Felsővásárdi Emődy József (Kisvicsáp, 1857. február 28. – Surányka, 1920. június 9.Gyászjelentése) gazdasági egyesületi elnök, földbirtokos, országgyűlési képviselő.
Élete Nagyapja Emődy János (1791magyarnemzetinevter.hu-?) Nyitra vármegye alispánja és követe, apja Emődy Vince neves ügyvéd volt.
Iskoláit Nyitrán és Pozsonyban a főreáltanodában (főreáliskola), felsőbb tanulmányait pedig a zürichi és budapesti műegyetemeken végezte. A mérnöki kurzus befejeztével 1878-ban beiratkozott a Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémiára,ovarigazdasz.hu ahol 1880-ban megszerezte a mezőgazdasági oklevelet.
1880-ban az országos filoxéra kísérleti állomás asszisztense lett, mely állásban azonban csak három hónapig maradt meg, miután a sopronmegyei gazdasági egyesület 1880-ban titkárává választotta. Emődy magyar és német nyelven szerkesztette az egyesület Gazdasági Értesítőjét, illetve 1884-ben Németországban járt tanulmányúton. Sopron város közgazdasági előadója is volt. 1884-ig maradt, amikor is Suránkán átvette atyjától annak suránkai birtokát.
A nyitramegyei gazdasági egyesület 1888-ban alelnökévé, majd 1897-ben Odescalchi Géza ellenében elnökévé választotta meg. Az Országos Magyar Gazdasági Egyesület közgazdasági szakosztályának alelnöke, igazgató-választmányi s a Magyar Gazdaszövetség választmányi tagja. A Hangya igazgatósági tagja, az Országos Központi Hitelszövetkezet választmányi tagja. Élénk részt vett a III. és IV. országos, valamint a millenniumi nemzetközi gazdakongresszusok szervezésében és működésében. A szövetkezeti mozgalmakban vett részt aktívan. Nyitra megye törvényhatósági és közigazgatási bizottságának is tagja.
1906-ban Veszelovszky Ferenc ellenében alkotmánypárti képviselőnek választották a szenici választókerületből.Országgyűlési almanach 1906, 90-91, 322. Az országgyűlésben a közgazdasági bizottság tagja volt.
Az első világháború alatt a bevonult Buday Barna helyére került tanácstagként az öttagú Kivándorlási Tanácsba, mely azonban érthető okokból nem fejtett ki különösebb tevékenységet.1916 A háború utáni sürgős teendők a kivándorlás és visszavándorlás tárgyában. Budapest, 4. A Gazdák Biztosító Szövetkezetének igazgatósági tagja, és a Nyitravármegyei Gazdasági Egyesület elnöke volt. Nyitra vármegye. 222. 1880-1884 között
Suránykán volt úrilaka és mintagazdasága. Nyitra vármegye. Felesége beckói Blaskovich Gizella (Blaskovich Mór lánya) volt. Gyermekei Perczelné E. Erzsébet, Nagy Emilné2011 Egy politikus élete. Budapest. E. Ilona, József, Miklós és Vince. A csehszlovák földreform során örököseitől az új állam elkobozta földjeiket, értéküknek csak 1/8-t kapták meg, ezáltal több mint 3 millió koronával károsították meg őket.Kényszermegegyezések a földreform szlovenszkói végrehajtása során. Lapszemle 1927. december 27.
Művei Különböző lapokban (Hazánk, Az Ország) publikált. 1894 A fölvidék veszedelme. 1897-ben „Mit tegyünk? magyar agrárpolitika az igazi” czímű tanulmánya. 1908 Gróf Károlyi Sándor a magyar gazdák szervezkedő gyülekezetein. In: Tizenkét év a Magyar Gazda-szövetség életéből. 1896-1908. Budapest. Mit tegyünk?
Jegyzetek
Források Faith Fülöp 1940: Nyitrai fejfák. Nyitra, 23. Fabro Henrik – Ujlaki József 1906 (szerk.): Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 90. Nyitra vármegye. 288-289.
Kategória:1857-ben született személyek Kategória:1920-ban elhunyt személyek Kategória:Országgyűlési képviselők (1906–1910)