox kolostor, épületegyüttes Romániában, Curtea de Argeș (egyes forrásokban Argyasudvarhely) városában. 1512 és 1517 között, V. Basarab havasalföldi fejedelem (Neagoe Basarab) uralkodása alatt épült. Műemléki védelem alatt áll; a romániai műemlékek jegyzékében az AG-II-a-A-13628 sorszámon szerepel.
A kolostorhoz tartozó püspöki székesegyház Havasalföld egyik legnevezetesebb építészeti emléke. A háromkaréjos alaprajzú, széles narthexű, négy kupolájú, kőfaragással gazdagon díszített templom a 18. századig számos fejedelmi alapítású reprezentatív kolostor építészeti archetípusaként szolgált. A templom a Curtea de Argeș bizánci és posztbizánci templomai helyszín részeként 1991 óta a Világörökség várományosi listáján szerepel.
A templom fejedelmi temetkezőhelyként is szolgált, a kripták az előcsarnokban találhatók. Itt található az alapító V. Basarab és veje, V. Radu sírja, de 1914-től a román királyoké is: I. Károly és felesége, Erzsébet; I. Ferdinánd Mária; valamint II. Károly és Ilona nyughelye. Mivel itt már nem volt hely, 2009 és 2017 között új királyi mauzóleum épült; ebben van eltemetve I. Mihály király és felesége, Anna.
Történelem A kolostor V. Basarab havasalföldi fejedelem uralkodása alatt, 1512 és 1517 között épült, a korábban ott álló havasalföldi érsekség lebontott épületeinek helyén. A csiszolt és profilírozott kőből épült templom háromkaréjos alaprajzát a Vodița II típus (a Vodița kolostor második, 14. században épült temploma) ihlette, és maga is számos későbbi épületnek szolgált mintául (pl. bukaresti pátriárkai székesegyház, egykori Cotroceni kolostor, Tismanai kolostor). A belső festéssel ugyanakkor csak 1526-ban, V. Radu havasalföldi fejedelem idejében készült el Târgoviștei Dobromir mester. A festmények töredékeit a bukaresti Románia Nemzeti Művészeti Múzeumában őrzik.
300px|bélyegkép|balra|A püspöki székesegyház az 1875–1886-os felújítás előtt Az idők folyamán az emberi tevékenység, tűzvész és földrengés okozta károkat 1682-ben Șerban Cantacuzino havasalföldi fejedelem javíttatta ki. A templom 1793, az Argeși egyházmegye megalapítása óta püspöki székesegyház.
Egy újabb tűzvészt követően, 1875 és 1886 között André Lecomte du Noüy francia építész, Eugène Viollet-le-Duc tanítványa restaurálta, azonban néhány olyan módosítást is végzett, amelyek csökkentették a műemlék történeti értékét. Dobromir mester falfestményeit eltávolította, és helyére saját testvérének az eredetieknél gyengébb festményei kerültek. Ugyanebben az időszakban I. Károly román király uralkodása idején épült fel a kolostor német stílusú, dísztéglával kirakott temploma, szintén André Lecomte du Noüy irányításával. 1949 óta itt őrzik Szent Filoteia ereklyéit.
A püspöki székesegyházat 1914-től I. Károly királyi temetkezőhelynek jelölte ki, és ide temették a román királyi család tagjait. Mivel itt már nem volt hely, 2009 és 2017 között új királyi mauzóleum épült; I. Mihály király és felesége, Anna már ebben van eltemetve.
A kolostor gyűjteményében őrzik a régi ikonosztázt, valamint néhány Șerban Cantacuzino idejéből származó szentképet. Ki van állítva Erzsébet román királyné saját kezűleg, aranybetűkkel festett evangéliuma is.
300px|bélyegkép|balra|A 21. század elején épült királyi mauzóleum 300px|bélyegkép|balra|A székesegyház előtti szenteltvíztartó medence pavilonja
A kultúrában A kolostor közelében található Manole mester kútja. Manole mester () román mitológiai alak, kőművesmester, a Curtea de Argeș-i kolostor építője. Kőműves Kelemen román megfelelőjének tekinthető. A legenda szerint Negru vajda tíz kőművessel, köztük fő mesterükkel, Manolével az Argeș folyó mentén keresett helyet egy új kolostor felépítéséhez. A hely kiválasztása után a kőművesek nekiláttak az építkezésnek, de amit nappal felraktak, éjjel rendre leomlott. Néhány nap után Manole álmot látott: az átok akkor törik meg, ha reggel az elsőnek élelmet hozó húgot, feleséget feláldozzák, befalazzák. Másnap hajnalban saját feleségét látta meg elsőként közeledni. A kőművesek élve be is falazták. A kolostor felépült; az avatáskor azonban Negru vajda kérdésére, hogy tudnának-e szebbet, nagyobbat építeni, az állványokon és tetőn álló tíz kőműves kérkedve igennel felelt. A vajda dühében ledönttette az állványokat, létrákat, hogy ne tudjanak lejönni. Ők azonban zsindelyekből szárnyakat építettek, s azzal leugrottak, de szörnyethaltak. A kút a legenda szerint a mester lezuhanásának helyén áll.
Jegyzetek
Fordítás
További információk Mănăstirea Curtea de Argeș, Curtea de Argeș
Kategória:Románia ortodox templomai, kolostorai Kategória:Argeș megye Kategória:Románia műemlékei Kategória:Nagyboldogasszony-templomok