Czakó Kálmán (Nagykáta, 1919. április 18. – Budapest, 1985. szeptember 15.) a Csemege Édesipari Gyár igazgatója, igazságügy-miniszter első helyettes, legfőbb ügyész (1953–1955).Gyászjelentése
Életpályája Két polgárit végzett. 1934–1938 között szövőgyári fonómunkás illetve kézbesítő volt. 1940–1944 között katonai szolgálatot teljesített. 1944-ben rövid ideig gyári munkás, a KÖZÉRT-ben kisegítő, majd csoportvezető volt. 1945-ben belépett a Magyar Kommunista Pártba, majd az MDP-be. 1948. novembertől a Belügyminisztériumban dolgozott; tiszti tanfolyamra járt, a személyzeti, majd az ellenőrzési osztály vezetőjévé nevezték ki. 1950 augusztusától, a Bírói és Ügyészi Akadémia elvégzése után az Igazságügy Minisztérium előadója, majd főelőadója volt. 1952. február 2-án az Igazságügy miniszter első helyettese lett. 1953. július 4.–1955. augusztus 4. között a Magyar Népköztársaság legfőbb ügyésze volt. Később az édesiparban volt jogász, majd vállalati igazgató.
Temetése a Farkasréti temetőben volt.
Jegyzetek
Források Történelmi Tár Ki kicsoda Magyarországon? Legfőbb Ügyészek Beke Margit: Boldog Meszlényi Zoltán Lajos püspök élete és halála (Budapest, 2009) A Grősz-per előkészítése 1951 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001) Kádár János bírái előtt. Egyszer fent, egyszer lent, 1949-1956 - Párhuzamos archívum (Budapest, 2001)
Kategória:1919-ben született személyek Kategória:1985-ben elhunyt személyek Kategória:MKP-tagok Kategória:MDP-tagok Kategória:Magyar jogászok Kategória:A Farkasréti temetőben eltemetett személyek