Ferdo Delak (Gorizia, 1905. június 29. – Ljubljana, 1968. január 16.) szlovén rendező, publicista. Gyakorló rendezőként és elméleti szakemberként egyaránt a szlovén avantgárd színházművészet képviselőjeként tartják számon. Az ő nevéhez fűződik a trieszti Szlovén Nemzeti Színház újjáindítása a második világháború után.

Élete A Ljubljanai Egyetemen szlavisztikát tanult 1924–1929 között, ezzel párhuzamosan színiiskolába járt (1924–1926) és a Nemzeti Színházban mellékszerepeket játszott (1925–1927). Az 1920-as és 1930-as években Bécsben, Berlinben, Prágában és Párizsban a világ nagy rendezői mellett tanult. Párizsi tartózkodása idején az Olasz Kommunista Párt szlovén tagozatának tagja lett.

1932-ben tért haza, ahol 1932-1933-ban a ljubljanai opera rendezőjeként dolgozott, majd a ljubljanai rádiónál kapott állást. Közben a salzburgi Mozarteum művészeti akadémián tanult, ahol 1935-ben végzett színház-, rádió- és filmrendezés szakon. 1937-től 1937-től a második világháború kezdetéig Belgrád, Újvidék, Szkopje, Banja Luka és Zágráb színházaiban rendezett, A háború alatt Banja Lukában és Eszéken rendezett, mellette részt vett az ellenállási mozgalomban.

1945-ben újjáélesztette a trieszti Szlovén Nemzeti Színházat. 1946–1951 között a zágrábi Horvát Nemzeti Színházban, 1951–1954-ben Rijekában, 1954-1956-ban Banja Lukában rendezett. 1957-ben visszatért vissza Ljubljanába, és 1962-es nyugalomba vonulásáig a Városi Színházban dolgozott.

Főbb rendezései Színház Ivan Cankar: Jernej szolgalegény igazsága, 1932 Hašek – Max Brod: Dobri vojak Švejk poseže v svetovno vojno, 1932 Oton Župančič: Ciciban, 1933 Karel Čapek: Fehérkór, 1938 Luigi Pirandello: IV. Henrik, 1939 Ivan Cankar: Jernejeva pravica, 1945 Makszim Gorkij: Vassza Zseleznova, 1948 Opera Alfred Mahowski: Hlapec Jernej, 1932 Marjan Kozina: Majda, 1935 Matija Bravničar: Hlapec Jernej in njegova pravica

Jegyzetek

Kategória:Rendezők Kategória:Színigazgatók Kategória:Szlovén újságírók Kategória:1905-ben született személyek Kategória:1968-ban elhunyt személyek