Dudás Róbert Gyula (Szeged, 1978. december 31. – ) római katolikus katekéta-lelkipásztori munkatárs, egyháztörténet-kutató. Fő kutatási területe a 20. századi magyar katolikus egyház észak-amerikai emigrációjának és lelkipásztori missziójának kutatása, valamint Mindszenty József emigráns éveinek vizsgálata.

Élete Általános iskolai éveit a Makkosházi (korábbi nevén Ortutay Gyula), majd a Móra Ferenc Általános Iskolában végezte el. Rövid ideig tanult a Dugonics András Piarista Gimnáziumban, majd Budapesten a Jerikó Keresztény Humán Gimnáziumban érettségizett 1998-ban. Felsőfokú tanulmányokat végzett a Szegedi Hittudományi Főiskolán (ma Gál Ferenc Egyetem), később a Pécsi Püspöki Hittudományi Főiskolán. Katekéta-lelkipásztori munkatárs végzettséget szerzett 2020-ban az Apor Vilmos Katolikus Főiskolán.

2023-ban rektori dicsérettel szerzett történelem szakos BA diplomát a Kodolányi János Egyetemen. 2025-ben a Pázmány Péter Katolikus Egyetem történelem szakának mesterképzését végezte el, kitüntetéssel.

2014-től felesége ösztöndíja révén 13 hónapot Philadelphiában, az USA-ban élt és kutatott.

Az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora 2020-ban, tudományos tevékenysége elismeréseként tudományos tanácsadói címmel tüntette ki.

A Kárpát-medencei Kossuth Lajos Szónokverseny többszörösen díjazott versenyzője volt, 2008-től a zsűri titkára, 2016-2022 között a zsűri állandó tagja volt.Régi-új retorika - A jövendő tükre, Retorika a gyakorlatban, a gyakorlat a retorikában, Budapest, ELTE-TOK, 2021, 189.

Kutatási tevékenysége mellett katolikus közösségvezetői, jogi asszisztens és pénzügyi ügyintéző végzettséget is szerzett.

Tudományos munkája Elsődleges kutatási területe az Észak-Amerikában (Amerikai Egyesült Államok és Kanada) letelepedett római és görög katolikus papok életének vizsgálata, valamint Mindszenty József hercegprímás, esztergom-budapesti érsek 1971-1975 közötti emigráns éveinek vizsgálata.

2020-ban jelent meg Magyar katolikus papok Észak-Amerikában című kötete, amelyben 999 lelkipásztor életrajzi adatait gyűjtötte össze.

Ezen kívül számos egyháztörténeti folyóiratban publikál. Szoros munkakapcsolatot ápol Udvarvölgyi Zsolt történész, szociológus, főiskolai tanárral, Somorjai Ádám bencés szerzetessel, Mindszenty-kutatóval, valamint Zombori István történésszel.

Kötetei, publikációi

Önálló kötet Dudás Róbert Gyula: Magyar katolikus papok Észak-Amerikában: az Amerikai Egyesült Államokban és Kanadában szolgálatot ellátott római és görög katolikus magyar, magyar származású, valamint magyarul beszélő lelkipásztorok történeti névtára 1825-2019 között, Budapest : METEM : Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány, 2020.

Könyvfejezetek Rotta nuncius jelentései a harmincas években, in: Csíky Balázs (szerk), Somorjai Ádám OSB (s.a.r.): Dai rapporti politici del nunzio apostolico in Ungheria Angelo Rotta – Parte I.: 1930–1939 : Angelo Rotta magyarországi nuncius politikai jelentéseiből I. rész: 1930–1939, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, 2022., 11-43.

Társszerzős kötet Vas László – Kerkayné Maczky Emese – Dudás Róbert Gyula: A Passaic-i Szent István Római Katolikus Magyar Templom története, Passaic, 2015.

Társszerzős publikációi Mindszenty József látogatása Passaicban (Pölcz Ádámmal) Magyar Sion 2019/2. Az önálló Magyarország második nunciusa: Cesare Orsenigo (Udvarvölgyi Zsolttal) in: Rapporti politici del secondo nunzio apostolico in Ungheria Cesare Orsenigo, 1925-1930, szerk.: Somorjai Ádám, METEM, 2021.

