Busa Tamás (Csongrád, 1955. május 14. – Budapest, 2021. április 3.) magyar operaénekes (bariton).
Élete Szülővárosában kezdte zenei tanulmányait, oboázni és zongorázni tanult, 1969-től orgonálni is. 1973-ban érettségizett a szegedi Tömörkény István Gimnázium zeneművészeti szakközépiskolájának oboa szakán. Ezt követően Budapesten kántorképzőt végzett, éveken keresztül különböző településeken volt egyházi szolgálatban.
1987-től a Zeneakadémia szegedi tagozatán volt Sinkó György énekesnövendéke. Gregor József igazgatósága idején, 1990-ben debütált a Szegedi Nemzeti Színházban Ruggero Leoncavallo: Bajazzók Silviójaként, s a társulat tagja maradt hosszú időre. 1992-ben beugróként, 1997-től állandó vendégként lépett fel közel 700 alkalommal a Magyar Állami Operaházban, s mint Ford debütált Giuseppe Verdi Falstaffjában.
Utoljára 2021. január 31-én lépett fel a Kolozsvári Állami Magyar Opera Luisa Miller előadásában Millerként.Az előadás az Operabase adatbázisában. Egy hónapnyi betegeskedés után április 3-án hunyt el Covid19-fertőzés következtében.
Főbb szerepei
Benjamin Britten: Peter Grimes – Balstrode Carl Maria von Weber: A bűvös vadász – Ottokár Domenico Cimarosa: A titkos házasság – Robinson gróf Erkel Ferenc: Bánk bán – Tiborc, Petúr Gaetano Donizetti: Bolondok háza – Blinval Giacomo Meyerbeer: A hugenották – Saint Bris gróf Gioachino Rossini: A sevillai borbély – Figaro Heinrich Marschner: A vámpír – Sir John Berkley Ifj. Johann Strauss: A cigánybáró – Carnero gróf Jules Massenet: Werther – Tiszttartó Kodály Zoltán: Háry János – Háry János, Marci bácsi Kodály Zoltán: Székely fonó – Kérő Kurt Weill: Mahagonny város tündöklése és bukása – Spórolós Mozart: A színigazgató – Buff Mozart: A varázsfuvola – Papageno Mozart: Così fan tutte – Guglielmo, Don Alfonso Mozart: Don Giovanni – Don Giovanni Mozart: Figaro házassága – Figaro Mozart: Hat Noktürn – Basszus Petrovics Emil: C'est la guerre – Férj Pjotr Iljics Csajkovszkij: Pikk dáma – Tomszkij gróf Ferruccio Busoni: Doktor Faust – Pármai herceg Giacomo Puccini: Bohémélet – Marcello Giacomo Puccini: Gianni Schicchi – Marco Giacomo Puccini: Pillangókisasszony – Sharpless Giacomo Puccini: Tosca – Sciarrone Giacomo Puccini: Turandot – Ping, Mandarin Ruggero Leoncavallo: Bajazzók – Tonio Giuseppe Verdi: Don Carlos – Posa márki Giuseppe Verdi: Falstaff – Ford Giuseppe Verdi: Luisa Miller – Miller Umberto Giordano: André Chénier – Gerard, Mathieu Charles Gounod: Rómeó és Júlia – Mercutio, Escalas hercege Richard Strauss: Ariadné Naxos szigetén – Zenetanár Richard Wagner: Tannhäuser – Wolfram von Eschenbach Ifj. Johann Strauss: A denevér – Falke Örkény István – Tóth Péter: Tóték – Tomaji plébános
Díjai, elismerései Dömötör-díj Vaszy Viktor-díj (1993) Melis György-emlékplakett (2014)
Jegyzetek
Források Koronavírus-fertőzés miatt elhunyt Busa Tamás operaénekes = HVG 2021. április 3. Busa Tamás a bmc-adatbázisában
Busa Tamás a Magyar Állami Operaház adatbázisában
Kategória:1955-ben született személyek Kategória:2021-ben elhunyt személyek Kategória:Csongrádiak Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Baritonok Kategória:Covid19-ben elhunyt személyek