Bihari Tóth Zsuzsanna (Váncsod, 1944. szeptember 4. –) magyar operaénekesnő (mezzoszoprán), magánénektanár, műsorvezető.

Élete Szülei Tóth Gyula Gábor és Gönczi Zsuzsánna kiskereskedők voltak Váncsodon. Már gyermekkorában nagy lelkesedéssel énekelt a református közösség gyülekezetein. Tíz éves korában elköltöztek Alsógödre, ahonnan a Budapest 13. kerületi Zeneiskola magánének-tanszakára iratkozott be.

Tanulmányait a Bartók Béla Konzervatóriumban Sík Olga és Bán Melitta tanítványaként fejezte be.

1975-ben tanári képesítő vizsgát tett.

Tanulmányai befejezése után a Honvéd Együttes magánénekesnek szerződtette az 1975/76-os évadra, ahol hangverseny-énekesnőként alkalmazták. Ezután, 1977-ben az Állami Déryné Színház (később Népszínház) operatársulata szerződtette, ahol opera és operett szerepeket énekelt.

A fenti együttesekkel vendégszerepelt több nyugat- és kelet európai országban.

Énekesnői feladatai mellett magánénektanár a ráckevei Zeneiskolában, majd a Budapest Dalénekes Iskolában.

Családja 1985-ben házasságot kötött László Endrével, a Népszínház opera tagozatának karmesterével.

Színházi szerepei Kodály Zoltán: Székelyfonó – Szomszéd asszony Muszorgszkij: A szorocsinci vásár – Hivrija Rossini: A sevillai borbély – Marcellina Rossini: Bruschinó úr – Marianna Szőnyi Erzsébet – Sütő András: Vidám sirató egy bolyongó porszemért – Emma Tamási Zdenko – Nadányi Zoltán: Hét falu kovácsa – Erzsók asszony Kodály – Garay: Háry János – Örzse Offenbach: Hoffmann meséi – Antónia anyja Donizetti: Az ezred lánya – Márkinő Donizetti: A csengő – Madam Roza Offenbach: Párizsi élet – Gondremark báróné Flotow: Márta – Nancy Strauss: A cigánybáró – Czipra Nicolai: A windsori víg nők – Frau Reich Kálmán Imre: Marica grófnő – Manja /német nyelvű előadás Bécsben/ Szirmai Albert: Mézeskalács – Bábi mézeskalácsos Nóti Károly – Farkas Ferenc: "Nyitott ablak" – Marcsa Noel Coward: Forgószínpad – Topsy Baskerville

Hangverseny-énekesi közreműködései A "Játék és muzsika 60 percben" - a Magyar Néphadsereg Művészegyüttese produkcióban Muszorgszkij: Hovanscsina – Márfa jóslata Saint-Saëns: Sámson és Delila – Csók ária Verdi: A trubadúr – Máglya ária Donizetti: A kegyencnő – Leonora áriája Kodály: Székelyfonó – Rossz feleség Wagner: A Rajna kincse – Erda jóslata

Díjai, kitüntetései Kortárs Zenei és Dalverseny Debrecen (1974) – III. díj Szocialista Kultúráért Érdemérem Népszínház Emlékgyűrű /arany/

Rádió és TV műsorai Ismerjék meg Bihari Tóth Zsuzsanna operaénekesnő változatos pályafutását - a HetiTv 2024.12.11-i adása Szól az Opera c. talkshow műsorvezetője a Budapest Európa Televízióban Népzenei felvételek a Magyar Rádióban

Források Bihari Tóth Zsuzsanna képgaléria A Népszinház egykori műsorfüzete

További információk Szól az opera https://www.youtube.com/watch?v=ZIp0ZZ7DS8Q Rádiófelvételek https://www.youtube.com/watch?v=ug8b7rVXcZw

Kategória:1944-ben született személyek Kategória:Magyar operaénekesek Kategória:Magyar operetténekesek Kategória:Élő személyek