Jelentősebb önálló publikációi Az amerikai magyar római és görög katolikus lelkipásztorok részvétele az amerikai közéletben – Vallástudományi Szemle 2020/1. Az ismeretlen ismerős – Mindszenty és John Sabo kapcsolata 1957 – 1971 között: Somorjai Ádám OSB: Mons. John Sabo és Mindszenty bíboros, Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség, Budapest, 2020., 342. old. – recenzió – Újkor.hu Horthy – Felelős vagy felelőtlen? – recenzió – Újkor.hu Ál/arcok – Ki(k) is volt Nagy Töhötöm? – recenzió – Belvedere Meridionale – 2020/2 Útlevél, a gyönyörű – recenzió – Újkor.hu Az amerikai magyarok 1929-es nemzetgyűlése a New York állambeli Buffaloban, különös tekintettel az egyházak szerepvállalásra – Egyháztörténeti Szemle 2020/2 A koronázási jelképek 1978-as visszaadásának kérdései az amerikai magyar sajtóban – Egyháztörténeti Szemle – 2019/1 Mindszenty bíboros személyének, helyzetének megjelenése a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jegyzőkönyveiben és annak interpretálása a magyar, valamint az emigráns sajtóban 1945-1975 között – Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2019/1-4. Menedékben: Deák András Miklós, Somorjai Ádám OSB, Zinner Tibor: Menedékben – Amerikai diplomaták Mindszenty bíborosról 1957-1970. – recenzió – Magyar Napló – 2019/10 Magyar katolikus papok Észak-Amerikában – Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2018/3-4 Mindszenty József 1974-es felmentésére adott reakciók az amerikai magyar diaszpórából – Magyar Egyháztörténeti Vázlatok 2018/1-2 A vízözön-mítosz megjelenése a különböző ókori kultúrákban – Újkor.hu A katolikus egyházi birtokok változásai a 20. század első felében – Polymatheia 2021/1-2.

További publikációi elérhetőek a szerző honlapján.

Scientometriás adatok Közlemények száma: 51 Idézettség: 19 (független: 15) Előadás: kb. 20

Elnyert díjak 2019: Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tagozat – Amerikai kultúra és történelem – 2. helyhttps://avkf.hu/index.php/hirek/hallgatoink-kiemelkedo-sikerei-az-orszagos-tudomanyos-diakkori-konferencian/ 2019: Apor Vilmos Katolikus Főiskola Rektori dicséret 2020: NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma alkotói támogatás 2021: Országos Tudományos Diákköri Konferencia Humán Tudományi Szekció – 1945 utáni magyar történelem és történelmi emlékezet – országos döntős résztvevő https://hotdk2021.uni-miskolc.hu/files/14407/35_OTDK_Human_Tudomanyi_Szekcio_rezumekotet.pdf 2021: NKA Ismeretterjesztés és Környezetkultúra Kollégiuma alkotói támogatás

Magánélete 2011. augusztus 27-én kötött házasságot Gál Anikó biológus-kutatóval. Két gyermekük van, Dudás Dávid Gyula, aki 2018. február 14-én, valamint Dudás Krisztina Sára, aki 2022. június 24-én született. 2000–2005 között Pécsett, 2005–2011 között Százhalombattán élt, valamint 2011–2022 között Pécelen lakott. 2022-től Budapesten él. 2014–2015 között 13 hónapon keresztül Philadelphiában az Amerikai Egyesült Államokban tartózkodott.

Források Dudás Róbert Gyula személyes közlései Dudás Róbert Gyula kutat(gat)ó oldala Academia.edu Magyar Tudományos Művek Tára Apor Vilmos Katolikus Főiskola – Dudás Róbert Gyula Magyar katolikus papok Észak-Amerikában – Jezsuita.hu Szerző oldala – Újkor.hu Deák Miklós András: A tengerentúli pasztoráció magyarjai – egy enciklopédiáról Mindszenty József bíboros 1974-es lelkipásztori látogatása az USA-ban Egy OTDK-dolgozat margójára – Beszélgetés Mindszenty 1974-es amerikai útjáról Bocskai Rádió – Mindszenty József 45 éve látogatta meg a passaici magyar közösséget Interjú a Hatoscsatorna Vallás és kultúra c. műsorában Dudás Róbert Gyula – Magyar katolikus papi sorsok Észak-Amerikában „A jövő egyháza – a jövő társadalma” konferencia: Dudás Róbert Gyula előadása – „I speak Hungarian! What’s your Superpower?” A hagyományos és a gazdasági diaszpóra jövőképe Az Egyháztörténeti Szemle szerzői OSZK katalógus Magyar katolikus papi sorsok Észak-Amerikában – előadás Wacha Imre: Dudás Gyula Róbert beszédének elemzése. In szerk. A. Jászó Anna–Aczél Petra: A régi új retorika – A prózaritmus és a szónoki beszéd. 2006, 117–8. Tükör által homályosan, avagy Mindszenty József rejtett életéről – Veritas Intézet Dr. Udvarvölgyi Zsolt – 24. óra utolsó perceiben. Az észak-amerikai magyar katolikus papok helyzetéről – Valóság 2020. október – 106-108. old Régi-új retorika – A jövendő tükre, Retorika a gyakorlatban, a gyakorlat a retorikában, Budapest, ELTE-TOK, 2021, 170, 185-189. old. Magyar papok is szolgálták Istent a tengerentúlon – Magyar Hirlap – 2021. május 19. Mindszenty József utolsó évei – interjú a Hatoscsatorna Vallás és kultúra műsorában – 2021. június 5. Jegyzetek

Kategória:1978-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Péceliek Kategória:Magyar történészek Kategória:Magyar vallás- és egyháztörténészek Kategória:Szegediek Kategória:Magyar rektorok