Vörös József (Szakmár, 1951. május 18.) Széchenyi-díjas közgazdász, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területe a gazdasági kibernetika, az operációkutatás, valamint a minőség és a rugalmasság a közgazdaságtanban. 1990 és 1993 között a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Kar dékánja, 2003 és 2007 között az egyetem általános rektorhelyettese. 2009-2012 között a Gazdaságmódszertani Intézet igazgatója. Életpályája

1969-ben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, ahol 1974-ben szerzett diplomát. Az egyetem akkori pécsi kihelyezett tagozatán, a gazdaságmatematika tanszéken a később a Janus Pannonius Tudományegyetem részévé vált tanszéken folytatta oktatói pályafutását, majd tanított a termelés-menedzsment és döntéstudományi tanszéken, valamint a Közgazdasági és Ökonometriai Intézetben is. Az oktatói ranglétrát végigjárva 1994-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. Közben 1990-ben az egyetem Közgazdaságtudományi Karának dékánjává választották, tisztségét három évig töltötte be. 1997 és 2000 között Széchenyi professzori ösztöndíjjal kutatott. Később négy éven át (2003 és 2007 között) a Pécsi Tudományegyetem általános rektorhelyettese is volt. Az 1990-es években több amerikai egyetemen volt vendégoktató (Portland State University, Ohio University, Harvard Business School), valamint 1992 és 2017 között több alkalommal a németországi Viadrina Egyetemen. Egyetemi munkái mellett 1992-től az OTP Bank igazgatótanácsának külső tagja, illetve 2009-től a bank javadalmazási bizottságának elnöke és 2014-től a kockázatvállalási-kockázatkezelési bizottságának tagja.

1984-ben védte meg a közgazdaság-tudományok kandidátusi, 1993-ban akadémiai doktori értekezését. Az MTA Közgazdaság-tudományi, a Gazdálkodástudományi Bizottságának, valamint a Pécsi Akadémiai Bizottságnak lett tagja. 2013-ban választották meg a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 2019-ben rendes tagjává. 2020-ban az Akadémia Jelölőbizottságának elnöke lett. Akadémiai tevékenységén kívül több tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottsági munkájában vesz részt: Szigma, Közgazdasági Szemle és az International Journal of Process Management and Benchmarking. Emellett az amerikai Rosztoczy Foundation kuratóriumának, valamint a Professzorok Batthyány Köre tagja is lett.

Díjai, elismerései

Krekó Béla-díj (2011) Akadémiai Díj (2012) Széchenyi-díj (2016) A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozata (2023)

Főbb publikációi

A vállalat termelési és pénzbefektetési tervének vizsgálata operációkutatási modellekkel és módszerekkel (1984) The Explicit Derivation of the Portfolio Frontier in the Case of Degeneracy and general singularity (1987) Setup Cost Stability Regions for the Dynamic Lot Sizing Problem with backlogging (társszerző, 1992) Termelési-szolgáltatási rendszerek vezetése (1999) Product Balancing under Conditions of Quality Inflation, Cost Pressures and Growth Strategies (2002) The Dynamics of Price, Quality and Productivity Improvement Decisions (2006) Economic order and production quantity models without constraint on the percentage of defective items (2013) A fenntartható vállalati növekedés néhány feltétele. Székfoglaló előadások a Magyar Tudományos Akadémián. Budapest. (2014) Lot sizing in case of defective items with investments to increase the speed of quality control (Hauck Zsuzsannával, 2015) Process quality adjusted lot sizing and marketing interface in JIT environment (2016) Termelés- és szolgáltatásmenedzsment (2018)

Jegyzetek

Források Adatlap és életrajz a Pécsi Tudományegyetem honlapján Adatlap a Magyar Tudományos Akadémia honlapján OTP Bank tájékoztatója a Budapesti Értéktőzsde honlapján A magyar bizottság tagjai a Rosztoczy Foundation honlapján Publikációs lista a Magyar Tudományos Művek Tárában

Vörös József. Dékán. 1990-1993. In.: Sipos Béla: A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-2000 közötti története. OSZK-MEK. MAGÁNKIADÁS. 2024.A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 1970-2000 közötti története. 73-81. Professzori arcképcsarnok. [közreadta a] Pécsi Tudományegyetem. [ötlet és fotó Mánfai György fotóművész] Felelős kiadó Tóth József rektor [szerkesztette a PTE Marketing osztály. Dezső Krisztina, Glass Beáta]. 2003. 173. A PTE KTK akadémikusai. Vörös József. In.: Sipos Béla. A Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karának 2000-2025 közötti története (55 éves a KTK) OSZK-MEK. MAGÁNKIADÁS. 2025. PTE KTK. 2000-2025 közötti története 13. 18. 38-39.

Kategória:Magyar közgazdászok Kategória:Pécsi egyetemi, főiskolai oktatók Kategória:Magyar professor emeritusok

Kategória:Pécsi tudósok Kategória:MTA-tagok Kategória:Széchenyi-díjasok Kategória:Akadémiai díjasok Kategória:1951-ben született személyek Kategória:Élő személyek Kategória:A Magyar Érdemrend parancsnoki keresztjének kitüntetettjei