A Warpigs egy magyar rockegyüttes, mely 1993-ban alakult. Tagjai jelenleg Eszenyi Péter, Eszenyi Gábor, Szabó Péter és Újhelyi György.

Története A Warpigset 1993-ban alapította Bardóczi Gábor, Szebellédi Zoltán, ..... János, és Eszenyi Péter. 1994 körül érkezett a zenekarba Újhelyi György gitáros, egy évvel később Gátos Bálint, majd 1996-ban Dózsa Péter szintissel egészült ki a csapat. Ekkor léptek fel először a Sziget Fesztiválon.Sziget Fesztivál 1996 Setlists - setlist.fm 1997-ben alakult ki a klasszikusnak számító felállás a két Eszenyi testvérrel, Újhelyi Györggyel és Gátos Bálinttal. Játszottak a Bon Jovi, a Biohazard és a KISS előzenekaraként.

Első, Szandál című videóklipjüket Antal Nimród rendezte, aki ugyanezen ötlet alapján készítette el 2003-as Kontroll című filmjét.

1999-ben Eszenyi Péter énekes elhagyta a csapatot, helyére előbb Lombos Marci, majd Chris Alexander jött, de végül egyikük se maradt. 2005-ben, majd 2006-ban egy titkos koncert erejéig ismét az eredeti felállásban játszottak, amit egy újabb követett 2009-ben. 2010-ben a jelenleg a Szörpben és a Váczi Eszter Quartetben is játszó Gátos Bálint helyett visszatért Szabó Péter basszusgitáros. A 2020-as években nem aktív a zenekar.

Tagjai

ének: Eszenyi Péter "Petas" dob: Eszenyi Gábor "Hekk" gitár: Ujhelyi György "Jimbo" basszus: Gátos Bálint, Szabó Péter (pobacsi)

Korábbi tagok dob: Bardóczi Gábor keyboard: Dózsa Péter "Dudu" gitár: .... János ének: Lombos Marci ének: Chris Alexander

Diszkográfia

Nagylemezek

Collected (1995, demo) Rapid (1997, Polygram) Quartz (1999, Polygram 3T) producer: Donal Hodgson.

Kislemezek

Analóg (2000, EP)

Remixek Analóg (Remixes) (CD, Maxi) Universal Music (Hungary) 1999 Analogue Mixes (12") Universal Music (Hungary) 1999

Válogatáslemezeken Luke's Dream (4:01): Narancsfül (1996, Kozmopolisz, 1G Records) Monte Carlo (Roxys Fischer Mix): Bravissimo 6. Best of Hungary '99 (1999, Warner) Analogue (Membran Mix): Future Sound of Budapest Vol. 3. (2001., Juice Records)

Videóklipek Szandál (Rendezte: Antal Nimród) Analóg (Égerházi Zsanett sztriptízel benne) Monte Carlo (Rendezte: Nyitrai Márton)

Díjak, jelölések

A Rapid c. lemezt 1998-ban az év hazai felfedezettje kategóriában Arany Zsiráf díjra jelöltékForrás: http://www.fonogram.hu/?menu=jeloltek_1998. A Quartz c. lemezt Az év hazai modern rock albuma kategóriában 2000-ben Arany Zsiráf díjra jelölték A Monte Carlo c. videóklip (rendezte: Nyitrai Márton) 2000-ben (?) MTV Music Awards Hungary díjat kapott Legjobb videóklip kategóriában.

Jegyzetek

Külső hivatkozások Warpigs hivatalos oldal Warpigs hivatalos Facebook oldal Fotók: Warpigs koncert 2005. március 23., Banális Közhely Warpigs Fan Club

Kategória:Magyar rockegyüttesek Kategória:1993-ban alakult együttesek