, születési nevén Jessica Ho, koreai nevén koreai-amerikai rapper, énekesnő, az Unpretty Rapstar című tehetségkutató műsorral vált ismertté.

Pályafutása Kezdeti pályafutása, Unpretty Rapstar 2005-ben debütált Get Up című kislemezével. 2006-ban átvette helyét az Uptown együttes Testimony című nagylemezén. 2009 januárjában megjelent második kislemeze, The Rebirth címmel. Ezt követően visszatért Amerikába egy időre.

2014-ben a Lucky J hiphoptrió tagja lett, akikkel Can You Hear Me címmel adott ki kislemezt.

2015 elején az Unpretty Rapstar című tehetségkutató-versenyben vett részt, melyben női rapperek versenyeztek egymás ellen. Jessit második helyen hozta ki a közönségszavazat. 2015 áprilisában JYP Who's Your Mama? című kislemezén és videóklipjében működött közre. Szeptember 15-én megjelent című kislemeze. Október 16-án lépett fel először az Egyesült Államokban, Los Angelesben, a Mighty Mouth-szal.

2016-ban beválogatták a Sister's Slam Dunk című televíziós műsorba. 2017-ben megjelent első minialbuma, a Un2verse. 2018 júliusában Down címmel adott ki kislemezt. P Nation, Nuna Jessi 2019 januárjában Psy saját alapítású kiadójához, a P Nationhöz szerződött, majd szeptemberben kijött az első kislemeze az új kiadó égisze alatt, Who Dat B címmel. A dal nyolcadik helyen végzett a Billboard World Digital Song Sales slágerlistáján és 68. volt a Korea K-Pop Hot 100 listán. Novemberben Jay Parkkal közösen jelent meg Drip című kislemeze, mely 16. volt a World Songs slágerlistán.

2020. június 4-én Jessi's Showterview címmel saját varietéműsora indult az SBS Mobidic YouTube-csatornáján. Július 30-án látott napvilágot Nuna című középlemeze. A róla kimásolt Nunu Nana című dal második helyen végzett a digitális kislemezlistáján, ez Jessi addigi legmagasabb helyezése volt az országos slágerlistán. Augusztus 14-én a Numb című dalhoz is bemutattak egy videóklipet. Augusztus 20-án Jessi a Hangout with Yoo című varietéműsor szereplője lett mint a Refund Sisters (환불 원정대) supergroup tagja, akikkel októberben Don't Touch Me címmel adott ki kislemezt. A dal két hétig vezette a digitális listáját.

2021. március 17-én Jessi újabb szólókislemezt jelentetett meg, What Type of X (어떤X) címmel.

Diszkográfia Középlemezek Cím Adatok Legmagasabbhelyezés EladásKORUSWorldGet UpMegjelenés:2005. december 1. Kiadó: Doremi Records Formátum: CD, digitális letöltés——KOR: 1926Un2verse Megjelenés: 2017. július 13. Kiadó: YMC Entertainment Formátum: CD, digitális letöltés 31 4KOR: 1091Nuna Megjelenés: July 30, 2020 Kiadó: P Nation Formátum: digitális letöltés — — "—" nem szerepelt a listán vagy nem jelent meg a régióban

Kislemezek szólóelőadóként Cím Év Legmagasabbhelyezés Eladás AlbumKOR

KOR HotNZHotSGP US World Get Up 2005 — — — — — rowspan="2" Get Up Life Is Good 2009 — — — — — The Rebirth Unpretty Dreams 2015 11 — — — —KOR: 250 119Összesített eladási adatok: Compilation Album Unpretty Rapstar Semi Final I Want to Be Me 31 — — — —KOR: 60 061rowspan="5" Ssenunni 29 — — — —KOR: 110 808 Raise Your Heels 94 — — — —KOR: 24 074 Excessive Love 2016 65 — — — —KOR: 33 087 Don't Make Me Cry 2017 85 — — — —KOR: 18 434 Gucci 99 — — — 9KOR: 22 251 Un2verse Down 2018 — — — — — rowspan="6" Who Dat B 2019 — 68 — — 8 Nuna Drip — — — — 16 Nunu Nana 2020 2 2 — 17 17 Numb — — — — — What Type of X 2021 38 30 40 — 5

Megjegyzések

Jegyzetek

További információk

Kategória:1988-ban született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:Dél-koreai rapperek Kategória:Dél-koreai dalszerzők Kategória:Dél-koreai énekesek Kategória:Amerikai nők Kategória:Koreai nők Kategória:Koreai-amerikaiak